A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először – jelentette be az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: Magyarországon elsőként sikerült izolálni az új koronavírust (SARS-CoV-2). Az országos tisztifőorvos gratulált a szakértőknek, és azt mondta, ezzel lehetőség nyílik a hazai vakcinafejlesztésre, illetve a kórokozó jobb megismerésére. A vírus elleni védőoltás kifejlesztése természetesen hosszú időt, akár éveket is igénybe vehet, ennek ellenére komoly előrelépésről van szó.

Müller Cecília hangsúlyozta: ezzel lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kipróbálására. A kórokozót Kiss Zoltán virológus vezetésével sikerült izolálni, a vírust hazai és külföldi kutatók számára élő és nem élő változatban is rendelkezésre bocsátják.

Hamarosan elérhető lesz a vírus élő és nem élő formája a nemzetközi kutatók számára. A kutatóink az elsők, akiknek ez Magyarországon sikerült.

A vírus izolálása azt jelenti, hogy egy beteg mintájából sikerült a vírust oly módon kivonni, hogy azt tovább szaporíthassák – teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: MTI, 24.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: Tudsz olvasni???
"A vírus elleni védőoltás kifejlesztése természetesen hosszú időt, akár éveket is igénybe vehet"
Kínában a gócpontban 3 hónap alatt lecsengett!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...vagyis aki be szeretné szerezni nem kell külföldre mennie érte...:)
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: Tudsz olvasni???
"A vírus elleni védőoltás kifejlesztése természetesen hosszú időt, akár éveket is igénybe vehet"
Kínában a gócpontban 3 hónap alatt lecsengett!!!
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: ...és te tudsz értelmezni ???..mert egyéltalán nem az oltásra értettem hanem a virusra...:)
SystemError
"Magyarországon először..." Jó ez már január óta több országban megtörtént. Most "Magyarországon először" is..:) Legyen valami a kommunikációs fordulatok helyett
csak úgy....
@Pálinkás Pál: azért elötte,mielött a kínai nagy falat szeretnéd megnézni, inkább küld ki a cirmit jutalomüdülésre kínába tesztmacskának...,szerintem a kínai elvtársak is tudnak és szoktak titkosítani.
Pálinkás Pál
@csak úgy...: tudod mit nem mondok semmit ideteszek neked egy hivatalops magyar linket...
enfo.agt.bme.hu/drupal/en/node/11541
megnézed...én meg nem mondokm semmit csak kérdezem,emlékszel ekkora hisztire???
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Palkó fel nem foghatod, hogy 100 000 emberből halt meg 1 ember influenzában. Tízmillióból száz.

Az influenzában megbetegedettek közül 1 ezrelék. Mindez karantén (cirkusz) nélkül.

A covid fertőzésben a fiatalok közül meghal 1 százalék. Az idős szüleik közül meghal 20 %. Mindez a legszigorúbb megszorítások ellenére, tehát várhatóan szigorítások (cirkusz) nélkül a halálozás az égbe szökne. Következésképpen
100 000 fiatalra vetítve covid-ben meghalna 1000 fiatal és 2 000 000 magyar időskorúra számolva 400 ezer nagyszülő, amennyiben szabadon terjedve mindenki átesne a fertőzésen.

