Magyarország a lehetséges tíz pontból csak kettőt szerzett a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexének (SGI) egyik alindexében, amely azt méri, hogy a kormány mennyire hallgat a szakemberek tanácsaira; ezzel a vizsgált országok közül Magyarország az utolsó – emlékeztet a The Brusells Times a „Hogyan vesztegetnek el a populisták értékes időt a koronajárvány-válságban” című cikkében. A járvány politikai megpróbáltatást jelenthet Orbán számára az egészségügyi rendszer állapota miatt – állapítja meg a cikk. Csak remélni lehet, hogy a járvány nem sújtja olyan erővel Magyarországot, mint a többi európai államot, mert ha igen, akkor ennek hatása pusztítóbb csapást mérhet az egészségügyi dolgozókra és a lakosságra, mint Olaszországban, vagy Nagy-Britanniában, miközben a szintén túlterhelt, és a saját járványaival küzdő Európa aligha lesz képes segítséget nyújtani.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az orvosi kamara jelezte, hogy az egészségügy jelenlegi állapotával felvenni a versenyt egy ekkora méretű, halálos áldozatokat is követelő járvány ellen, emberfeletti küzdelem lesz. Ez nem megnyugtató, hanem elszomorító. Főleg azok után, hogy 11 éve ugatja mindenki, hogy rendbe kellene tenni az egészségügyet, fel kellene zárkózni az európai uniós színvonalhoz. Pénz volt hozzá, csak azt ellopták annak volt jobb helye is. Munkaerő is volt hozzá, csak azok elmentek, mert szarba sem vették őket. Hagyták az orvosbáró hálózatot tovább ténykedni, mert majd azok megoldják okosba, ahogy Orbán is szokta csinálni. Hagyták lepusztulni az infrastruktúrát, az épületeket, 20-30 éves elavult gépekkel dolgoznak, nincsenek ágyak, felszerelések. Tovább is van, mondjam még? Szopatják a mentősöket, ápólókat, a mai napig nincsenek fertőtlenítő szerek és védőfelszerelések sok rendelőben és a kórházi osztályokon. Mindenki panaszkodik, vagy fél, hogy ha esetleg jelzi a hiányosságokat, akkor még a végén ő húzza a rövidebbet. Pánik van. És ez a pánik most valós veszélytől van, nem a kitalált migránsoktól. Így állunk most. A törvénytervezetbe nem véletlenül tették bele az álhírterjesztés szankcionálását, amivel szinte egyik napról a másikra el lehet hallgattatni a valós tényeket feltáró újságírókat, orvosokat vagy éppen a kamarát. Fontos intézkedések ezek, mert ezek nélkül meztelen lesz az a király, aki mióta a Jóisten és a hívei a trónra ültették, úgy beszél a nem őt nyalókról, mint a haza elárulóiról.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Orbán teljes erővel nehezedik Európa támogatására, közben kecskét békát kiabál rá. Ez a legaljasabb dolog ami létezik ma a világban.
Eladott Ország
Az orvosi kamara jelezte, hogy az egészségügy jelenlegi állapotával felvenni a versenyt egy ekkora méretű, halálos áldozatokat is követelő járvány ellen, emberfeletti küzdelem lesz. Ez nem megnyugtató, hanem elszomorító. Főleg azok után, hogy 11 éve ugatja mindenki, hogy rendbe kellene tenni az egészségügyet, fel kellene zárkózni az európai uniós színvonalhoz. Pénz volt hozzá, csak azt ellopták annak volt jobb helye is. Munkaerő is volt hozzá, csak azok elmentek, mert szarba sem vették őket. Hagyták az orvosbáró hálózatot tovább ténykedni, mert majd azok megoldják okosba, ahogy Orbán is szokta csinálni. Hagyták lepusztulni az infrastruktúrát, az épületeket, 20-30 éves elavult gépekkel dolgoznak, nincsenek ágyak, felszerelések. Tovább is van, mondjam még? Szopatják a mentősöket, ápólókat, a mai napig nincsenek fertőtlenítő szerek és védőfelszerelések sok rendelőben és a kórházi osztályokon. Mindenki panaszkodik, vagy fél, hogy ha esetleg jelzi a hiányosságokat, akkor még a végén ő húzza a rövidebbet. Pánik van. És ez a pánik most valós veszélytől van, nem a kitalált migránsoktól. Így állunk most. A törvénytervezetbe nem véletlenül tették bele az álhírterjesztés szankcionálását, amivel szinte egyik napról a másikra el lehet hallgattatni a valós tényeket feltáró újságírókat, orvosokat vagy éppen a kamarát. Fontos intézkedések ezek, mert ezek nélkül meztelen lesz az a király, aki mióta a Jóisten és a hívei a trónra ültették, úgy beszél a nem őt nyalókról, mint a haza elárulóiról.
