Az új típusú koronavírus-járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk és a hazatérni kívánó polgárok akadálytalan mozgását az Európai Unión belül – figyelmeztetett Szijjártó Péter csütörtökön Szófiában, miután a bolgár külügyminiszterrel egyeztetett.

Csak Szijjártó Péter nem viselt maszkot, amikor megérkezett Bulgáriába

Szijjártó Péter Facebook-oldalán több képet is megosztott bulgáriai látogatásáról, az egyiken az látható, hogy érkezésekor csak ő nem viselt maszkot:

A tárgyalásokat lezáró közös sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, Ekaterina Zaharievával egyetértettek abban, hogy minden kormánynak kettős felelőssége van a jelenlegi helyzetben: először is az állampolgárok életének, egészségének védelme, valamint az ország folyamatos ellátásának és a gazdaság működőképességének biztosítása.

Mint rámutatott, ehhez az kell, hogy mindenki garantálja a korlátozásoktól mentes áruforgalmat, és ebben a két fél több európai koordinációt és segítséget várna el. Közösségi szinten kellene biztosítani azokat a tranzitútvonalakat, amelyeket Budapest és Szófia már biztosít az áruk, illetve a hazatérni kívánó európai polgárok számára.

A tárcavezető hozzátette, hogy a magyar kormányzat egészen addig fenntartja azt a szabályozást, amelynek értelmében a bolgár állampolgárok este 9 és reggel 5 óra között beléphetnek autójukkal Magyarországra, amíg Románia is átengedi őket a területén.

Kiemelte, hogy a

"személytelen videokonferenciák helyetti személyes találkozó világosan mutatja azt a jelentőséget, amelyet Magyarország és Bulgária tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak".

A két ország hasonló álláspontot foglal el az EU előtt álló valamennyi kihívás tekintetében – szögezte le.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a járvány idején a migráció kérdésének még nagyobb hangsúlyt kell kapnia, miután az illegális, tömeges bevándorlási hullámok innentől kezdve "nem csak biztonsági és kulturális, hanem nagyon jelentős egészségügyi kockázatot is jelentenek".

"Közös álláspontunk, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni"

- fogalmazott.

A kerítésépítéssel kapcsolatban pedig aláhúzta: "amit Európában sokáig szitokként szórtak a fejünkre, arról bebizonyosodott, hogy helyes döntés volt".

Végezetül kitért arra is, hogy Törökországgal megállapodásra kell jutni (a migránsok visszatartásáról), egy fenntartható megoldás nélkül ugyanis folyamatos lesz a migrációs nyomás az EU-n.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Mért nem zavarták el a náthás pichába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Nézzetek a kakadura.Ha vírusok lennétek,kinéznétek magatoknak? Naugye...
simmering73
Miért kéne maszkot viselnie egy ilyen szúnyogtitánnak. Őt nem fogja a vírus, elvégre kipcsakvér folyik benne. Mint a gazdájában.
Sámannus
Csak annyit mond a vírusnak kuss, és az kussol tudja mi a divat demagógéknál. Vegyen maszkot a vírus mi kamínyek vagyunk ám!.
Borsodi
Stop virus! Pedig nem volna kár érte.
Eladott Ország
Nagyképű, beképzelt, cinikus , barom, a bűnöző cigány és politikai prostituált gazdijával együtt!
Lepényleső
Talán azért mert ők már immunisak? Talán mert van ellenszer,- számukra?
l

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2020. April 2., 16:45
Urbányi István lesz a Honvéd sportigazgatója
Itthon - 2020. April 2., 09:48
Megdőlt az országos hidegrekord
Szórakozás - 2020. April 2., 09:00
Stohl és menyasszonya még az idén összeházasodnak