Péntektől Miskolcon is elérhető a mobiljegy a közösségi közlekedésben – közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MTI-vel. A BKV arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-járvány miatt leáll a zugligeti libegő szombattól.

Miskolcon mobiljeggyel lehet buszozni, Budapesten leáll a libegő
Fotó: MTI/Komka Péter

A gyorsított bevezetési eljárásnak köszönhetően pénteken már Miskolc helyi közösségi közlekedésében, az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. járatain is bevezették a közlekedési mobiljegyet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzkímélő megoldás.

A két társaság megállapodása alapján azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket vagy bérleteiket az MVK járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyek árával. A vonaljegyek mellett elérhető a napijegy, a 3 és 7 napos turistajegy, a bérletek közül pedig a hóközi típusú tanuló, nyugdíjas és általános díjtermékek vásárolhatók meg.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban kiváltja a járművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységét. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegyek és bérletek bárhol, bármikor megvásárolhatók, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. Az alkalmazások elérhetőek az MVK Zrt. weboldalán és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.

A nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, többek között a virológia kitettséget is csökkentő megoldást, a készpénzmentes közlekedési mobiljegy szolgáltatást a 100 százalékban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. fejlesztette ki. A közlekedési mobiljegy megoldást korábban Budapesten, Tatabányán, majd a Volánbusz helyi és helyközi járatain vezették be – olvasható a társaság közleményében.

A zugligeti libegő működésében, az utasok egészségének védelmében, szombattól további intézkedésig üzemszünetet rendel el a BKV – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A libegő leállításáról a Hegyvidéki Önkormányzat kérésére, Karácsony Gergely főpolgármester egyetértésével döntöttek.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Foxley
Hàt ez most nagyon fontos tényleg.
ómió
De, ha éppen utaznak vele, nem minden jegy mobil?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. May 30., 07:27
Vádat emelhetnek Árpa Attila ellen
Itthon - 2020. May 30., 07:50
Figyelem: változik a MÁV menetrendje