Rockxy
a károgás nem pusztító, az üdvös
Nyírfa
Ez nem hangzik túl jól. Orbán Viktor már elérte, túl is teljesítette leghőbb vágyát: beírta magát a történelembe. A neve: A gyalázatos.
Béla333
Nem úgy van az! Orbán majd felhúzza a Dunát is megállító hétmérföldes gumicsizmáját, odaáll a László kórház bejáratához és megállítja a vírust.
Ehhez csak korlátlan ideig tartó felhatalmazást és szabad, büntetlen lopkodás lehetőségét kell neki megadni.
Aztán majd meglátjuk! Vagy mégse...
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf!!! takarodj már a jó kurva anyádba te rémhírterjesztő románcigány köcsög!!!
cikicakk55
Itt Olvasom oldalt,hogy az Unió semmit nem segít Magyarországnak. Közben kiderült,hogy sok-sok millió Euróért már ide is hozták repülővel a védőfelszereléseket( kesztyűk,normális maszkok, komoly védőruhák, lélegeztető gépek, stb) Orbánnak azonban ez nem kell,mert a Törököktől és az Üzbégektől vásárol egy csomó wc papír minőségű védőfelszerelést. Szerinte inkább pénz kéne,azt bezzeg elfogadná. Mire költené? Ugye mindent hozott az EU,arra már nem kell pénz költeni? Az agyonhajszolt 65 éven aluli orvosokra, vagy a vért izzadó nővérekre,ápolókra,mentősökre? Szerintem biztos nem Kásler Miniszternek dupla fizetés,mert jól teljesít,rengeteg baromságot kitalált már és ez nekik pont jó. Nem tudom,hogy fogja tudni kimagyarázni,ha teszem fel tényleg annyi lesz a fertőzött mint Olaszországban,vagy még több. Mivel fogja megindokolni,hogy nem vette át az EU-tól kapott védőfelszereléseket? Gondolom ha pénzt is küldenek,most azért kérnek róla részletes számlát is,hogy hová lett a pénz? Az Unióban is nagy a válság,ott tombol éppen a vírus,úgy,hogy sokáig nem tudnak nekünk segíteni. Remélem Orbán és a miniszterek is mind beállnak forgatni a halálos betegeket,hát ha még is megússzák,hogy nem jutott nekik lélegeztető gép. Írom ezt úgy,hogy én is a veszélyeztetett korosztályhoz tartozom és van egy ápoló fiam,aki totál a kimerülés határán van.
Csizmás Kond
@cikicakk55: " Közben kiderült,hogy sok-sok millió Euróért már ide is hozták repülővel a védőfelszereléseket( kesztyűk,normális maszkok, komoly védőruhák, lélegeztető gépek, stb)"
Ha ilyeneket írsz akkor miért teszed fel azt a kérdést hogy miért nem kell?
Peller Anikó
"Hogyan vesztegetnek el a populisták értékes időt a koronajárvány-válságban"

Hát szándékosan. Tudják, hogy robbanni fog de még nem kell bezárni az iskolákat. Tudjuk, hogy tömegessé fajul a fertőzések üteme de még nem kell komolyan venni a kijárási tilalmat. Tudjuk, hogy szükség lenne az egészségügyi fejlesztésekre de akkor nem döglenének elég gyorsan a nyuggerek. Tömi az Eu a pénzt Magyarországba, de azt úgy vesszük, hogy örökbe kaptuk focira, hawaira, zongorára, tízciánóra. Nincs árfolyamcélunk, minél rosszabb a forint annál többet lehet belőle lopni.

Meg kell várni a népakaratot, majd csak akkor lépünk és különbenis senki ne pofázzon bele, azt teszek amit akarok. Legyen kisvasút. És lőn.
csak úgy....
@Peller Anikó: azért azt tudod,hogy ez nem minden politikusra érvényes európában!?
Rockxy
ez a járgány annyira pusztittó, hogy kinyírja az összes tudatlan embert sajnos, és eztet akárki meglássa, csak idő kérdése és bekövetkezik.
Peller Anikó
@csak úgy...: Persze, a populistákra igaz. Meg az olyan szar kishalakra akinek csikar a hasa.
Málna
@cikicakk55: MIért van a fiad a totál kimerülés határán? A járvány miatt?
Málna
@cikicakk55: Honnan tudod, milyen a minősége az EU-s és a török árunak?
