A 444.hu cikke szerint miután kiderült, hogy egy budapesti gimnáziumba járó tanuló édesanyja koronavírussal fertőződött meg, a kétségbeesett szülők az állami szervektől, intézményektől semmilyen segítséget nem kapnak.

A 444.hu számolt be arról, hogy kétségbeesetten hívogatták egymást egy budapesti gimnáziumi osztályban a szülők péntekre virradó éjjel, azzal a kérdéssel, hogy

Te elengeded holnap a gyerekedet?

A 17-18 éves gyerekeik ugyanis csütörtök délelőtt hazamentek az iskolából, mert az egyik osztálytársuk angolórán, a tanítás közepén megtudta, hogy az édesanyja koronavírusos. A család azonnal jelezte ezt az iskolának, de senkinek sem állt módjában intézkedni – teszi hozzá a 444. Hivatalos részről nem történt semmi a lap beszámolója szerint.

Az állami szervek az iskolának azt üzenték, hogy meg kell tartani a pénteki tanítást, senkinek sem adhatnak felmentést, az érintett osztály tanulóinak sem. A szülők és a diákok többsége polgári engedetlenségre készül ezért, és várhatóan többen nem mentek be a suliba pénteken az osztályból. A 444.hu információja szerint

még az édesanyja betegsége miatt érintett diák számára sincs lehetőség koronavírus-teszt elvégzésére az állami ellátórendszerben.

Ahogyan visszautasították a tesztre jelentkező apát, a gyerekeit, és a gyerekei osztálytársait, tanárait is.

Hiába fordultak a vírus kezelésére kijelölt Szent László kórházhoz, ott azt mondták, hogy akinek nincsenek tünetei, azt nem tesztelik. Ugyanakkor azt sem javasolták, hogy házi karanténban várjanak – tette hozzá a 444.

Az iskola saját hatáskörben annyit tudott tenni, hogy rendkívüli takarítást rendeltek el.

Forrás: 444.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Családbarát nemzeti kormány hathatós védelmi intézkedései világjárvány idején. Ha eddig valakinek kétségei lettek volna.
Köszönjük!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Családbarát nemzeti kormány hathatós védelmi intézkedései világjárvány idején. Ha eddig valakinek kétségei lettek volna.
Köszönjük!!
Nessy
Nálunk a "védekezés" kimerül a napi esti mesében, melyet az operatív törzs ad elő, esetenként O.V. főmesélővel az élen! Viszont az impotenciájuk költségei már tetemesek!
Aki meg elmondja a tényeket, az zsarol, uszít a kormány ellen! Ezeket még a vírus sem támadja meg, mert elpusztulna ennyi cinizmustól!
kereső
A kormány tájékoztató kampányt indit a nyugdijasoknak-vajh hány milliárd kerül a csókosok zsebébe? Ezeknek a C 19 is ok!!! a lopásra.
Nem inkább a háziorvosok, és eü. intézményekben dolgozók védőfelszerelésére és eszkö beszerzésre kéne forditani ezt az összeget IS, a katolikus világkongresszusra adott millárdoknak is jobb helye lenne mostanság/és mindég ottan.
Ezek csak pofáznak tényleges védekezés helyett. orván már sir, hogy a gazdaság- tegyétek vissza, amit elloptatok a 10 év alatt!
Yoda69
"Hiába fordultak a vírus kezelésére kijelölt Szent László kórházhoz, ott azt mondták, hogy akinek nincsenek tünetei, azt nem tesztelik."

Dobbenet. Tudhatnak jol hogy 2-3 het a lappangasi ido. Ezalatt 50-100 embert is megfertozhetnek a virussal.
O1G ez a te bunod!
Katalina62
Melyik gimnáziumról van van szó? Mert erre így lehet mondani, hogy nem igaz!
ómió
És milyen "segítség" kéne, efftársak? Karantén, "oszt' jóccakát"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.