A döbbenetes járvány kijózanít bennünket. Bebizonyosodott, hogy nem a látványos egyházi szertartások a legfontosabbak – állapította meg Beer Miklós.

A katolikus püspöki kar nemrégiben hozott rendelkezései értelmében a templomok ugyan nem zártak be, de a hívek részvételével tartott liturgikus események elmaradnak. Erről a Népszavának Beer Miklós, a váci egyházmegye nyugalmazott püspöke azt mondta, amióta az eszét tudja, „még soha nem fordult elő olyan, hogy a saját elhatározásunkból bezártuk volna a templomainkat.”

Beer múlt kedden misézett utoljára Nagymaroson, paptársaival akkor döntött úgy, hogy életkora miatt – a nyáron 77 éves lesz – tartózkodik a nyilvános szereplésektől, önkéntes házi karanténba vonult. Az önkormányzat gondoskodik arról, hogy naponta kapjon meleg ebédet, egy-két fiatalabb barátja időnként bevásárol számára.

A püspök telefonon vagy interneten tartja a kapcsolatot. „A kényszerű helyzet ráébresztett minket arra, milyen sok másfajta lehetőségünk van azon kívül, amihez eddig hozzászoktunk.” Szerinte az online misézéssel az egyház többekhez jut el, mint akkor, amikor még nyitva álltak a templomok.

A döbbenetes járvány kijózanít bennünket, mégsem tapasztalok sehonnan keserűséget vagy csalódottságot.

Hozzátette, nem a külsőségek a leginkább fontosak: a mostani időszak bebizonyította, hogy valóban nem azok. „Eszünkbe se jut, hogy az ilyen rendezvényeket hiányoljuk.”

A történtek szinte rákényszerítenek arra, hogy rendezzük dolgainkat Istennel és egymással. Ne legyünk elbizakodottak, tudatosuljon bennünk, hogy életünk egy ajándék.

A beszélgetés során Beer külön köszönetet mondott az egészségügyben, a szociális rendszerben, a közlekedésben vagy például az élelmiszer-ellátásban dolgozóknak, valamint a hitelesen tájékoztató újságíróknak is: mindazoknak, akik helyt állnak ebben a rendkívüli helyzetben. Hozzátette, a kritikus hetekben-hónapokban nem az egyházi struktúra tölti be a legmeghatározóbb szerepet az ország működésében.

Elmondta azt is, a járvány után megváltozik a világ. A katolikus püspök szerint nem folytathatjuk ugyanúgy, ahogyan eddig, tanulnunk kell a sok áldozatot követelő krízisből. Reméli, hogy a személyes kapcsolataink jobbak lesznek majd, és talán bölcsebbé válik az emberiség.

Címlapkép: Facebook/Dr. Beer Miklós

(nepszava.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fahrenheit451
Anyád lehet, hogy megváltozik.
Az a baj, hogy NEM az igazságot hírhedetted.
A szép beszéd kevés - az gazság tükrében.
fahrenheit451
Beer Mklos csak egy celeb keresztény

Senki nem ismeri Istent, és ebben Beer Miklósnak is nagy szerepe van.
Erre varrjál gombot geci!

Ha úgy adódik meg tudnám ölni a sátánista Beer Miklóst?
Csak ha úgy adódik.
Egy politikailag ellenzéki pap, nem jó automatikusan.
Vágod, geci?!
fahrenheit451
Mindent tudok a világról.
Mindent tudok a jövődről.
Az a sok harc a semmiért...
Nem azért vagyok egy állat, amiért gondolod, hanem azért vagyok egy állat, mer te egy állat vagy.
Érted ezt?
Miattad vagyok egy állat - érted ezt?
fahrenheit451
Ilyen kevéssel beéred?
Hogy majd a válság után megérted?
Van egy rossz hírem: Nem fogod.
fahrenheit451
Kéne beszélni arról, hogy Isten elpusztítja ezt a világot.
Tudsz beszélni erről a híveknek, Beer Miklós?
Szerintem sem.
Klubtag
Tiszteletreméltó a püspök úr alázata és hajlandósága az önvizsgálatra, csak hát "egy fecske nem csinál nyarat".
Nem is szólva arról, hogy lehet ehhez egy-két szava Semjén vagy Käsler hittársaknak.
fahrenheit451
Milyen, Isten?
Majdnem azt írtam ne tudd meg.
Nessy
@Klubtag: Bizony, sok ilyen papra, püspökre lenne most szükség! Nem látszat számít, hanem a valódi hit, ami nem a látványos eseményekben merül ki! Tisztelt státusz keresztények! Lehet elgondolkodni!
fahrenheit451
Vegyek fegyvert, katolikus?
Nem fogok - csak azért sem, geci katolikus.
Ha úgy alakul, simán agyonverlek puszta kézzel.
Nekem nem kell fegyver.
Klubtag
@Nessy: ..."Elhunyt az olasz pap, miután a lélegeztetőgépét egy fiatalabb betegnek ajánlotta fel..."
R.I.P.
Lepényleső
A világ valóban változni fog,de az ember nem. Hallhatatlannak hiszi magát,egyre többet akar,
ezért mindenki mást akár nyomorban tart,s tovább vezényli a kizsákmányoló kart.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.