Jozefina
Ezt kell megfizetnia a magyar népnek, hogy ilyen populista és nemzeti szó mügé bezárkózó semmihez nem értő kormánya van!!! Kapkodás, hazugság minden szinten!!! Minden megelőző intézkedésben a többi ország mögött kullogunk!!!?? Kivéve, hogy a rendőrség és a katonaság a népre lett szabadítva!!!??
görbetükör
@cikicakk55: Szerencsét és kitartást kívánok fiadnak és családodnak! És köszönet a munkájáért!
csipetke
@cikicakk55: 14:37 Az én fiam kiemelt pesti kórházban műtős,a menyem ugyanott ápolónő.Ennek a gané bandának a kommunikációjával szemben a védőfelszerelés pont egy kalap sz@rt ér,az egyszerhasználatos maszkokat egyesével adják,mondva,hogy spórolni kell velük.A fiam elkezdett köhögni,+ hőemelkedés,de ahelyett,hogy csináltak volna tesztet,(mert nem volt) azt mondták,maradjon otthon 3 hétig,oszt jóvan.Elmebeteg miniszterelnök lepusztított egészségügye.Nem értem,orbán mire vár?Hogy kidőljön,-neadjisten kihaljon az egészségügyisek nagyrésze?Az EU ad kétezer milliárd ft-ot,de viktorovics azt nyilatkozta,hogy az EU semmit nem segít,csak a türk tanács,és Kína.Már akkorákat hazudik,hogy a fal adja a másikat.A jóIsten miért hagyja,hogy ez az elmebeteg orbán teljesen kinyírja a magyarokat?Így is kevesen maradtunk.Ott a sok rohadt stadion,ott lehetne felállítani mobillaborokat,legalább egyszer valami hasznuk is legyen.Csakhát a teszt drága,nehogymá' elszórják a sok pénzt...
Jozefina
@csipetke: sajnos nem a jóisten hagyja, hanem mi magyarok!!! Remélem a fiad mielőbb rendbe jön!!!
csipetke
@Csizmás Kond: 15:38 Te onnan Romániából könnyen jártatod a szád,miközben fingod sincs,hogy valójában mi megy itt az egészségügyben.Milyen hely az,ahol a mentőszolgálat a közösségi oldalakon kéreget védőfelszerelést,mert máshonnan nem kaptak?És félnek,féltik a családjukat.Mindezt azért,mert ez az idióta kormány/orbán elbagatellizálták a járvány elejét,és mindent késve kezdtek intézni.Viszont azt mondják,hogy Európában ők szereztek be időben mindent,hogy nem szakad rájuk az ég,amikor hazudoznak.Ha nem tudod,hogy mi megy itt,bölcsebb maradnál,ha hallgatnál.
Yoda69
adolfhitler a Reistag felgyujtasa okan kert teljhatalmat 5 evre. Megkapta. Akkor mar mukodott a Dachau-i koncentracios tabor. Ezt kovette az Auswicz-i felhuzasa. A tobbit tudjuk...

versus

orbanviktor a koronavirusra hivatkozva ker KORLATLAN ideig szolo teljhatalmat a parlamenttol, illetve most mar a fideSSes szavazo robotoktol. A tobbit tudni fogjuk...

Magyarok! Ebreszto!
Ha a koronavirus most nem ol meg minket, akkor orban fog.
ágimami
@csipetke: Minden elismerésem az eü-ben dolgozóknak, nagyon sok kitartást kívánok neki!
Az én lányom is eü.-ben dolgozik, de egyenlöre otthonról, mivel adminisztrátor, de ahogy hallom már jövö szerdán rendkívüli értekezlet lesz, biztos hogy akik eddig otthonról dolgoztak, azoknak is be kell majd menni, elosztják őket minden-felé. Persze lehet, hogy mivel neki nem eü-s végzettsége van, rá nem fog vonatkozni - REMÉLEM!!!
Nálunk is állítólag lezárják az önkormányzatot és otthonról fognak dolgozni, persze ez alól kivétel az unokám, mivel az informatikusokra NEM fog vonatkozni!!
Mégegyszer, nagyon sok kitartást és erőt kívánok a fiadnak és a menyednek, a fiadnak pedig mielőbbi gyógyulást!!
Persze, Te is vigyázz nagyon magadra!!
ágimami
@cikicakk55: A Fiadnak sok erőt és kitartást kívánok!! Minden elismerésem az eü-ben dolgozóknak!!!
vacsi
@Jozefina: Eleinte a kormány valóban nem vette komolyan a bajt, az első hírekre le kellett volna zárni a határokat! De én úgy látom, mostanra felfejlődött, mindent igyekszik megtenni a járvány ellen. Sajnos, ekkora bajt előre senki nem látott, utoljára 100 éve, a spanyolnátha idején volt ilyesmi. Ezért nem volt elegendő szájmaszk, gumikesztyű, lélegeztető, meg még ki tudja, mi.
