Közös közleményt adtak ki az ellenzéki pártok kedd délelőtt, miután hétfőn nem támogatták a parlamentben a házszabálytól való eltérést, és így nem tudott átmenni a felhatalmazási törvény – írta meg a 444. A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum a Liberálisok, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők úgy vélik, hogy az elmúlt hetekben a kormány „alkalmatlannak bizonyult időben felismerni a veszélyt és kezelni azt”.

A kedden kiadott közlemény így szól:

Bízunk a magyar emberekben, bízunk Magyarországban, de nem bízunk Orbán kormányában. Ezért nem adhatunk korlátlan felhatalmazást még ilyen válságos időben sem a regnáló rezsimnek. A járvány valóban közös ellenségünk, megmaradt és sokszor meggyalázott szabadságunk és demokráciánk viszont közös kincsünk. Ahogy védjük egészségünket, életünket, úgy kell védenünk hazánkból azt, ami meg megmaradt belőle.

Mi, ellenzéki pártok együttesen azt látjuk, hogy az elmúlt hetekben a kormány alkalmatlannak bizonyult időben felismerni a veszélyt és kezelni azt. Azt látjuk, hogy továbbra se partnerként kezeli a magyar polgárokat és képviselőit, hanem jelentős részében legyőzendő politikai ellenfelet lát. Mi nem így gondolkodunk. Szerintünk közösen kell cselekedni, ehhez közösen kell tervezni, dönteni. Ezt tagadták meg tőlünk és milliónyi magyar honfitársunktól.

Közös értelmes és szükséges döntésekben részt tudunk és kívánunk venni, hogy megküzdjünk a járvánnyal, de nem engedjük meg, hogy valós veszélyre hivatkozva megcsúfolják, elrabolják hazánkat. Ezért nem engedtük, hogy átgázoljanak a Parlamenten, a nép képviselőin, végső soron Magyarországon.

Az ellenzéki pártok megakadályozták, hogy Orbán diktatúra-törvényét, hàzszabálytól eltéréssel, azonnal elfogadják. Azonban a Fidesz hataloméhségét ismerve, sajnos biztosak lehetünk abban, hogy a jövő héten a 2/3-ad birtokában, minden korlátozás nélkül meg fogják szavazni

Az aláírók között a Jobbik, az MSZP, a DK, a LMP, a Párbeszéd, a Momentum, A Liberálisok, illetve Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők szerepelnek.

