A környező országok államfői sorra adnak ki szimbolikus, nyugtató nyilatkozatokat a koronavírus-járványról. A magyar államfőnek a veszélyhelyzet elrendelése óta eltelt 20 napban nem volt mondanivalója a járványról.

A vészhelyzet idején hallgatásba burkolózó Áder Jánost így próbálják mentegetni

Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács, siket esélyegyenlőségi aktivista az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén a Sándor-palotában 2018. december 28-án.

Magyarországon a koronavírus terjedése miatt veszélyhelyzetet rendelt el a kormány, lezárták a határokat, bezártak az iskolák, óvodák és még egy sor korlátozó intézkedést hoztak, ami mindnyájunk életére komoly hatással van.

A március 15-i alkalmat leszámítva az elmúlt hetekben egyszer se szólalt meg a köztársasági elnök. Nem mondott beszédet, nem adott interjút, nem üzent semmit, miközben az ország jóformán a feje tetejére állt.

Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója azt írta,

a köztársasági elnök Magyarországra akkreditált nagyköveteket fogadott bemutatkozó látogatáson, nemzeti ünnepünk alkalmából részt vett az ünnepélyes zászlófelvonáson, és üzenetet mondott a közszolgálati televízió csatornáin, illetve tábornokokat nevezett ki.

A köztársasági elnök mindezek mellett folyamatosan ellátta és ellátja az alaptörvény által rá rótt azon feladatokat, melyek a jogalkotással, állampolgári ügyekkel, kegyelmi kérvényekkel kapcsolatosak.

Ha kicsit körülnézünk a szomszédos országokban, meglepő a magyar köztársasági elnök hallgatása, a környező országok államfői Facebook-oldalukon és a sajtón keresztül sorra adják a szimbolikus nyilatkozatokat, amellyel igyekeznek megnyugtatni állampolgáraikat, és segíteni a járvány elleni védekezést – emlékeztet cikkében az index.hu.

Cikk- és címlapkép. MTI/Szigetváry Zsolt

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mit is mondhatna egy onallo gondolatokra is keptelen golyostoll?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Szerintem megfertőződött. Elképzelhető, hogy senki sem figyelt az öltözködési divatra és etikettre és sokat dörgölőztek hozzá.
Most pedig a kísérleti nyuszit játssza valamelyik kormány karanténban. Csinyának majd neked egy szíp szobrot is az őrhelyén szunyókáló katona lesz a témája.
Macskaszem
@Shikari: Mindenben igazad van, csak amit ideokádtál, az mind a fidesz. Ocsmány aljas módon használják a vírust, ahelyett, hogy védekeznének ellene.
vacsi
Ádert semmivel nem kell mentegetni! Neki, mint köztársasági elnöknek nem az a feladata, hogy állandóan beszéljen, hanem az, hogy az ország érdekében tegyen! Ezt nyilván ő is megteszi, mint a legtöbben!
Sámannus
@Shikari: Ne egyél sok moslékot, mert a fejedbe száll.
fahrenheit451
"Bajszos szar" - bőven rászolgált a hírhedt névre, ez a gazember senkiházi!

NULLA TISZTELET !!!
fahrenheit451
És a geci (Á1G) felesége megszólalt (minek?), de ő sem tudta megköszönni az orvosk, az ápolók, a mentősök munkáját.
Megköszönte viszont a SHIT szabadkőműves máltai szerettet szolgálatnak, a mit is?
Mert ezek csak pénzért dolgoznak. Ha nincs pénz, nincs segítség - a szabadkőművesek már csak így tolják.
De közben ömlengenek, és öndicsértetik magukat. Dicsértessék, te sátánista sehonnai bitang, baszd meg !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.