A jelen helyzetben viszont azt látom, hogy - bár a kormány igyekszik minden tőle telhetőt megtenni - az emberek magasról lefossák a bajt. Főként az ellenzék igyekszik kavarni a szart - aminek semmiképpen nem egy vészhelyzetben van itt az ideje. Azután maga a nép, az Istenadta nép sem veszi komolyan a kérést, hogy NE MÁSZKÁLJANAK AZ UTCÁKON, csak az dugja ki az orrát, akinek mindenképpen mennie kell! Minden vénség arra hivatkozik, hogy ő nem fél, látott rosszabbat 56-ban, esetleg a háborúban is. Csak van egy óriási különbség: ott lehetett látni az ellenséget - a vírusok viszont láthatatlanok. Mire kiderül, hogy valaki megbetegedett, már emberek tucatjait fertőzhette meg! Elsősorban a saját családját! Vajon mennyire szerei egy ilyen ember a gyerekeit, unokáit?! És ami ezzel együtt jár: ha nem ő maga fertőz, hanem megfertőződik az utcán, akkor leköti a kórházak kapacitásait, lehetetlenné teszi a gyógyítást.
Persze, ugyanez vonatkozik a fiatalokra, nekik csak annyi a mentségük, hogy az eszük még nem fejlődött ki...
Csizmás Kond
@csipetke: ...és te onnan honnan látod hogy én honnan jártatom a számat ?...csak nem lettél látnok?...mert a bölcsesség azt is jelenti, hogy nem beszélünk lázálmos dolgokat.
vacsi
Szerintem hiteles tájékoztatást adnának, ha tudnának. De ahogy én látom, még az orvosok, biológusok, tudósok is csak sötétben tapogatóznak. Semmit nem tudni erről a vírusról:Hogyan terjed, hogyan ferőz, hány napig lappang a szervezetben, miközben fertőz, de tünetei még nincsenek; mi okozza, hogy azonnal tüdőgyulladást okoz, és a tüdőgyulladást miért nem tudják kezelni; miért támadja meg elsősorban az öregeket - bár ez megdőlni látszik; most beszerzett maszkok mennyit segítenek a vírus megállításában; ha a maszkokat, egyéb védőfelszereléseket nem cserélik minden beteg után, megfertőzheti a személyzetet, és a következő beteget is, aki esetleg más bajjal kerül orvoshoz...
Szóval, ezer a kérdés bennem is, amikre nem találok választ, de abban biztos vagyok, hogy ha tudnák a válaszokat, akkor közhírré tennék. Jelenleg az elszigetelődést tartom én is jó ötletnek - persze, ez sem tuti!
Aki Én
orbánékon kívül mindenki azt mondja, hogy az eü romokban.
A szakemberek kivétel nélkül azt állítják (ha lenne aki nem látja, tapasztalja), hogy katasztrófa, ami az eü-ben van. Úgy próbálnak ezen ,,javítani", hogy rátesznek a propagandára egy lapáttal.
csipetke
@Csizmás Kond: Szerintem itt mindannyian tudjuk,hogy honnan írogatsz,de nem ez a téma
Eladott Ország
@vacsi: Íme a Mona Lisa nővérek, egy apától:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/90608429_1562729157224037_585855014010880_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=34r4_4_Yq7kAX8ihJx5&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=8f3baf55e98a7a18baf1346c375b19f8&oe=5EA5150B
Vajon Molnár Cecila nagymami hittérítő volt a legalkalmasabb országos tiszti főorvosnak?! Cecília asszony szintúgy hallgathatja a közpénzlopó médiákat, mert mondta, mondta, amit már úgyis tudunk. De hát, ismétlés a tudás anyja. Reméljük, csak szómenésben. Sajnos őrá nem vonatkozik a kijárási tilalom, Kancsal Mariskával egyetemben.
Csizmás Kond
@csipetke: Szerintem ez amolyan vénasszonybeszéd. Ha tudnátok leesne az állatok...de nem tudjátok csak valaki beadta nektek hogy romániai vagyok és ez bejött nektek az amúgy is folton ellenségetkereső kis agyatokba.
Amúgy én nem tudom te honnan írogatsz de ha ott mindenki ennyire együgyű, hogy mindent elhisz akkor elég nagy bajban lehetsz.
tudode
Ehhez nincs mit hozzátenni a laikus állampolgároknak:
.
---- Hogy pazarolják a populisták az értékes időt a koronás válságban?
.
www.brusselstimes.com/opinion/102884/how-populists-are-wasting-valuable-time-in-the-corona-crisis/

.
Jobban átlátnak őfélesége rafcsi, fekete bari szitáján még a koronavírus idején is, mint a félrevezetett laikus lakosság:
.
((...))) "" A magyar kormány eltörölte a független kutatást
.
