A térség többi országához képest Magyarországon a legrosszabb a helyzet a koronavírus-járvány halálozási adatait tekintve – mutatott rá a Népszava.

Kiugróan magas a koronavírus magyarországi halálozási aránya a környező országokéhoz képest

A lap összegzi az adatokat: 

Ausztriában 4000 megbetegedés/21 halott, Csehország 1200/1, Szlovákiában 186 fertőzött közül még senki sem halt meg, Bulgáriában pedig 190 pozitív teszt mellett 3 halálozás volt eddig.

Romániában 576 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok, de csak öten haltak meg. Horvátországban hétfői közlés szerint 306-an fertőződtek meg a vírusban, de eddig egy ember vesztette életét.

Magyarországon a március 23-ai állás szerint 167 fertőzöttet tartanak nyilván, és 8 ember hunyt el a betegségben. Ez majdnem 5 százalék körüli halálozási arányt jelent.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mivel a kormány elcseszte az elejetol kezdve, így fogalmuk sincs valójában mennyi fertőzött van az országban. Meg azokat sem tesztelték, akik maguk kérték, mert fertőzött teruletrol jöttek. Így potenciálisan hordozhattak a virust.
Ez megbocsáthatatlan hiba volt, ami most fog igazan kiutkozni, mert a halottak számával már nem tud trukkozni a kabinet.
A cseh kormanyfo is bocsánatot kért a hibaert. Mikor haljuk ezt a főgecitol?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Eleve manipulált adatok lehetnek ha megnézzük, hogy mind Ausztria, mind Csehországban mi a helyzet. Ha pedig eleve manipulált, akkor nagy következtetést ne vonjanak le.
peterkelemen
Orbán riogató, félelm kampányokban utazott idáig is. Az a 8 elhunyt szinte biztos, hogy vagy az összes vagy nagy százalékuk mondjuka 8-ból 6 eleve nem koronavírusban halt meg hanem eleve iszonyat beteges volt magyarul még egy influenza is kinyírta volna szerencsétleneket.
division
Köszönjük Népszava, fel kellene vennetek egy matematikust, van is itt egy a propin:-))
Ronin2
Nem a szívem csücske ez a kisgömböc kormány,de ezért a címért én is bevarrnám 5 évre a szerzőt!
Szerkesztőstül!
Ui:- ha meg a gyógyultak számát vesszük,az is kimagasló.
Médiapatkány!
simmering73
4,8% a halálozási ráta. A német és osztrák 0,4%-hoz képest tényleg kiugróan magas, de a 4,4% világátlaghoz képest már nem kiugró. Lehetne sokkal jobb is, de a magyar emberek egészségkultúrája és a leamortizált egészségügy mellett ez még jó arány. Félő, hogy sokkal rosszabb lesz.
fahrenheit451
"Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá."

Nem tudjuk a pontos számokat, mert a kormány nincs a helyzet magaslatán.
De nem ezzel kéne támadni őket (pl. Olaszországban sem a kormány a hibás, hogy elszabadult a pokol), hanem pl. azzal, hogy Orbán bemond mindenféle számot - csak úgy dobálózik a százezrekkel, milliókkal, mert van mindenből elég -, de a kórházakban még sincs elég, a mentősök a lakossághoz fordulnak segítségért, mert nincs elég...
Még mindig nem tudja senki pontosan, hogy mi véd meg igazán - fertőzőt, hogy ne fertőzőn tovább, egészségest, hogy ne fertőződjön meg.

