Közel 10 kilométeres sor alakult ki a határátlépési pont közelében.

Tíz kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya hegyeshalmi határátlépési pontjánál a kilépő oldalon reggel nyolc órára – közölte a rendőrség. A Google Maps alapján Mosonmagyaróvárig áll a sor – teszi hozzá az Index.

Még mindig hatalmas dugó van Hegyeshalomnál, WC papírt hozó kamion sem jut be

Román kisbusz utasait ellenőrzik a hegyeshalmi határátkelőhelyen 2020. március 17-én. Az osztrák oldalon feltorlódott román és bolgár állampolgárok ezen a napon estétől másnap hajnalig kelhetnek át Magyarországon az erre a célra kialakított humanitárius folyosón. MTI/Krizsán Csaba

Az M1-es autópálya hegyeshalmi határátlépési pontjánál – 2020. március 18-án 7 óra 30 perckor – közel 10 kilométeres torlódás alakult ki a kilépő oldalon. Emiatt a közlekedőknek a határátkelő érintett szakaszán az áthaladás lassulására kell számítaniuk.

A rendőrség kéri az Ausztria irányába közlekedő magyar állampolgárokat, hogy válasszanak másik határátlépési pontot, amely a személyforgalom számára nyitva van.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a gépjárművezetők indulás előtt a rendőrség honlapjának Határinfo oldalán tájékozódjanak a választott határátlépési pontoknál szükséges várakozási időkről, valamint a személyforgalom számára nyitva álló határátkelési pontokról – írja a police.hu.

Az Index hozzáteszi: a másik oldalról sem lehet átjutni, egy Ausztria felől jövő, fuvaros reggel azt írta a helyszínről a lapnak, hogy Parndorfig se jutott el, mert áll a sor.

Ezzel csak az a baj, hogy minket, fuvarozókat ellehetetlenítenek. Mi pl. WC papírt hoznánk be, nagy kincset... ennek ellenére nem jutunk be

"Éjféltől minden osztrák-magyar határt lezártak, csak Hegyeshalom lenne járható, ha „járható” lenne..." – tette hozzá a lapnak a fuvaros.

Kedden mi is megírtuk, hogy külföldiek állták el a forgalmat tegnap délben Hegyeshalomnál, az osztrák oldalon, akik azt várták, hogy a magyar hatóságok átengedjék őket. Kedden 20 kilométeres torlódás alakult ki emiatt.

A román külügyminiszter korábban humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több mint 3500 román állampolgár, akik a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el, miután Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt. Szijjártó Péter erre kedd éjjel egyszeri átutazást tett lehetővé a román és bolgár állampolgároknak a kijelölt útvonalon, de ezek szerint ez a probléma nem oldódott meg ezzel.

Az Index helyszínen veszteglő olvasója úgy tudja, ennek az lehet az oka, hogy most az ukrán állampolgárok tartják fent a sort, akik szintén haza akarnak jutni.

Forrás: Index, police.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Jajajajaj, a vécépapír! Még a VÉCÉPAPÍR sem?! Istenen, mi lesz velünk a nagy segglyuk-pánik közepette? A halott kisöregek senkit nem érdekelnek, szaladjunk mind vécépapírért gyorsan!!
Sámannus
A sok csokinyalónak kitelik az idejéből ez a kis pluszmunka, legyenek inkább megelégedve, hogy hasznosak lehetnek.
teuton
Ez azert erdekes... Amikor a szerb hataron akartak valakik bejutni, akkor löttek. Most Nyugat felöl kikenyszeritettek a hatarnyitast, eltorlaszoltak a hatart, nem mertek löni... Persze Nyugatrol nem hozzak ugye be a virust, az csak a migransoktol van (eddig egyetlenegyet sem tudtak talalni, meg a karantenba tett iraniaknal sem!!!), es minden belepöt egyenkent tesztelnek es hömeröznek, akik persze nem allnak meg sehol enni, vasarolni, tankolni, wc-re... Ekkora baromsagot, ilyen is csak Orbanisztanba letezhet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.