Orban Viktor sem gondolkodik sokat a tudósokkal folytatott megbeszélésekről. Az SGI rangsorban a független szakértelemnek a kormányzati fellépésre gyakorolt hatásáról Magyarország a tíz lehetséges pontról csak kettővel rendelkezik.""" (::::)
.
!!!
nezelodo
Már az operatív törzs első bejelentkezésekor dezsavű érzésem volt, mert azt láttam, mint a hetvenes években, ahogy a népi humor megfogalmazta, "minden gőzt a dudára a szocializmus hajóján". Persze szerencsétlen hajócsavar meg sem mozdult. Most sem nagyon történt más, különösen az első napokban, hiszen azok leszármazottai húzzák a kürt kötelét, mint akkor, hiába az a fránya beidegződés... Orbán nagyhangú bejelentése a tízmilliós arcmaszkról már másnap lebuktatta a vezetést a patikák ajtaján lévő hiánycikk listával. Ez sem lett volna akkorra tragédia, de a kórházak is a közösségi oldalon koldultak alapvető, olcsó eszközökért. Az pedig, hogy az a kiváló szakmai törzs, élén a Bakondi főtudóssal, a mai napig nem tud megegyezni, hogy kinek és hol kell viselni a maszkot, akár röhejes is lehetne, de a jelen helyzetben csak szánakozni lehet a vezetés alkalmatlansága miatt, és imádkozni, hogy megússzuk. Ezért hamarosan valóban Európa élvonalába kerülhetünk, ha másban nem a népességfogyásban, és a gazdaság gyors összeomlásában.
Csizmás Kond
@csipetke: Amúgy miért lenne baj ha valaki nem a határon belülről írogat ? Tudod hányan osztják az észt itt akik kint élnek ?
Vagy mitől képzeled magad felsőbbrendűnek, jobbna, kiválóbbnak attól aki máshonnan ír ?
csipetke
@Csizmás Kond: Te annyi hülyeséget írsz,hogy csak kapkodom a fejem.Én Pesttől 25 km-re lakom az agglomerációban,és mielőtt bárkit leegyügyűzöl,nézz magadba,és a tükörbe.A másik dolog,hogy én azt hiszem el,amit látok,tapasztalok.Nem értem,honnan szeded,hogy én bárkitől is felsőbbrendűnek,kiválóbbnak,vagy jobbnak tartanám magam.Az pedig,ha valaki a határon kívűlről írogat,az azért baj,mert fingja sincs,mi történik itt.Főleg ha a királyi propaganda tv-ből szerzi a híreit.Bár értem a románokat is,mert azért az nem titok,hogy orbán zsákszámra ömleszti oda a mi közpénzünket,bár ez ne jogosítsa fel egyiküket se,hogy belepofázzon a magyarországi magyarok életébe.Ne válaszolj,mert nincs értelme,részemről a vitát lezártam.
Csizmás Kond
@csipetke: Attól, hogy valakinek fingja legyen arról hogy mi történik a te aglomerációdban nem kell föltétlen a szomszédod legyen. Ma akár amerikából is miliméterpontosan meg tudja állapítani valaki hogy hol milyen a helyzet, söt akár pontosabban mit aki a tövéből okoskodik mert az abban a helyzetben van hogy esetleg nem látja a fától az erdőt.
A királyi propaganda szintén helyi tehát külföldi csak külföldi királyi propagandából ihletődhet. Ami meg a románokat és...illeti, mivel én szeretek legalább egy dolgot három különböző helyről elolvasni arra a következtetésre jutottam, hogy bár neked és sokatoknak a román a tót az ukrán és minden határontúli butának tűnik az azért van mert csak annyit láttok amennyit megenged abetokosodott felfogásotok, pedig azon lehetne segíteni ha próbálnátok fejlődni de nektek nem megy...sjnállak...és figyelmeztetlek, hogy a buta embert minden jbban találja...
vacsi
Mona Lisa tipikusan az a kép, amelyikre bármelyikünk fejét oda lehetne tenni. Érdekes dolgokat látnánk. De sajnos, nem ettől függ, hogy a vírus mit fog csinálni.
Egyébként még azt sem tudjuk, hogy 3 negatív teszt után valóban minden vírus elpusztult-e a szervezetben? Vagy lehetnek túlélők?
vacsi
@Eladott Ország: Igen, olvastam. Csak azt nem tudom, mennyit számít a tesztelés. Akinek semmi tünete, eszébe sem jut, hogy teszteltesse magát, de fertőz ezerrel. Itt csak kérdések vannak...
Pálinkás Pál
@vacsi: ugye csak viccelsz??? a spanyolnáthát összehasonlítani ezzel,enyhén nevetséges!!!
