A tárca kész arra, hogy gazdaságpolitikai lépésekkel a magyar gazdaság eredményeit megvédje, az Európai Unióban elért növekedési előnyét megtartsa – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó 2020 rendezvényén Budapesten.

A legfontosabb teendők közé sorolta a gazdaságpolitikai mozgástér további kiszélesítését, a versenyképességi intézkedések folytatását, gyorsítását, a hatéves adó- és bérmegállapodás betartását, a stabilitás megőrzését, a beruházások vonzását.

Kitért arra, hogy a koronavírus-járványnak globálisan hosszabb távon erősebbek lehetnek a gazdasági következményei, mint a humán hatásai. Hozzátette, hogy a járvány gazdasági átrendező hatása az alacsony nyersanyagáron keresztül részben előnyös lehet a magyar gazdaságnak, de azt nem lehet tudni, mi lesz a veszteségoldalon.

Varga Mihály közölte: arra is felkészültek, hogy szükség esetén beavatkozással segítsék a gazdaság szereplőit.

Azt szeretnénk, hogy az idén is a fogyasztás, a bérkiáramlás, a tőkebeáramlás húzza a gazdaságot

- fogalmazott a pénzügyminiszter.

Varga Mihály rámutatott arra, hogy az elmúlt évek gazdasági teljesítményei támaszt jelentenek a magyar gazdaságnak a kedvezőtlen külső hatásokkal szemben, többek között ilyen a 2016 óta megvalósuló legmagasabb növekedési ütem a régióban, a külső adósságot csökkentő politika eredménye, a stabil államháztartás-politika megvalósítása, a jelentős működőtőke beáramlása.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a világgazdaságban folyamatos átrendeződés zajlik az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió között, ebben az európai közösség bizonyos területeken egyre inkább lemarad, például az autóiparban, az okostelefonok területén.

A koronavírus gazdasági hatásával kapcsolatban elmondta, hogy első körben a turizmusra, a légitársaságokra, a vendéglátásra, kereskedelemre hatott érzékenyen, a tőzsdén az árfolyamok csökkennek, az olajár mérséklődik, de a pontos hatást még mindig nem lehet felmérni.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.