Az I. kerületi rendőrök elfogták a budapesti fiatalokat.

Körbeállták a buszsofőrt és ütni kezdték a Batthyány téri végállomáson

Egy társaság 2020. március 6-án este Budapest I. kerületében, a Batthyány téri buszvégállomásnál a sofőr többszöri jelzése ellenére sem szállt le a járműről. A buszsofőr ezután kiszállt a fülkéből, hátrament a fiatalokhoz és nyomatékosan közölte, hogy le kell szállniuk a buszról. A sofőr nem engedte vissza azt a fiatalt, aki már leszállt a buszról, ezért többen körbeállták, a ruháját rángatták, majd a társaság fiú tagjai többször megütötték. Eközben a férfinek két telefonja kiesett a zsebéből, amelyeket az egyik lány felvett, és elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói visszanézték a kamerafelvételeket, amely alapján azonosították az elkövetőket. A rendőrök 2020. március 10-én délután egy II. kerületi bevásárlóközpont előtt elfogtak egy 16 éves lányt és egy szintén 16 éves fiút. Egy órával később a kapitányságon megjelent két társuk is, akik közül a 12 éves fiút eltűnés miatt már körözték.

A nyomozók az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves és egy 16 éves lányt, valamint egy 16 éves fiút csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és lopás vétség miatt. A rendőrök az elkövetők két gyermekkorú társát is meghallgatták.

(police.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezt a nevelést kapják a NER-től, a szülőktől??!!! Szégyen a társadalomra!!!???
kerekkocka
@Pálinkás Pál: Mozdonyszőke svédekre tippelek
kerekkocka
@Horizont: Igazad lehet. Gazdag budai szülők gyerekei lehettek, vagy peruiak sarjai.
Jozefina
Ezt a nevelést kapják a NER-től, a szülőktől??!!! Szégyen a társadalomra!!!???
balos
@kerekkocka: Rád gondoltál titokban!Nárcisztikus hajlamaid ne itt éld ki!
Yoda69
A NER gyermekei megeszik a rendszert reggelire.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.