Mit akarsz elérni a kekeckedő hülyeségeddel? Ha nem látod a különbséget a két járvány között akkor csak saját magadat járatod le immár sokadszor.
csak úgy....
@Pálinkás Pál: a járványok nem hisztik ,az utolsó járvány fogja kipúsztitani az emberiséget ,szerintem belátható idön belül mert kiveszett belölünk az emberiesség .
simmering73
Amerikában már önkénteseken tesztelik az új vakcinát.
tudode
Gratuláció illeti azokat a tudósokat, akik azon fáradoznak, hogy megfékezzék a járványokat!
.
Többek között célszerű lenne a XXI. század vívmányát, a mesterséges intelligenciát is bevetni, összefogva a világ tudósaival, mint ahogy
.
------ A mesterséges intelligencia másodpercek alatt felismeri a koronavírust
.
pcworld.hu/pcwlite/alibaba-mesterseges-intelligencia-koronavirus-275241.html
.
Sőt
.
----- Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a koronavírus legyőzésében?
.
trendfm.hu/cimlap/hogyan-segithet-a-mesterseges-intelligencia-a-koronavirus-legyozeseben-13283
.
Talán ezzel a vívmánnyal le lehetne rövidíteni a koronavírus pusztítását is!
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: igazad van 100 000 ből egy...de a koronát meg messze nem kapja el annyi ember...és aki elkapja azok 80%-a tünetmentesen kihordja ,a fennmaradó 20 %-ból kórházi kezelésre szorul kb 10 százalék...és abból meghal kb 3-5 százalék...látom szeretsz lineárisan számolni...nos akkor nem okoz gondot hogy kiszámold a korona valódi halálozási arányát...itt a magyar példa...csak a hivatalost tudom mondani...van 50 bizonyítottan fertőzött abból elhunyt 1...74 évesen,több súlyos ,krónikus betegségben szenvedett!!! /A tisztiorvos asszony ma nyilatkozta,fiatalkorú egyáltalán nincs fertőzött.../ és szándékosan nem találgatok,megfogadtam,csak a puszta tényeket közlöm,ami bárki számára elérhető!!! egy magán megfigyelés ,ha megengeded,ma elég sokat kellett mennem,a város tele nyugdíjasokkal!!! ehhez sem fűzök hozzá semmit!!!
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: De ugye azt is tudod hogy miért??? Mert a Svájciak beengedték az észak olaszokat korlátozás nélkül akkor amikor már bőven tombolt a digóknál a járvány.../azért legyünk tárgyilagosak/!!
Sámannus
@Pálinkás Pál: Elég sok baromságot beszélt eddig ez a paraszt. Januárban még arról hadovált, hogy gyakorlatilag kizárt, hogy ide eljusson a vírus. Utána arról, hogy ártalmatlanabb mint az influenza. most a vakcina kifejlesztéséről álmodik. Kurvára gyanús nekem ez a paraszt. Úgy látszik mindig arról beszél amit hallani szeretnének. A melléfogásairól elég keveset beszél.
Ő a sztár, csak az a baj, hogy már sokkal többről van szó.
Sámannus
tv2.hu/mokka/319771_alhirek-terjednek-a-koronaviruss.html
Januárban így bagatellizáltak, de egy érdekes momentumon elsiklott ez az adás, amikor a vuhani riportalany arról beszélt, milyen tájékoztatás és felkészülés van a lakosságnak. Milyen természetesnek veszik, hogy mindenki teszi a dolgát.
Ez a Kis Zoltán még nagyon sok bajt fog okozni a semmitmondó WHO-s hivatkozásaival, mert a kínaiak egyszer már izolálták a vírust, ez most nem olyan nagy szenzáció úgy tudom.
Jobban feltűnik valahogy, hogy az országban nincs védekezés ez ellen az alattomos járvány ellen, mert még azt hiszem az operett jelmezbe öltöztetett operatív törzs sincs így biztonságban, akár hogyan is szeretné Kovács Zoltán a kérdezőket kioktatni, azt hiszem még ő is maga alatt vágja a fát
human
@Pálinkás Pál: Ezt egész korrektül leírtad. Szerintem pontosabbak a számaid, mint Anikónak, de azért utánanézek én is, mert én meg úgy 3%-os elhalálozásra emlékszem csak azt nem tudom, hogy a fertőzöttek számához vagy a kórházi kezelésre szorulók számához kell viszonyítani.
kereső
1636
A párizsi Pasteur Intézet kutatóinak - Európában először - sikerült izolálniuk és sejtkultúrába oltaniuk az új koronavírus törzseit, ami jelentős előrelépést jelent a védőoltás és a kezelés kidolgozásában.

Egész sor kutatás lehetővé vált e lépés megtételével - mondta pénteken Arnaud Fontanet, a Pasteur Intézet Globális Egészségügyi Főosztályának igazgatója sajtótájékoztatón Párizsban.

"Ez egy olyan vírus, amelyet nagyon nehéz izolálni. A kínaiaknak sikerült izolálniuk egy törzset, egy ausztráliai kutatócsoport a héten jutott el idáig, és mi vagyunk az elsők Európában" - hangsúlyozta az igazgató.

A kutatók az első franciaországi megbetegedéseknél, január 24-én vett mintákat használták, amelyeket már ismert sejtekbe oltottak, hogy így tegyék lehetővé más rokon koronavírusok szaporodását.

Egyes mintavételeknél nem jártak eredménnyel, de ugyanattól a pácienstől levett két minta esetében a sejtek jó része már hétfőn elpusztult, amiből a vírus jelenlétére lehetett következtetni, amit később az elemzés is megerősített - mondta el Sylvie van der Werf, az intézet légzőszervi megbetegedéseket okozó vírusokkal foglalkozó központjának egyik vezetője.

