Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok az új koronavírus okozta helyzet kezelésében – közölte a Századvég Alapítvány pénteken az MTI-vel, legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve.

Felidézték, hogy az elmúlt időszakban a magyar kabinet számos intézkedést hozott a koronavírus-járvány terjedésének enyhítése és káros következményeinek mérséklése érdekében.

Eközben egyes politikai szereplők, ngo-k és online médiumok – a politikai haszonszerzés, vagy a klikk-vadászat reményében – az ízléses vita kereteit túllépve támadták az ország járványügyi politikáját, vonták kétségbe fontos intézkedések megalapozottságát

- írták.

A Századvég megvizsgálta, hogy a magyar lakosság a kialakult járványhelyzet miatt hogyan ítéli meg a nemzeti összefogás szükségességét, a politikai és kampányvitákon való túllépés jelentőségét.

A felmérés szerint a magyar társadalom a koronavírus-járvánnyal összefüggésben egységet vár a meghatározó politikai erőktől:

a megkérdezettek 87 százaléka úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben a pártoknak félre kellene tenniük ellentéteiket és nemzeti összefogásra kell törekedniük.

Ezzel szemben a 11 százalékuk megkerülhetetlennek gondolja a politikai vitákat – tették hozzá.

Közölték, politikai önbesorolás mentén vizsgálva a kérdést megállapítható, hogy az együttműködés indokoltsága kapcsán össztársadalmi konszenzus alakult ki. A baloldali választók 81, a középen állók 88 százaléka tartja szükségesnek a politikai ellentétek félretételét, miközben 17 illetve 11 százalékuk ezt indokolatlannak látja. A jobboldali választók esetében ez az arány 91 illetve 9 százalék – ismertették.

A Századvég szerint érdekesség, hogy még a kormány politikáját legradikálisabban ellenző pártok szimpatizánsainál is hasonló kép rajzolódik ki. A Demokratikus Koalíció és a Jobbik szimpatizánsainak 81-81 százaléka utasítja el a politikai széthúzást a jelenlegi járványhelyzetben, míg a 15, illetve 17 százalékuk szerint az ellentétek megkerülhetetlenek.

A pártpolitika háttérbe szorítását és a nemzeti egység létrehozását a Fidesz-KDNP szavazói tartják a legszükségesebbnek: 94 százalékuk egyetért a pártok közötti viták félretételével, és pusztán a 6 százalékuk nem tartja ezt fontosnak – olvasható a kommünikében.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@ómió: 10:43
A Fidesz kormánynál, a "nemzeti" jelző csupán a propaganda szótárban létezik, a gyakorlatban inkább, a potentátok mindenek előtt és felett a direktíva.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Mindenki fogja be a szemét, száját, ne kritizáljon, ne hívja fel a figyelmet az életveszélyes hiányosságokra, az eü katasztrofális helyzetére. Most nincs itt az igazság ideje. Most sincs itt..., majd szólunk.
SystemError
Ha egy minimálisan elvárható erkölcsi és morális szintet betartott volna a kormány az elmúlt 10 évben, akkor megfogadnám az amúgy politikai célokat kiszolgáló álfüggetlen intézménytől, hogy politizálva kérje meg az embereket, hogy ne politizáljanak.

Szerintem mindenki visszavett. Azt ne várjátok, hogy nem nézzük a kezeteket, miközben beszéltek...
Nessy
Pártunk és kormányunk minden értelmes szakmai érvet, minden javaslatot, mely nem az ő fejükből pattan ki , politikai hangulatkeltésnek, zaklatásnak minősít, uszításnak minősít! Tisztelt Századvég, tessenek kicsit korrektebbek lenni, ha nincs is benne a munkaköri leírásukban!
ómió
Csakhát ez a "nemzeti" nincs a bolsi szótárban.
Nessy
@ómió: Nálad a szavakon múlik minden? Én nemzeti jelzővel, vagy anélkül is pozitívan tudnám értékelni, ha legalább a mezei sebészi maszkot lehetne kapni! A vírust nem hatja meg semmilyen hangzatos szózat! Nem "nemzetben" fertőz!
Sziszifusz
@ómió: 10:43
A Fidesz kormánynál, a "nemzeti" jelző csupán a propaganda szótárban létezik, a gyakorlatban inkább, a potentátok mindenek előtt és felett a direktíva.
DR Eric CARTMEN
A "századvég " feltalálta a spanyolviaszt ! Gondolom megelőzte egy közvéleménykutatás - pár százmilliós közpénzből.
szegfue
Hát hogy "csesznétek" meg!!! Itt nem a "nemzeti" egységről kellene papolni, amit a "magyarok várnak", hanem az emberek összefogásáról! Hiszen M.o. területén jócskán élnek más nemzetiségü emberek is, nemcsak magyarok!
Nessy
@szegfue: nehezen értik, hogy ezt a fránya vírust nem érdekli sem a pártállás, sem a vallás, sem a nemzetiség. Ő gazdatestben gondolkozik, nem nép-nemzetben! És hatásosabb lenne a szűrés, a védőfelszerelés, a korrekt tájékoztatás, mint az egymás vegzálása!
Ne csak szankciókról intézkedjen a kormány, hanem ha ráér közben, esetleg segítse a megelőzést, nem csak verbálisan, hanem a ténylegesen!
RonaGyuri
ja hogy a Századvéges-fiúkák szerint!!! =))
Mindenkit megnyugtatok eljön az idő - remélhetőleg mihamarabb -, mikor ezek az okosok - ahogy most az MSZMP-KB Politikatudományi Intézete pribékjei - már rohadt orbánistázni fognak! =))
Pálinkás Pál
Orbán segge vége /századvég/ megint kinyilatkoztatott...
namihami
A baj csupán (CSUPÁN) annyi, hogy a Fidesz/Orbán a ""nemzeti összefogást"" úgy gondolja és szeretné, hogy ő megmondja, mit és hogyan, a többi (barát-ellenzék) pedig összecsapja a bokáját és csinálja, amit parancsol a Kegyelmes Úr (lásd még Király Urunk). A baráttal eddig se volt gond, az a zsebén keresztül eddig is szolgált. A renitens az ellenzék.
Most, amikor a sz@r már a feje tetejéig ér, együttműködést szeretne a Füstös, de az eddigi metódusa szerint. A többieket mégcsak meg se hallgatni, a saját ötleteit ""közóhajnak"" kinevezni. És apró szerencsével még ""Nemzeti Konzultáció"" néven a brancsot is lehet gazdagítani.
Kár, hogy erre MOST nincs idő. De---ami késik, lesz majd valami más.
kissé felnőttem
nézőpont kérdése pld,ha visszatérek a kórházi várólistákhoz az ágyak kiszervezéséhez a nyugdijasotthonok alakitásáhóz üzemeltetőihez a nyugdijalap 3000 milliárdjához hát? meg a 100 milliós tanulmányokhoz meggondolandó, veletek mindenképpen mert a NÉP élni akar nem hazugságokat hallgatni.
Ha még tudtok gondolkodni akkor a vezetést le kell cserélni nem harácsolni évszázadokig.ANNO az oroszok is 3 évente cseélték a gh tiszteket.Élni és élni hagyni ! mert az ellenzék nem azonos az ellenséggel nálatok ez ugy jön le pedig, rosszul. Az a szemlélet, hogy csak ÉN az igy müködik és ide vezet, ahhoz ami van. Nos akkor nektek kell gondolkodni és lépni hogy normalizálodjon
99 % -ban. Nem a tankokkal fogjátok megoldani ezt mindenki tudja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.