Pedig csak gyógyszert akart felíratni.

Félmeztelenre vetkőztette, majd molesztálta női betegét egy budapesti ügyeletes orvos
Fotó: Pixabay

A Budai Központi Kerületi Bíróság július 7-ig elrendelte annak a külföldi állampolgárságú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit szexuális kényszerítés bűntettével gyanúsítanak. A gyanúsított nyomkövetőt kap.

A megalapozott gyanú szerint a feérfi 2020. február 29-én orvosi ügyeleti szolgálatot teljesített egy budapesti kerületi orvosi rendelőben, ahová a sértett egy gyógyszer felírása miatt érkezett. Az orvos azonban felszólította a nőt, hogy vizsgálat miatt vetkőzzön le felülről, majd bement utána az öltözőbe, ahol az orvosi hivatásából adódó hatalmi helyzetével visszaélve szexuálisan közeledett a sértett felé.

A férfi cselekménye bizonyítottság esetén szexuális kényszerítés bűntettének megállapítására lehet alkalmas.

A végzés szerint az orvos személyi körülményei rendezettek, igazolt jövedelemmel rendelkezik, és a bejelentett lakóhelyén életvitelszerűen tartózkodik. Jelenleg nem áll rendelkezésre olyan adat, amely felvetné annak a gyanúját, hogy más személyekkel kapcsolatban is követett volna el hasonló bűncselekményt.

A gyanúsított idős kora, valamint jelentős részbeni magyarországi kötődése ellenére a bíróság úgy ítélte meg, hogy vele szemben megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a hatóságok számára elérhetetlenné válna az eljárás során.

A végzés nem végleges.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

POM-POM
Ennél már csak a fogorvos jobb:

- Mi lesz, hölgyem?!
- Húzás, doktor úr!
- Jó, mert akkor úgy állítom be a széket!
Pálinkás Pál
gondolom orbán valamelyik újmagyarja...azért nem írták ki az állampolgárságát!!!
POM-POM
Ennél már csak a fogorvos jobb:

- Mi lesz, hölgyem?!
- Húzás, doktor úr!
- Jó, mert akkor úgy állítom be a széket!
Aki Én
Béla Sándor Lakatos a fészbuk esze!

Megragadtad a lényeget. ahogy szoktad.
Ne dörzsöld a tenyered öreg lúzer, ha nem román lenne, megírták volna. Külföldi állampolgár hogyan rendelne itt?
jesz
na fogadjunk, hogy a nő lesz a hibás...le akarta szopni a dokit, de az ellenállt...most panasztbtesz, és kéri a nő példás büntetését, meg némi aprót fájdalomdíjként(harapott)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.