Velence polgármestere, Gerhard Ákos (Regélő Egyesület) kötelezővé tette a maszkviselést a körülbelül ötezer fős kisváros üzleteiben – írta meg a 444.

A polgármester Facebookon is közzétett, 6/2020. (III.25.) számú veszélyhelyzeti rendelete szerint:

A koronavírus most már mindenhol ott lehet Magyarországon is.

Bárki hordozhatja a vírust és bárkinek tovább adhatja a fertőzést.

A koronavírusra jellemző tünetek ismertek. Vannak azonban olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre.

A fentiek miatt, a koronavírus járvány megelőzése érdekében elrendelem, hogy Velence Város közigazgatási területén a lakosság ellátását szolgáló üzletekbe (élelmiszer, gyógyszertár, drogéria, posta stb.) maszkban, ennek hiányában annak rendeltetését, funkcióját betöltő egyéb textil igénybevételével lehet belépni és ott tartózkodni.

Az üzletekbe történő bejutás és ott tartózkodás során egymástól a 2 méteres távolságot meg kell tartani!

Továbbra is kérem és javaslom, hogy csak halasztást nem tűrő esetben hagyják el otthonaikat!

Jelen utasítás 2020. március 25. napján lép hatályba és a veszélyhelyzet megszűnéséig marad érvényben.

A 444.hu szerint a rendelkezés kiváltó oka alighanem az lehetett, hogy ma délelőtt a szomszédos település, Gárdony egyik patikájának dolgozói közzétettek egy nyilatkozatot, miszerint a gyógyszertár több alkalmazottja is megfertőződött a vírussal.

A lap hozzáteszi, úgy tűnik, hogy a polgármesterek számára sem mindig világos, milyen mértékben és hogyan korlátozhatják a veszélyhelyzetben egy-egy település polgárainak mozgását, viselkedését. A miniszterelnökség éppen ma adott ki közleményt arról, hogy Polgár és Sződliget polgármestere jogtalanul rendelt el részleges kijárási tilalmat.

Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el

- erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség.

A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez – az operatív törzs javaslatai alapján – kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint veszélyhelyzetben, a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen a kormány vezethet be rendkívüli intézkedéseket. Leszögezik: a hatályos jogszabályok szerint a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben a lakosság közterületi tartózkodására vonatkozó korlátozás, illetve tilalom elrendelésére is egyértelműen a kormány jogosult.

Mint írják, a jogszabály szerint veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét, amit egyértelműen meghatároz a helyi önkormányzatokról szóló törvény. Ez azonban nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármester a települést érintően a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljen el – mutatnak rá.

A polgármester veszélyhelyzetben meghozott döntéseinek is minden esetben jogszerűnek kell lennie, az önkormányzati törvényben meghatározott jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembe véve, a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolnia – hangsúlyozzák.

A közleményben arra is kitérnek: a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti eljárása a veszélyhelyzetben meghozott polgármesteri döntésekre is kiterjed, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, törvényességi felügyeleti jogkörében haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

Forrás: 444

Címlapkép: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.