Forrás: 444, 24.hu

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Tiszta és világos beszéd az ellenzék részéről!!!
Ha a fidesz-kdnp a saját kardjába döl, ha teljhatalmat ad orbánnak!!!
Minden diktátor elsősorban maga körül tisztította meg a terepet!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Tiszta és világos beszéd az ellenzék részéről!!!
Ha a fidesz-kdnp a saját kardjába döl, ha teljhatalmat ad orbánnak!!!
Minden diktátor elsősorban maga körül tisztította meg a terepet!!!
Csizmás Kond
A törvényjavaslatot vitatni lehetm viszont ha abból adódóan nem sikerül valamit időben elvégezni akkor majd nem tudom hogy fogja megmagyarázni az ellenzék a mostani tettét.
tudode
Ha nem jogÁSZOK gyülekezete kezelné le őfőméltósága spéci gondolkodásmódja szerint a járványt, akkor OK, nincsenek tudatában annak, hogy még RENDKÍVÜLI ÁLLAPOTBAN is szava van a parlamentnek annak kiküszöbölése érdekében, nehogy már úgy járjon az ország, aki már a múlt században már kapott FELHATALMAZÁST teljhatalomra!
.
Arra való tekintet nélkül is, hogy a koronavírus ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGBAN találja teli az országot, két hónapos késedelemmel, még a saját alapizéjüket sem tartva tiszteletben!
.
----- Varga-Damm Andrea: Mi is a helyzet valójában? (2020.03.23.)
.
www.youtube.com/watch?v=wttipIOAmgk
.
.
Részletesen folyik ebben az órában is a vita, amelyből kiderül, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem is tartalmazza az össze, vissza kaszált veszélyhelyzet meghosszabbítását!
levarosbukta
@Csizmás Kond: Mondd meg mi lehet az amit a világon az összes kormány megtud tenni teljhatalommal való felruházás nélkül is, amit a mi kormányunk nem tud megtenni? Egyet, csak egyetlen egy dolgot mondj!
vacsi
"nem engedjük meg, hogy valós veszélyre hivatkozva megcsúfolják, elrabolják hazánkat" - mondja a "Jobbik, az MSZP, a DK, a LMP, a Párbeszéd, a Momentum, A Liberálisok, illetve Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők " banda.
Ha akadályozzák a védekezést, nemsokára nem lesz haza! Most egy erős központi hatalom kellene, ahol nincs visszapofázás! Ha a vészhelyzet véget ér, megint lehet nyivákolni!
Csizmás Kond
@levarosbukta: Ahhoz hogy felhatalmazás nélkül bármit is életbe léptessenek legalább hét hér és egyhónap közöztti időszak kell és ez abban az esetben ha sikeres a szavazás ami nálunk kizárt tehát ha neked megfelel, hogy azt amit ma elhatároztak csak egy hónap mulva lehessen érvényesíteni akkor minden oké de nem mindenki így gondolkodik.
Macskaszem
Van, aki nem teljhatalmat követel, hanem cselekszik, és még véletlenül sem fideszes. Gratulálok Hiesz Györgynek, Orbán menjen hozzá oktatásra, nagy szüksége van rá. gyongyostv.hu/43525-tesztgepet-vesz-gyongyos/
RonaGyuri
Ki benne bíznak, azok nincsenek maguknál! =))
Macskaszem
@Csizmás Kond: Mit beszélsz, macsek, ezek egyik napról a másikra hoznak akár visszamenőleges törvényeket is, kétharmaddal mindent meg lehet szavaztatni, etesd öreganyádat, orbán majma.
levarosbukta
@Csizmás Kond: Ez így nem igaz, mert a vészhelyzet határidejét bármikor lehet módosítani a lejárat előtt. Még össze sem kell ülnie a parlamentnek ehhez. A képviselők fel vannak szerelve csúcskategóriás számítástechnikai eszközökkel. Ha a tanítás mehet online, akkor a parlament is működhet online. Még mindig várom, hogy mi az a feladat amire időkorlát nélkül teljhatalmat kellene adni?
levarosbukta
@kissé felnőttem: Önszántából? Erre elvárhatunk.
Csizmás Kond
@levarosbukta: ez nem egyéni véleménmegoszlás, hanem törvény alapján működik ha hiszed ha nem.
a kormány hatalom nélkül csak a parlament jóváhagyáésával intézkedhet, mit nem értesz ezen ?...lehet az bármilyen szükséges megfogalmazás előbb össze kell ülni és jóváhagyni
nevemnick
@Csizmás Kond: süket duma. Eddig is megtehette a fidesz, sőt, egyéni indítványokra meg is tette a pl.törvénymódosításokat, és ha nem kizárólagos ,,időtlen" hatalmat kért volna a duce, akkor már mától megtehetné azt 4/5-el, amit úgy gondol, hogy szükséges. Hogy nem kapta meg, az annak az oka, mint amivel kezdte a 2010-es kormányzásukat: ,,ne azt nézzék amit mondok..." és következményei.
Ennyi a véleményem, és kurvára nem tetszett az amikor az asztal ütötte a felszólalásakor, amikor a 133 ,,bátor" seggnyalóhoz beszélt.
Macskaszem
@Csizmás Kond: A parlament maga a fidesz csezdmeg, kétharmaddal nincs szüksége ellenzékre, a teljhatalom törvény is meglesz, legfeljebb egy héttel később, de csak verjed a nyálad, faszkalap.
verőce21
A trógerellenzék aljas vagy elmeorvosi tünetekkel terhes...
- Doktor úr én az utóbbi időben olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?
cikicakk55
Sajnos ezzel csak egy hetet nyertünkmnert egy hét múlva a 263 úgy is megszavazza a törvényt. Most már csak abban bíthatunk,hogy a korona vírus nem politika alapon támad,így a dúcét is utol érheti. A " Fiatal" demokraták életkoruk és (főleg a dúce" ) jelenlegi állapota kifejezetten a korona vírus kedvence. Legnagyobb részük túl van a 65 éven,vagy az életmódjuk( alkohol,drog,prostik,stb)miatt az immun redszerük már nem bírkózik meg a feladattal. Már pedig ha a csuti kidől,akkor a Fidesz bedől. Nem hinném,hogy lenne más kiút.
namihami
Korrektül be kell vallanom, hogy most pozitívan csalatkoztam a Lömöpöben. Szinte biztosra vettem a behódolásukat.
Csizmás Kond
@nevemnick: Itt nem arról van szó hogy megtehette vagy nem hanem az hogy az mennyi időbe kerül...és ezt nem értik meg a folytonellenkezők.
SystemError
Nem igazán tudta Viktor elmagyarázni, hogy miért kell ez megint mindenkivel ellentétesen Európában...