Eladott Ország
@vacsi: ma, 08:20; DÉL-KOREÁTÓL ÉS TAJVANTÓL VAN MIT TANULNIA A VILÁGNAK VÍRUSÜGYBEN
qubit.hu/2020/03/11/del-koreatol-es-tajvantol-van-mit-tanulnia-a-vilagnak-virusugyben
"A járványkezelés lényege a gyorsaság. Dél-Koreában egyáltalán nincs hiány a tesztekből, sőt maguk fejlesztették ki azt, és négy vállalatnak adtak engedélyt a gyártásra. Így hetente 140 ezer tesztet tudnak előállítani, amik 98 százalékos pontosságúak. Országszerte közel száz ponton teszteltetheti magát bárki szinte azonnal, és 24 órán belül meg is kapja az eredményt. Mindezt ingyen."
24.hu/kulfold/2020/03/14/koronavirus-jarvany-del-korea/
vacsi
@Eladott Ország: Hát, nem győztél meg!
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@Pálinkás Pál: @Eladott Ország: Nem annyira elképzelhetetlen. MÉG nem futott le a járvány, arról nem beszélve, hogy az 1918-1919-es körülményeket nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal. Itt azért most van internet, van kutatási háttér, adatok, stb. Ha szabadjára lenne engedve a vírus, akkor igenis vetekedne a spanyolnáthával. Még így is esélyes, ha nincsenek észnél a hatóságok. Nem kell bagatellizálni. Az egészségügy védekezése stilszerűen vérszegény...hm,hm.
Lehet, hogy nem véletlenül. De ez már túl messzire vezetne, nem is folytatom.
Pálinkás Pál
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: no akkor ugorj neki az adatoknak gyorsan...spanyolnátha min 20-50 millió áldozat...
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@Pálinkás Pál: Igen. Háború után, legyenegült emberek, 0 védekezés. Erre utaltam. Itt nem ez a helyzet, ha ugyanolyan állapotok lennének, akkor itt is megugraná a vírus ezt a számot.
Pálinkás Pál
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: no meg a spanyolnátha erősen fertőtőbb volt...és a halálozási arány majdnem megfelelt a pestisének...nos ezért nem lehet a kettőt összehasonlítani
Pálinkás Pál
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: annak tükrében hogy dél korea alig másfél hónap alatt túljutott rajta...vannak kétségeim az Európai politikusok elmebeli képességei miatt!!!
kissé felnőttem
itt a kivéreztett kórházak, felszerelések muzeálisak, a bérek meg már annak sem nevezhetők . Orvos - nővér hiányt hatalmi szóval megoldani az a mese. az ok-os azzal érvel megoldja ...erre befizetek. 45 ellenzéki ötletet hallottak , 44 et gyorsan be is vetettek? miről szól akkor?AZ öndicséretekről ?A gond ott van hogy a lakosság 35-40 % alultáplált ám évek óta. stadiont enni szeletelve nem tudunk még.
almalibre
Találtam egy anyagot, amit nem a lakály média gyártott, napi pontossággal veti össze a nemzetközi adatokat. Legérdekesebb a lap alján található táblázat, ami egymillió főre vetiti ki a fertőzöttségi, halálozási, és gyógyultsági adatokat.
elpais.com/sociedad/2020/03/16/actualidad/1584360628_538486.html?fbclid=IwAR2aS81jy3wrLNTv_yI-ieruzfaatsgCWAndOzITVjWFrudZYbAZPcocUJY
Aki Én
A legpusztítóbb járvány a magyar eü állapota. Évente tízezrek halnak olyanban, amiben nem kéne egy normális eü-ben.
Ilyet még a covid sem tud.
cikicakk55
@Csizmás Kond: március 28 15:38
Azért írom,mert orbán nem vette át a gép által hozott felszereléseket. Teszi ezt mind azért,hogy majd mondhassa,amit eddig is mondott,hogy az Unió semmit nem segít a járvány megfékezésében,kezeléséban. Talán ha időben felkészültek volna,hisz idő volt rá,csak ugye pénz nem annyira,mert el lett költve stadionokra, Áder fizetésének megduplázására, a Románok,Ukránok,legutoljára a Moldávoknak 30.milliárd segítségre. Már rég helyre kellett volna hozni a kórházak állapotát, időben beszerezni a védő felszereléseket, és nem nevetségesen alul fizetett nővéreket,ápolókat,orvosokat hagyni,hogy más országban boldoguljanak. Még csak a járvány elején tartunk,de az egészségügyi dolgozók már a testük tartalékait égetik,hogy még helyt tudjanak állni. Sajnos Orbánnak most sem a nép egészsége a legfontosabb,hanem a saját hatalmának a bebetonozása.