2020.január 31
human
@Pálinkás Pál: Meg is van a válasz és sajnos sokszorosa az elhalálozás az influenzához képest:
"A bizonyított Covid-19-esetek mintegy 3,4 százaléka végződik halállal, ami jóval magasabb, mint a szezonális influenza 1 százalék alatti halálozási rátája, de az új koronavírus-járvány megfékezhető – jelentette ki kedden genfi sajtótájékoztatóján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

"A vírus kevésbé hatékonyan terjed, mint az influenza, egészséges emberek közvetítésével a jelek szerint nem terjed, de több súlyos betegséget okoz, mint az influenza, nincsenek még védőoltások és gyógyszerek, ugyanakkor megfékezhető – összegezte Tedrosz Adamon Gebrejeszusz"

medicalonline.hu/kitekinto/cikk/koronavirus__3_4_szazalekos_a_halalozasi_arany
index.hu/kulfold/2020/02/05/koronavirus_lassult_a_halalozasi_arany/
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: 18:40, "a koronát meg messze nem kapja el annyi ember"

Még. Pontosan azért nem kapta el mindenki például Kínában mert ott (később) nagyon komolyan vették a dolgot. Most az olaszokon, panyolokon, francikon, német britt stb a sor, de még nem látni a végét. Cirkusz nélkül végigrohan az egész népességen, hiszen a fertőzés minimum 1:3 arányú tehát egy ember minimum hármat de akár tízet vagy százat is megfertőzhet. Cirkusz nélkül. Ezért kell a cirkusz, mert cirkusz nélkül mindenki megfertőződik.

Ne a Magyar példát vedd alapul mert nálunk most robban fel, már a kormányzati kommunikáció szintjén is robbanást vízionálnak. Az olaszok már válogatnak a betegek között, nem kaphat már mindenki lélegeztetést. Ettől kezdve a halálozás megugrik.

Igen, persze, pontosan azért van Svájcban a betegség, mint ahogy az összes többi országban is, a kurvasok repülőgép és utazgatás, kirándulás, turista miatt terjedt el egy két hónap alatt az egész világon és beSARS.

www.bbc.com/news/world-51235105
Aki Én
@Pálinkás Pál: @Peller Anikó: Olaszország 31500 fertőzött, 2500 halott.
Peller Anikó
@human: A 3% halálozási arány úgy jön ki, hogy a fiatalabbak közül meghal 1% míg az öregek közül 20%.

Tehát ha Magyarországon megbetegszik a 2 000 000 nyugdíjas akkor minimum 10 % halálozással kell számolni ami 200 000 haláleset. De nyilván ennél sokkal több mert mindnek nem jut lélegeztetőgép.

www.msn.com/hu-hu/hirek/koronavirus/ezért-veszélyesebb-a-koronavírus-az-idősebbekre/ar-BB11aU1S?ocid=spartanntp
Sámannus
@Peller Anikó: Az a baj, hogy valakinek még egy is sok.
Az olasz német francia, spanyol adatokból látszik, hogy a fertőzés exponenciálisan terjed, ha nincs hatékony védekezés. A magyar adatok azért csalókák, mert a fertőzés valójában még mérhetetlen a lakosság arányában. Az viszont jól látszik, hogy a propaganda erősebb, mint a valódi védekezés. Nálunk még a statisztika is igyekszik elfedni a valóságot.
De a házi karanténnal talán még ezt is el akarják takarni, azzal, hogy ezt megszervezik.
fahrenheit451
Müller Cecília, Lakatos Tibor - ezeket honnan kukázták ki?
Véranyu, meg vérapu.
Természetesen pont leszarom, hogy mit ajvékol ez a két göthös pénzért adható-vehető-feláldozható (futottak még kategória), ha minden szétcseszódik idióta.

Rosszul néztek ki - Nem, kicsit. Nagyon.
Valószínűleg már buták vagytok - legalábbis ránézésre
A kéthetes mosatlan lyukas zoknimat sem bíznám rátok, ti fideszes gyökerek - mentek amerre a vezérlő őrnagy fúja a passzátszelet.
Önálló gondolat?
Cselekvőképesség?
Hiánygazdálkodás?

