A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány egy úgynevezett válságkezelő alapjövedelem bevezetésével enyhítse a koronavírus-járvány gazdasági hatásait.

Tordai Bence pénteki, budapesti, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy indítványuk havi százezer forintra egészítené ki az erre rászoruló magyar állampolgárok jövedelmét.

Emlékeztetett, hogy pártjuk már öt éve szorgalmazza az állampolgári jogon mindenkinek járó alapjövedelem bevezetését. Egy teljesen új intézményrendszer kialakítására azonban most nincs idő, ezért ideiglenesen létre kell hozni ezt a speciális alapjövedelmet – tette hozzá.

A válságkezelő alapjövedelem bevezetéséhez mintegy bruttó 1400 milliárd forintos költségvetési átrendezésre lenne szükség – mondta Tordai Bence. A Párbeszéd a szükséges összeget a már leállított vagy felfüggesztett beruházásokra szánt költségvetési forrásokból, illetve egy úgynevezett szolidaritási válságadóból finanszírozná. A válságadóba az ötszázmillió forintot meghaladó vagyonok egy százalékát kellene befizetni, illetve a havi egymillió forintnál magasabb fizetéseket kellene nagyobb kulccsal adóztatni – ismertette elképzelésüket a képviselő.

Arra is kitért, hogy a kormány a héten meghozott döntésével "felfüggesztette" a munka törvénykönyvét, és ezzel teljesen kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkaadóknak. Kérte, hogy a kabinet vonja vissza az intézkedést, majd üljön le a szakszervezetekkel és a munkaadókkal tárgyalni, mert biztosan lesznek olyan munkáltatók, akik megpróbálnak visszaélni a helyzettel.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.