Ha ezt nem is tudtuk meg az látszik, hogy a csicskáinak nagyon fáj. Biztos ezen múlt a fizú:)
Csizmás Kond
@Macskaszem: balfasz vagy és még übereled is...süketeltek mert aki buta az buta...
Klubtag
Egy olyan ME (jelzem egy jobb sorsra érdemes ország nyomorúságára), aki az állam által biztosított alapanyagból, börtönmunkában - százszámra - készült műtősmaszkok piaci árára sem képes korlátozó hatást kifejteni (helyette a patikusokat próbálja feketézéssel megvádolni), az nemhogy a pozíciójára, de még a valaha volt Ecseri-piac handléjának tekintélyére is méltatlan...kormányzási bizalomra (vészhelyzetben) meg aztán pláne...
Csizmás Kond
Amúgy ez a bízunk Magyarországban, de nem bízunk Orbán kormányában az egyik legbutább kifejezés amit az utóbbi időben a zellenék kinyögött. Hogy lehet egy országban bízni úgy hogy annak a kormányát semmibe veszik ? Az orszáh maga egy nylla ha nincs megfelelő vezetése, de úgylátszik a zellenzék ezt nem fogja fel...mert nekik megigérték, hogy majd mások gondjukat viseli...sok hülye balfasz...
Béla333
Naná hogy normális ember nem bízik egy nemzetrontó, korrupt, tolvaj maffia alakulatban, ami most éppen a magyar kormány! Hazudnak, amikor kérdeznek, amikor alszanak és akkor is hazudnak amikor éppen nem jár a szájuk!
Mocskos brigantik!
csak úgy....
@Csizmás Kond: a külhoni szavazók bíznak bennük,tudod cirmi a pénz beszél a kutya meg ugat! egy rákosi után csodálkozol,aki éppen ilyen ügyesen szüntette meg a többpártrendszert,persze egy volt munkásör macska ezt nem érti...
nevemnick
@Csizmás Kond: (16:37) most minden vicc nélkül: a tíz év alatt jóformán nem volt olyan törvény, főleg képviselői 99%-ban, amit egy-két nap alatt a 2/3-al nem ,,hajtott" át a parlamenten a kormány. Ez amit akarnak, csak az elnöki irányítás/hatalom megszerzésére hajaz, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Macskaszem
@Csizmás Kond: Miben nincs igazam gyökér?
Macskaszem
Most nem az ellenzék ellen kéne harcolni, hanem a vírus ellen, mivel semmi jelentősége annak, hogy az ellenzék szavaz e egyáltalán, vagy hogy mire szavaz. Teljesen érdektelen, de a fidesz még most is ellenük harcol. Istenverte mocskok.
Csizmás Kond
@Macskaszem: Na húzz az anyádba és gyökerezz ott.
csak úgy....
@Macskaszem: mi és ki ellen tudna még a fidesz harcolni ? a vírus,köszöni szépen jól van és terjeszkedik az országban,-mire ezek észbekapnak,lesz itt haddelhad!
milliárdokban esnek ki az adóbevételek,több ezer válalkozó lesz földönfutó és a méregdrága stadionokat fölveri a gaz,persze azért azt kétlem! viktornak fontosabbak a stadionjai ha üresek is,mit a magyarok egészsége,jóléte...
csak úgy....
@Csizmás Kond: tavasszal szokták a macskákat oltani vinni veszettség ellen?
voltál már cirmim,nem ám bekrepálsz...
csak úgy....
@Csizmás Kond: különben cirmim,aki még mindíg ott tart,hogy mindenki hülye csak az orbán nem,az vessen magára!
simmering73
@Shikari: Tedd már a pofád takarékra, mert megbasz a guta.
Macskaszem
@Csizmás Kond: Hülyébb vagy, mint 6 másik. Szakad az eső, te meg elkezdesz toporzékolni, hogy neeeem igaz, orbán azt mondta, nem esik.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...nézz szét magadkörül...hogy beszéltek , miket írtok annak akit nem kedveltek, mennyi a műveltségetek mással szemben mint ellenzékiek...és meglátod kit kell beoltani veszettség ellen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.