Gulyás Gergely szerdán elmondta, holnaptól a színházi előadások is elmaradnak. Bölcsődék és óvodák esetében az önkormányzatok dönthetnek korlátozó intézkedésekről – tette hozzá.

Rendkívüli jogrendet hirdetett, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött szerdai ülésén a kormány. Ezt az operatív törzs sajtótájékoztatóján jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely közölte: a 100 főnél nagyobb beltéri, 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják; ez gyárakra, munkahelyekre, éttermekre és bevásárlóközpontokra nem vonatkozik, de

a szórakozóhelyekre, mozira és színházakra igen, nem számít, hány néző van.

A tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatban Gulyás hangsúlyozta, hogy

az intézkedések éjféltől érvényesek.

Zárt kapus meccsek lesznek a fociban is.

Az óvodák és bölcsődék bezárásával kapcsolatban a miniszer elmondta, hogy ezek az intézmények saját hatáskörben dönthetnek a bezárásról, az iskolák esetében pedig úgy látják, hogy egyelőre nem indokolt a tanítás felfüggesztése. Ha lesz rá ok, akkor ezt is meg fogják lépni.

Az a lehetőség, hogy a ma iskolába járó több mint egymillió gyerek otthon marad és nem lép ki az utcára, teljesen kizárt jelenleg

– fogalmazott.

Ugyanakkor a külföldi osztálykirándulásokat megtiltják. 

Forrás: Index, Origo, 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Csak kérdezem.
Egy 120 férőhelyes, 30 fő személyzettel rendelkező étterem miért is nem?
jesz
@Aki Én: Az éttermek felkészülnek...
Aki Én
@Pálinkás Pál: Arra tippelek, mint azok a vendéglátósok, akikkel eddig beszéltem. orbán és szűk köre abban erősen érdekelt.
A templomok meg azért, mert nincs az a világjárvány, ami belepiszkíthat a szekta propagandájába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.