Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt erről egy műsorban. Ha azonban mérsékelt marad a járvány lefolyása, akkor megoldható az érettségi, bár akkor is több szempontot kell figyelembe venni. Azért ősszel az eredeti terveknek megfelelően hatályba lép az új NAT.

Az Inforádió Aréna című műsorának volt vendége csütörtökön Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. 

Ha nem lesz mérsékelt a járvány lefolyása, akár az érettségit is elhalaszthatják

Fotó: YouTube/Magyarország kormánya

Maruzsa a műsorban többek közt azt mondta, hogy

"ha a koronavírus-járvány terjedése mérsékelt marad, a diákokat több tanterembe szétültetve megtartható az érettségi."

Hozzátette viszont, hogy nem szeretne erről több konkrétumot mondani, mert 

kellő időben a kormány erre nézve meg fogja hozni a döntéseket. Egyelőre minden érettségizőnek azt tanácsolom, hogy a felkészülésre fókuszáljon. És természetesen kezelni fogjuk úgy a helyzetet, ahogyan a körülmények ezt lehetővé teszik.

Maruzsa arra is kitért, hogy a tervezetteknek megfelelően ősszel hatályba fog lépni az új Nemzeti alaptanterv. Az államtitkár azt is kifejtette, hogy szerinte most a tanároknak sokkal több a szabadideje, így van lehetőségük elvégezni az alaptantervvel kapcsolatos feladatokat.

Maruzsa államtitkár attól is el volt ájulva, hogy szerinte jól vizsgázott a Kréta-rendszer (melyet a minisztérium fejlesztett). 

Ez egyelőre nem egy reprezentatív felmérés, visszajelzés az ügyről, de azt tapasztaljuk, hogy boldogság van szerte a rendszerben. Akikkel beszélünk, akiket kérdezünk, azt mondják, hogy a kollégák felzárkóztak a feladathoz.

Azt is elmondta, hogy 

ilyen radikális módszertani változtatást egyébként soha, senki, semmilyen módon nem tudott, vagy mert volna bevezetni.

(via 444)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Azt hiszem, még a kormány sem fogja fel, mekkora a baj. Érettségi - emberélet. Melyik a fontosabb?
szegfue
"..."ha a koronavírus-járvány terjedése mérsékelt marad..." Ezek szerint eddig a járvány "mérsékelt", tehát, ha igy marad, akkor lesz érettségi az idén. Csak ugy... márc. 17-én 50, márc. 18-án 58, márc. 20-án 73 ember regisztrált koronavirusos beteg M.o-n... akkor ez most "mérsékelt"?! Mégis ki dönti el?!
szegfue
Bocs., most olvastam, hogy ma nem 73, hanem 85 beteg van!!
szegfue
@Apoca: Igazad van... hát ki más?! Ő az utolsó élő polihisztor...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.