(az átkosban nem azért nem jártak templomba az emberek, mert a központi bizottság, hanem azért nem jártak, mert nem hittek istenben - ahogy most sem)
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: Nos...és szerinted ez karantén ami nálunk van??? a te gondolatmenetedet követve...délután 3 után terjed csak a vírus...mert addig minden megy "rendesen"...és ne győzködj arról hogy járvány van,mert tudom...csak az intézkedések ilyen formája szart sem ér...azt szajkózzák minden ilyen rendeletre,hogy a járvány lassítása miatt...nos azt ugye mindannyian tudjuk ,hogy attól hogy lassítasz valamit,az még bekövetkezik,csak több idő alatt!!! teljes ,igazi karantén kivitelezhetetlen ,mert az teljes izolációt jelent...igazán érdekelne hogy csinálnád azt meg országos szinten úgy,hogy ne menjen rá több ember mint a járványra...? és az 1-3 arányodról...lehet hogy a korona 1 fertőzöttje másik 3-nak tovább adja...csak kevésbé fertőző mint a sima influenza...,nem véletlen hogy ebből világszinten van 182 ezer fertőzött,sima influenzából egy járványnál fertőzöttből a fővárosban több lesz!!!
Pálinkás Pál
@Aki Én: Hónapok alatt...egy 60 milliós országban...ahol egyébként átlagosan 1600 ember hal meg naponta ..egyéb okból kifolyólag!!!
Jozefina
Az igazság itt lakozik:
"Jakab Alabástrom
Müller Cecília nagyon-nagyot alakított. Sikerült olyan félreérthetően fogalmaznia, mintha a világon elsőnek Magyarországon izolálták volna a koronavírust.
Ezzel szemben az NNK Nemzeti Biztonsági Laboratóriuma csupán a magyarországi laborok között lett első.
Nem tudom sírjak, vagy röhögjek, hogy számos hírportál, tv a félreértett változatot vette át. Ezek a hírszerkesztők nem követik figyelemmel, hogy mi történik a koronavírussal kapcsolatban a világban? Például az USA-ban már önkénteseken tesztelik a vakcinát.
Természetesesn elsőnek Kínában izolálták a vírust, de az USA, Ausztrália, Olaszország, Kanada is megelőzött minket"
Müller Cecíliának ezt egyértelművé kellene tenni, mert így a szavahihetősége is megkérdőjelezhető!!!??
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: Anikó "@Pálinkás Pál: Palkó fel nem foghatod, hogy 100 000 emberből halt meg 1 ember influenzában. Tízmillióból száz."
nos ezen rendszer szerint a koronában ma Magyarországon 100 000 emberből meghalt 0.01 vagy talán nem így van...??? Ugye milyen érdekes a számokkal játszani,de teljesen mindegy hogy írod le,attól a kevesebb kevesebb marad!!!
Aki Én
@Pálinkás Pál: a lakosság száma teljessen lényegtelen a fertőzöttek és a halottak arányának szempontjából.
Sőt, az egyébb halálozási okoktól is.
Azok sem állnak le közben.
A lényeg, hogy nincs biztos halálozási arány, de nem 0,5 meg 1 %. Lényegesen több.
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Ez már beteges, Pali.

Miért nem azokat az adatokat hozod elő amelyek októberiek? Azok mégjobban illeszkednek az ostoba elképzelésedhez, mivel akkor 100 000 emberből 0 azaz nulla egyén halt meg szarszban, míg influenzában akkor már százezrek haltak meg.

@Aki Én: "Olaszország 31500 fertőzött, 2500 halott." Nem baj ugye?

Ez mennyi is? Annak ellenére, hogy még csak most tombol náluk a vírus, a halálozási arány már így is = 8 %.
Clavigo
Szerintem Orbán elvtárs izolálta ,személyesen ,a vírust,,
Aki Én
@Peller Anikó: ...és tegyük hozzá, hogy sokkal inkább valószínű, hogy az adatokat inkább tompítják, mint eltúlozzák. Tehát nem tartom kizártnak, hogy ennél is rosszabb az arány. Kínai adatokból pedig végképp nem indulnék ki.
libellle
@simmering73: tramplin kellene kezdeni.
Peller Anikó
@Aki Én: A modellszámítások alapján Iránban már több millió betegnek kell lennie.

Ha választani kellene kinek higgyek inkább, hát nem az araboknak (orosznak, kínainak, vektornak :)
Macskaszem
Holnap meg feltalálják Magyarországon elsőként a magyarok a melegvizet. Nem baj, hogy használjuk évezredek óta, mi most találtuk fel, na.
Macskaszem
Ezt az Anna24-et mért nem lehet kibaszni innen?
Peller Anikó
@Macskaszem: Megúnták. Ha kiteszik, 6 másodperc múlva újat regisztrál és teleszarja az egész propit. Valószínűleg több IP címről regisztrál, legfeljebb az segíthetne ha letiltanák a regisztrációt, ez viszont senkinek sem érdeke.

Ha viszont egyetlen IP címe lenne akkor igencsak bénázna a propi.
Aki Én
Eva Kovacs fészbuk!

Te veszélyesen beteg vagy!!! Nem húznád ki a pc-t a konnektorból? Fájóbb vagy a vírusnál.
namihami
Vajon ezzel az eredménnyel most hányadik ""elsők"" vagyunk/leszünk?
Rockxy
izolálni azt bezzegh tuttok!
ezér fog a néppárt kirúgni bennőtöket, főleg a kiszeltüncit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.