Nem zárják be a katolikus templomokat, de azt kérik, aki beteg, ne menjen közösségbe – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága az MTI megkeresésére az után, hogy a kormány szerdán rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt.

Jól jön ilyenkor egy ima – a katolikus templomokat a veszélyhelyzet idejére sem zárják be
Fotó: Pixabay

Azt írták: a kormánydöntésben szereplő, 100-nál több ember részvételével tartandó beltéri rendezvények tilalmára vonatkozóan a Miniszterelnökség arról tájékoztatta a püspöki konferenciát, hogy a kivételek közé tartoznak a templomi liturgikus események is.

Kiemelték:

"Jelen nehéz helyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és óvatosan kell eljárni. Aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének", hogy forduljon orvoshoz, mielőtt közösségbe megy.

Az egyház nagyobb létszámú rendezvényeinek megtartásáról "az arra illetékesek eseti döntést fognak hozni" – tették hozzá, megemlítve, hogy adott esetben online közvetítésekkel is készülnek.

Megjegyezték: korábban kiadott rendelkezéseik továbbra is élnek. "Ezekkel összhangban a hatóságokkal mindenben együttműködünk, és figyelemmel vagyunk az általuk adott általános irányelvekre" – írták, kiemelve, hogy oktatási, szociális és egészségügyi intézményeikben mindenben követik a hatósági előírásokat, amelyeket intézményeik közvetlenül is megkapnak.

Az MKPK múlt csütörtökön kiadott közleményében elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban, kérték a szentmiséken a kézfogás és a "nyelvre áldoztatás elhagyását", valamint előírták, hogy a gyóntatóhelyiségben a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelése után az MTI-nek azt mondta:

a magyar állam a szentmisékre és istentiszteletekre nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát.

Ugyanakkor azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Végülis a templomokba nem öregek járnak...:) Gratulálok "isten" barmainak ehhez!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kishonda
Megmondta kásler, a tízparancsolat megvéd!
SystemError
Végülis a templomokba nem öregek járnak...:) Gratulálok "isten" barmainak ehhez!
colibri
Hű, ez a Semjén még hülyébb, mint hittem! Biztosan nem olvasta, hogy Dél-Koreában egy szekta tagjai össze-vissza fertőzték egymást, utána mindenkit egy jó nagy kiinduló gócot okozva. Aki nem képes otthon imádkozni, az menjen csak templomba. Majd semjén meggyógyítja, ha onnan megbetegszik.
justhpeter
Nem értem, hogy miért erőltetik és teszik ki veszélynek az öregeket. Azzal viszont egyetértek, hogy rádiókban, tévékben
valamint online vasárnap egyházi rendezvényeket közvetítsenek. Így aki akarja követheti azokat.
szép új világ
- Visszatér a középkor? Ha ismereteim nem csalnak, akkor pont a templomok voltak a középkori járványok egyik legnagyobb terjesztői.
- Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez ügyben a Nyugdíjfolyósító keze van a dologban.
- Valami nagyon nincs rendben ebben az országban!
ittott
@justhpeter: mert ha meghalnalnak kevesebb baj lesz velük. takarékos megoldás. nem terhelik a nyugdíjkasszát. Isten seggedelmével és az egyház közreműködésével a menyországba kerülnek. Ave Krisztus
Béla333
Imádkozni bárhol lehet, nemcsak a templomokban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.