Ráadásul ez nem verseny, ember!
Melyik országban hányan fertőződnek meg, betegednek meg, megfertőzve nem betegednek meg, csak fertőznek másokat, mennyien gyógyulnak meg, mennyien halnak meg...
Tegyék meg tétjeiket - Tétre, helyre befutóra!
Anyád !!!
Yoda69
Mivel a kormány elcseszte az elejetol kezdve, így fogalmuk sincs valójában mennyi fertőzött van az országban. Meg azokat sem tesztelték, akik maguk kérték, mert fertőzött teruletrol jöttek. Így potenciálisan hordozhattak a virust.
Ez megbocsáthatatlan hiba volt, ami most fog igazan kiutkozni, mert a halottak számával már nem tud trukkozni a kabinet.
A cseh kormanyfo is bocsánatot kért a hibaert. Mikor haljuk ezt a főgecitol?
szép új világ
Nem a halálozási arány magas, hanem a felderített fertőzöttek száma alacsony! Ha az elhaltak száma alapján becsüljük meg a fertőzöttek számát, akkor jelenleg Magyarországon 1700-2000 fertőzött terjeszti a kórt pillanatnyilag.
Hogy miért nem tesztelnek többet? Nos egyrészt mert pénzbe kerül (olyan pénzbe, amihez már hozzá volt rendelve a zseb) más részt a csuti dakota és társainak hozzá nem értése miatt.
Pálinkás Pál
A cím nem szerencsés...ez kétségtelen...de 167 ismert megbetegedésből 8 halott az némileg rémisztőbb mint
Ausztriában 4000 megbetegedés/21 halott"
arról nem beszélve hogy a meghaltak súlyos betegek voltak,
itthon sosem fogod megtudni a valódi fertőzések számát...ellenkezne a csúti géniuszával...enélfogva csak a közzétett adatokkal dolgfozhatsz...ami pedig valóban az egyik legrosszabb a világon %-os arányban...!
justhpeter
nem tudni mennyi lenne, ha a tesztelési adat azonos lenne a környező országokéval.
Eladott Ország
@Pegero: Te fidesz geci! Nincsenek védőeszközök a mai napig sem! Már az építőiparban használatos pormaszkot sem kapni, ami nem sokat ért. A WHO adatai alapján Magyarország utolsó a tesztek számát tekintve. Úgy hogy befoghatnád a fideszes szaros pofádat, te szarházi okádék cinikus barom!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/p720x720/90474285_2925631590806036_7311233243552940032_o.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=x4p3iC_tYWIAX9FyrEx&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=8eb1226c3da3b51b6d396addb344be4c&oe=5E9E234C
ómió
Ennyi "virológus", mint itt, tuti, sehol nem nyüzsög!
Málna
Ha Bulgária a térséghez tartozik, akkor Olaszország miért nem? Ja, mert akkor nem lehetne mondani, hogy nálunk a legrosszabb az arány.
Na így hülyítik minden nap itt a népet...
division
@Eladott Ország: hvg.hu/itthon/20200324_Hajnal_4re_minden_intenziv_osztalyon_dolgozo_megkapta_a_szukseges_vedofelszereleseket
Egyébként meg nem tudom ez melyik gyógyszertár, nálunk nincs hiány, de erről a felvásárlási lázban szenvedő lökött magyarok tehetnek leginkább.
Eladott Ország
@Pegero: = @division: Akkor a Google keresőben nézd meg, hogy kapható e az építőiparban használatos pormaszk.
Eredmény: nincs raktáron. Már azt is felvásárolta kínjában a lakosság , hogy bazdmeg, a fideszes faszszopó és seggnyaló pofádat, te szarházi cinikus barom!
Ez meg a WHO jelentése: Magyarország sereghajtó a tesztelésben! Ide később érkezett a vírus faszfej! Tájékoztatásul: Szlovákiában a mai napig nincs koronavírusban meghalt ember.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/p720x720/90474285_2925631590806036_7311233243552940032_o.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=x4p3iC_tYWIAX9FyrEx&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=8eb1226c3da3b51b6d396addb344be4c&oe=5E9E234C
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90561325_2704674486247757_1136765650115493888_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=TLZZLumwVO4AX_XAmFv&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e676786e30cc2b3af2fc117f6a0d4d2d&oe=5E9E0C2B
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: ma, 06:15; Európában azért a legkevesebb a tesztek száma, mert a bűnöző cigány geci és bandája le tudja tagadni a halál okát és az minden lesz, csak nem a koronavírus. Azért kel neki bevezetni a totális diktatúrát, hogy mindenkinek kuss legyen! Sőt a csúti rohadék még a választásokat is be fogja tiltani!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/p640x640/90671373_2928459350523260_583006540160565248_o.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=5eh1nL2klf8AX8vJObU&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=e886eddacd5b0c32373dae83cb5a71a4&oe=5E9E5BDA
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: ezért kéne lépni ameddig lehet...de ezzel az ellenzékkel semmi esélyt nem látok rá!!!
Eladott Ország
@Pegero: Orvosi védőmaszkot kereskedelmi forgalomba ma Magyarországon nem igen lehet kapni, sőt az internetes szakportálok is teljesen kifogytak;
www.penzcentrum.hu/vasarlas/vagyonokert-aruljak-a-szajmaszkot-a-dorzsolt-arusok-nekik-boven-van-belole.1090725.html
A II. ker-ből és a fidesz seggéből ki kellene kandikálni. Egyébként a fővárosi önkormányzat saját hatáskörében intézkedett a maszk beszerzéséról nem várt a csúti cigány/egyben kormány intézkedésére.
Rockxy
kiugróan magas a vírusos hírek aránya, mer félelemben kell tartani a zembereket
Eladott Ország
@Pegero: A cikk tárgya: "Kiugróan magas a koronavírus magyarországi halálozási aránya a környező országokéhoz képest"
A tények makacs dolgok, még az olyan gyengeelméjű fideszes barmoknak is mint te vagy! Keresnek a pszichiátrián, vigyél magaddal még egy ember ( pld. a csúti cigány gazdidat)
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91261684_2576311692498394_4409770590706073600_n.jpg?_nc_cat=1&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=WVlea8J8m40AX-2NMLL&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d0a22f970fb85bd2717c1aa7390c070f&oe=5EA15D3E

Forrás: koronavirus.gov.hu 2020. március 25. reggeli adatai

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.