A koronavírus okozta gazdasági válság hatásainak enyhítésére ötpontos cselekvési programot dolgozott ki a Jobbik – közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton a Jobbik Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón.

Jakab Péter hangsúlyozta: a legfontosabb a járvány megfékezése mellett, hogy a magyar emberek megélhetését garantálják.

A cselekvési program részleteiről elmondta: arra szólítják fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal állítsa fel a magyar munkahelyvédelmi alapot. Ennek feladata, hogy garantálja azon munkavállalók fizetését, akik kényszer hatására kiesnek a munkavégzésből, illetve segítse a kis- és közepes vállalkozásokat a munkahelyek megőrzésben – ismertette.

Az alapot Jakab Péter szavai szerint állami forrásból finanszíroznák, de a multinacionális vállalatoknak és az "oligarcháknak" is részt kell vállalniuk a terhekből.

A Jobbik elnöke szerint garantálni kell az állami foglalkoztatottak bérkifizetésének zökkenőmentességét is. Azok számára, akiknek az anyagi veszteségek miatt a lakhatásuk is veszélybe kerül, a bankszövetséggel egyeztetve hiteltörlesztési-, valamint számlafizetési moratórium bevezetését ajánlotta Jakab Péter.

Az ideiglenesen nehéz helyzetbe kerülő családok mentesüljenek a rezsifizetés alól, költségeiket pedig szociális alap vállalja át tőlük – javasolta a Jobbik elnöke.

Kiemelte, fontosnak tartják azt is, hogy a kormány vezessen be hatósági árszabást azoknál a termékeknél, amelyek megvásárlásával a lakosság is csökkenteni tudja a vírus terjedésének ütemét.

Jobbikos program: aki most nehéz helyzetbe kerül, ne fizessen rezsit, a fertőtlenítőre pedig hatósági árszabás kell

Erre példaként a fertőtlenítőket és a maszkokat említette az ellenzéki politikus, mert vannak boltok, ahol már több ezer forint egy kis kézfertőtlenítő.

Jakab Péter szavai zárásaként arra kérte a kormányt, hogy támogassa pátja cselekvési programját.

(MTI nyomán)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
@Csizmás Kond: Azért gondold át még 1x... Lehet, hogy ezek pont "sületlenségek", de mivel a 65 éven felüli embereket érinti, talán valamivel lehetne a költségvetésből segiteni. A kicsi nyugdijjal rendelkezők még a vizzel is takarékoskodnak: pl. "kisdolognál" nem huzzák le a WC-t, vagy éppen nem mosnak kezet. Nem a "hasamra ütve" állitom, hanem tapasztalatból irom. Azt meg én tartom "sületlenségnek", hogy mondjuk "gyüjtés" legyen, ahol felajánlhatunk bizonyos összeget... u.is az érintettekhez a büdös életben nem jut el... lásd a vörösiszap károsultjait!
Nem vagyok gazdag, de ha tudnám, hogy valóban megkapják, akkor akár 1 havi nyugdijamat is felajánlanám, vagy az 1 havi keresetemet is! Hozzáteszem, egyáltalán nem vagyok jobbikos szimpatizáns.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Nem akartalak megbántani, és okostelefon nekem sincs. Kis faluban valóban nem laktam, de a nagyszüleim ott éltek, és minden nyarat évekig náluk töltöttem. Nekik nem volt WC, csak egy budi az udvaron, és a vizet egy kútról hordták. Mindennel spóroltak, a kézmosással is... Mikor változott az életük, nehezen álltak át a jobbra - de végül megtették. Mindennel spóroltak, de a tisztaságon nem.
csak úgy....
@Csizmás Kond: 100 szónak is egy a vége! cirmim, te 40 éve is komcsi voltál és az is maradtál! büzlesz a gondolkodásra képtelen párthüségedtöl.
szegfue
@vacsi: 12:07 Ja, amikor a szüleimnek is "pottyantós" volt az udvar végében, azt nem kellett lehuzni kb. 10 liter vizzel. És a kutról hordták a vizet ők is ingyen(!). Azt meg végképpen nem mondtam, hogy nem mosott kezet!
szegfue
@Pegero: 18:06 Helyes! Gyakorlatilag, átvitt értelemben meg azért nem lehetsz olyan "ártatlan"!:)))
szegfue
@Pegero: Tényleg még távolról sem igaz!:)) De poénnak jó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.