Málna
@cikicakk55: Milyen felszerelést nem vett át Orbán? Honnan veszed ezt az infót?
cikicakk55
@Málna: tegmap 08:45
azért,mert járvány nélkül is kevesen vannak a nővérek,férfi ápoló meg egyedül Ő van. Most még ennek a kevés személyzetnek is egy része karanténban van,vagy az iskola bezárások miatt nem tud dolgozni. Így azok húzzák az igát,akik megmaradtak. Csak 12 órás műszakok vannak. vagy reggel 6-tól este hatig,vagy este hattól reggel hatig. Nappal 2 nővér van 48 betegre,éjjel egy. Szabad napot alig kapnak,majd talán akkor ha a karanténosokból vissza kerülnek páran. Tudod nem szeretném leírni a valóságot,mert a kormány keményen bünteti azokat,akik megírják az igazat. A facebookról ki is tiltottak ezért egy időre. Ezután sem fogom vissza magam,az sem érdekel,ha engem minden honnan kitiltanak.Csupán a fiamnak nem akarok problémát,mert szereti a munkáját és meg is vannak elégedve vele.Én is ápolónő voltam a rokkantosításomig(,33 évig) Tudom milyen nehéz ez a szakma és azt is,hogy ezt a munkát csak pénzért nem lehet csinálni. A gond csak az,hogy hiába a hivatás tudat, ha nem tud családot alapítani,megélni a fizetéséből.Azért vankimerülve,mert bár fiatal és egészséges,de a folyamatos 12 órás munka mindenkiből kiveszi a tartalékot is.
cikicakk55
@Málna: tegnap 08:49
Fogalmam sincs milyen a minősége azoknak a védő felszereléseknek amit hoztak,vagy vettek a Török államtól,vagy milyet kaptak az EU-tól.Azt tudom csak,hogy ahol a fiam dolgozik,még mindig csak a műtéti maszkok vannak,amikről köztudott,hogy 40 percig védenek a bejövő fertőzésektől és kb 2 órát a kimenő fertőzésből. Annyi nincs,hogy olyan gyakran cserélgessék. Komolyabb,jobban védőt viszont eddig nem kaptak. Tüdő osztályon dolgozik,de ha kitörne az igazi járvány azzal a két lélegeztető géppel ami van,nem sokra mennének. Védő ruházatuk meg nincs is,csak az ápolói egyenruha.
cikicakk55
@csipetke: tegnap 09:13
Már előre elszórták a pénzt,mire a járvány ide ért,már rég elköltötték amit az EU adott. Ismerem én is a helyzetet és őszintén sajnálom a fiad és a feleséged. Nem tudom meddig fogják még bírni fizikailag.Egy fiatal szervezet is egy idő után" nem"-et mond. Ráadásul,most,hogy egész biztos megszavazták ma,hogy korlátlan hatalmat kaphat a kormány az igazságot le sem lehet írni,hisz rémhír terjesztésért bár kit lecsukhatnak. Nem értem miért rém hír az,ami az egész Magyar népet érinti? A tiszti nagysasszony is arra kérte az orvosokat,hogy ne adjanak felvilágosítást a kórházakban kezelt betegek létszámáról,így a frissen fertőzöttekről sem és szerintem az elhunytak száma is jóval több,csak nem azt írják be halál okának,mivel a halottakat nem szűrik meg,pedig még órákig kimutatható a halál után a vírus. Remélem a kormány buzón szavazó tagjai is megkapják ezt a vírust,mert az nem pártfüggő. Azt is remélem,hogy a végkimerülés határán álló orvosok,nővérek kezébe kerülnek. Talán majd akkor megértik,hogy mit szavaztak meg,kinek adtak korlátlan hatalmat.
cikicakk55
@vacsi: tegnap 09:39
Pont az általad leírtak miatt kellene a valós számokat közölni a Magyar emberekkel.Úgy a fertőzöttek számát,mint a halottakét. Tudod a Magyar emberek a nagy számokhoz vannak szokva. 9 ember szinte naponta hal meg közúti balesetben. Tavaly az influenza járvány következtében,annak szövődményébe,3000 ember halt meg. Kórházi fertőzésbe 35.000 Magyar ember hal meg. Ezekhez a számokhoz képest,(úgy tudom a jelenlegi adat 13 halott és még el sem éri az 500 főt a fertőzöttek száma) a naponta közölt hamis adatok nem ijesztik meg az embereket. A kormány pont úgy kommunikál,mint ha nálunk nem törhetne ki olyan nagy baj,mint az Olaszoknál,vagy Spanyoloknál. A legutóbbi adat szerint Svájcban tarolt a lejobban a járvány eddig,ha a lakosság össz számát nézzük. Ott jóval az 1000 fölött volt már egy hete is a halottak száma és több ezer a fertőzötteké,pedig Svájc egy gazda ország. Mondjuk náluk naponta vsinálnak annyi tesztet,mint itthon csináltak március eleje óta összesen. meg kellene mondani az embereknek a valós számokat és akkor talán az idős emberek is óvatosabbak lennének. A fiataloknak is a fejükbe kéne verni,hogy szüleiket,nagyszüleiket,de a gyengébb betegesebb barátaikat is élet veszélybe sodorhatják a felelőtlenségükkel. Nem látom,hogy az ellenzék a pánikot keltené,csak szeretné,hogy ne hazudozzon a kormány,hanem mondjon igazat. próbálják kivédeni,hogy orbán a teljhatalommal vissza élhessen majd.
