Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – kitoloncolással – kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Újabb iráni egyetemistákat utasítottak ki

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető – áll a közleményben.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Jól tették mocskos muszlim terroristák még lázadnak a fa...ók !!
jesz
Ezek még nem tudják, hogy otthon mi várnrájuk...hát nem konfettieső, lampionos vacsora, és tévészereplés, hanem verés, és hosszas guggolás valami kegyetlen böriben.

Most még nagy az arcuk.
Yoda69
@Shikari: Ezek fizetos egyetemisták voltak akiket orban szabadított ránk, csakúgy mint azt a 30 ezer migranst akik most magyar utlevellel ki be járnak az országba kinabol, iranbol és még ki tudja honnan.
Ugyhogy gondold át mielőtt idehanysz valami butasagot.
tudode
Az éremnek két oldala van még koronavírus idején is!
.
Valahol volt igazságuk az iráni egyetemistáknak, mert az egyik szobatársuk pozitív lett, és azt mondták a többieknek, hogy ne beszéljenek róla:
.
---- Kitoloncoltak újabb 13 egyetemistát
nepszava.hu/3070893_kitoloncoltak-ujabb-13-irani-egyetemistat
.
"""" Korábban már két iráni egyetemistát kiutasítottak, amiért állítólag erőszakosan léptek fel. Egy ugyancsak karanténba zárt egyetemista erről a Népszavának úgy nyilatkozott: azután tört ki "kisebb zűrzavar", hogy kiderült, a diákok egyikének pozitív lett a teszteredménye, de az orvos megtiltotta, hogy elmondja ezt társainak, akikkel egy szobában volt. Amikor ezt mégis megtudták a szobatársai, „kiakadtak” és számon kérték az orvost, amiért nem tájékoztatta őket. Más hírportálok alapján az angol nyelvű kommunikáció sem megy hibátlanul sokaknak azok közül, akiktől tájékoztatást remélhetnek az elkülönített fiatalok. """"
,
Na ilyen a vendégszeretet még koronavírus idején is, nem utcaseprőkkel, tanult fiatalokkal szemben!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.