A rendőrség elfogta azt a 30 éves férfit, akinek videoblogjában elsőként jelent meg az a minden alapot nélkülöző híresztelés, hogy az operatív törzs a főváros lezárására készül – közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.

Elfogta a rendőrség a férfit, aki azzal riogatott, hogy lezárják Budapestet

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályának munkatársai azonosították a youtubert és el is fogták J. Levente Szabolcsot. A férfi budapesti lakcímén házkutatást tartottak, és számítástechnikai eszközök mellett 5,64 gramm kábítószergyanús növényi származékokat is lefoglaltak – írták.

A nyomozók a férfit közveszéllyel fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi a videó feltöltésének tényét elismerte. A BM tudatta azt is, a férfi 30 éves, középiskolát végzett, egy budapesti hotelben biztonsági őrként dolgozik.

Az operatív törzs önmérsékletre, felelős magatartásra int. Kizárólag a hatóságok iránymutatásait kövessék, hiteles forrásból tájékozódjanak – hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Pegero: mintha az átkosban élnénk ,ott volt ilyen...a ducéd ez ellen küzdött annak idején...persze mit is csodálkozom rajta...elvégre péntek reggel nem lesz iskolabezárás,este meg már úgy adta elő az iskola zárlatot mintha ő találta volna ki,nektek ez nem tűnik fel???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
@Pálinkás Pál: DE MEKKORA egy neres geci!!!
Pálinkás Pál
Azért ez bizonyos fokig érdekes,nem??? igaz nem zárták le Budapestet,helyette lezárták az országot...tehát bizonyos értelemben a fővárost is...nos ilyenkor mi a helyzet???kíváncsi lennék valami jogász magyarázatára!!!
lampa laz
Ő csak 1 "Nostradamus" akit pár nap v. óra múlva rehabilitálni kell, mert a jóslata nem kizárt, h bevál.
Pálinkás Pál
@lampa laz: addig állj féllábon amíg a csútiék rehabilitálnak valakit.../ez alól talán csak a Horthy korszak kivétel!!!/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.