Eddig hat embernél mutatták ki a koronavírust azok közül, akikkel a Szegedi Tudományegyetem fertőzött rektora kontaktba lépett – tudta meg a Magyar Hang.

Már legalább hat kollégáját megfertőzhette a szegedi egyetem rektora
Fotó: szeged.hu

Vasárnap estig

legalább hat embernél – orvosoknál, klinikai munkatársaknál – mutatták ki a koronavírust azok közül, akik valószínűsíthetően kontaktust létesítettek Rovó Lászlóval.

A lap úgy tudja, a vírust az SZTE egyik rektorhelyettesénél és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti klinikájának egyik orvosánál is kimutatták. Legalább 9 aneszteziológus, több fül-orr-gégész, szakápoló és műtős is karanténba került – még, ha nem is betegedtek meg, két hétig akkor is kiesnek a munkából.

Mint ismert, Rovó László egy olaszországi sítúráról érkezett haza március 8-án, és karanténba vonulás helyett bement dolgozni, műtött is. Később közleményben ismerte el, hogy fertőzött, és azt írta, ő megtett minden óvintézkedést. Eljárás indult ellene.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
biztos kap egy szigorított ejnye-bejnyét...hisz rovó ettárs jó ettárs!!! vérfideszes!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
biztos kap egy szigorított ejnye-bejnyét...hisz rovó ettárs jó ettárs!!! vérfideszes!!!
jesz
a "kontaktba lépett" mit takar? Mert sokféle kontakt lehetséges...a neje tudja?
RonaGyuri
reméljük a szaros fityesznyik haverja is hasonlót tesz aki bement a parlamentbe! =))
Clavigo
@RonaGyuri: Remélem lesz " kontaktja " ,mind a 132 kondatárssal...
Béla333
"Az Országgyűlés mai ülésén Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezető-helyettese felelőtlenséggel vádolta meg a Fidesz-frakciót, annak egyik tagja ugyanis együtt vett részt egy március 15-i ünnepségen a Szegedi Tudományegyetem koronavírusos rektorával. "
index.hu/belfold/2020/03/23/szabo_timea_rovo_laszlo_orszaggyules_b._nagy_laszlo_szeged_koronavirus/

A 2/3 mindent felülír! Még a vírus sem számít...
Béla333
Ennek a Fideszes hülyének a fényképével kell teleplakátolni a várost, aki végig fertőzte az egész egyetemet.
A Fidesz mindenek előtt... ja... Remélem kirúgják...
vacsi
Milyen lehet az az egyetem, amelyiknek ilyen rektora van?!
Józsipapa
és még mindig nem rúgták ki ezt a jó elvtársat??!!
A sajtótájékoztatókon miért hallgatnak róla??
Elrettentő példaként kellene emlegetni,hogy
volt egy barom ember,aki ORVOS (???) és rektori funkciója létére leszarja az érvényben lévő
előírásokat !!!
és milyen károkat okozott az egyetemnek, a
klinikának ???
ovosi diplomáját is visszaadhatná !!!
nevemnick
Egyszerű: az ügyészségen valamelyik, vagy több ellenzéki képviselő feljelenteni ezt a , kibaszott fideszes orvost , egészségük veszélyeztetése, valamint már több ember megfertőzése, és a karantén elhagyása miatt. Tudtommal ilyen esetben azonnali eljárást kell indítani veszélyeztetés címén.
Sámannus
Ezek mindent fordítva csinálnak. Nem vitás mindenhol mindennel visszaélnek.
Yoda69
@Béla333: Ilyenbe ne is remenykedj. Pezjutalom és magasabb beosztás lesz a büntetése. O1G senkit sem hagy az árok szélén

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.