Nem értett meg, hogy a "szabály az szabály".

Tegnap megírtuk, hogy sok utast nem érdekli a kordon, és simán beül a vezető mellé a szalagon túl. Most pedig az Index tett közzé egy szintén felháborító esetet:

egy utas nemcsak hogy átment a kordonon túlra, de még neki is esett a buszsofőrnek azért, amiért nem szegi meg a szabályt, és nem nyitja ki neki az első ajtót a leszálláshoz. 

A 106-oson, ahogy minden BKV-járaton, néhány napja a koronavírus terjedésének lassítása, a sofőrök és az utasok egészségének védelme érdekében tilos az első ajtó használata. Ezért az első ajtó előtti terület szalaggal le is van zárva. A videón látható férfit ez cseppet sem zavarta, felhajtotta a szalagot, és az első ajtón akart leszállni – írja az Index. Amikor a sofőr közölte vele, hogy ez jelenleg tilos, vitatkozni kezdett a sofőrrel, hogy nyissa ki az első ajtót, mert „ő nem beteg, itt senki nem beteg”. Majd miután leidiótázta a busz vezetőjét, elindult a hátrébb lévő ajtóhoz, de előtte még közölte

Egyél fokhagymát, egyél gyömbért, antibiotikum. Akkor nem lesz bajod

Íme a botrányos jelenet:

Forrás: Index

Címlapkép (illusztráció): MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Mit sem ér a butaság, rosszindulat nélkül.
Hát, csoda, hogy ilyen kormányt választott ez a társadalom?
Aki Én
Mit sem ér a butaság, rosszindulat nélkül.
Hát, csoda, hogy ilyen kormányt választott ez a társadalom?
Csizmás Kond
.szerintem is taposóaknákat kéne lerakni a kordon helyett...
namihami
Mert neki ugyebár ""bérlete van"" és az feljogosítja arra, hogy hülye legyen. Kifizette, az ő bérletében extra tartozék...
jesz
Ez az ember csak meg akarta mutatni, hogy ő egy tökös csávó..ezt már csak azért is tehette, mert egy ötvenkilós nő vezette a buszt.

Ha a BKV van olyan tökös, mint amennyire nem, akkor feljelenti a kötekedőt a videót mellékelve. A yardnak vannak olyan eszközei, mely alapján körözhető képet tehetnek közzé, méghozzá a Flórián téren kezdve...
Kiváncsi vagyok megcsípik-e...persze ha lesz rá akarat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.