Csizmás Kond
@cikicakk55: Miből gondolod, hogy te jobban tudod mit kell tegyen Orbán? Hogy mit vett át vagy mit nem azt biztos meggondoltan és tydatosan tette és biztos vagyok hogy nem szorult egyi propis nagyokos segítségére sem. Az időbenni felkészülés...ez úgy hangzik mint egy elkarcolt patefonlemez...ugynazt ismételgetitek. Igenis ugyanúgy készült mint bárki más sőt hamarább lezárta a sétafikálási lehetőséget mint a nagyokos nyugat ahol meg is látszik az eredmény.
...és most hogy kezében az általatok úgy féltett teljhatalom, gondolom a sok felvásárolt wc papír jol fog jönni a fosáshoz...:)
Csizmás Kond
Amúgy ez a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexének alindexe elég soroshangon szól, csak azt nem értm hogy a nyugateurópai többezres elhalázosásoknál miért nem okoskodnak ilyen fentartható marhaságokkal ?
cikicakk55
@Csizmás Kond: Én nem tudom mit kell tenni,de nem is akarok bele szólni,úgy mint Orbán teszi. Ezt az egész járvány dolgot rá kéne bízni a hozzá értő orvosokra,és Virulógusokra,Infektológusokra. nekik kellene a kormányt megbízni ,hogy beszerezze azokat a dolgokat amikre jelenleg szükség lenne. Orbán nem a vírus ellen dolgozik,hanem a vírus leple alatt a hatalma bebetonozására törekszik és a bosszú vágy él benne,hogy keresztbe tegyen azoknak,akik eddig kritizálták. Úgy az EU-nak,mint a hazai ellenzéki pártoknak és az egyszerű embereknek is. Nagyon jól tudom mit vett át.Azt is tudom,hogy olyan folyékonyan hazudik,mint ha könyvből olvasná. Magyarország kapott legtöbb támogatást a vírus legyőzésének érdekében,de mire ide ért a vírus addigra már el is költötték a legnagyobb részét. Ráadásul van pofája azt hazudni,hogy a Türköktől és Kínától kaptunk csak segítséget. Más országok már jelezték,hogy a Kínából kapott védőfelszerelések nagy része sérült,használhatatlan,vagy legalább is nem olyan minőségű mint kéne lennie. Magyarország még nem nyilatkozott erről,gondolom nem is fog. Most már Orbáné minden hatalom,lehet habzsi dőzsizni addig,még a vírus pofán nem találja Őt is.
Csizmás Kond
@cikicakk55: ...nézd, nem tudom de nem is érdekel, hogy ki mennyire fanatista, azt viszont nagyon szégyelem, hogy ilyen butaságon ember még el tud rágódni...szerintem ennek az a háttere, hogy valaha jótanulók voltatok :)
Az eglszségügyi dolgokat minden esetben az arra megbízott szakemberek tanácsaira alapozzák, ez mindig is így volt és ezután is úgy lesz. Orbán nem eldönt hanem az eldöntött dolgokat szentesíti...ezt viszont nem tanították nektek ahogy látszik.
Ami meg a propagandát illeti ( étve ezalatt hogy kitől mit kaptunk ) mindig az a vicc jut eszembe amikor a húsvéti misén a cigány hallva a názáreti Jézus elfogatásáról szóló prédikációt halkan meghegyzi, jól van neki miért ment oda,a tavaj is ott kapták el...te is ha nem ugyanazt az ujságcikket olvasnád el folyton esetleg egyéb is tudomásodta jutna...de így jól van neked...:)
cikicakk55
@Csizmás Kond: Mi azt ismételgetjük amit látunk nap mint nap. tudod nagyon kevés ember engedheti meg magának,hogy Orbán hazudozásának ellenére is garantálni tudja a családjának a biztonságát, a megélhetést még vírus járvány ellenére sem.Az apár ezer Fidesz nyalonc,akik valamiért még mindig nem fogta fel,hogy Orbánnak csak a szavazatuk kell és azok,akik kurva jól megélnek Orbán árnyékában.Lehet,hogy mi mindig ugyan azt mondjuk,de az biztos,mhogy egyre elkeseredettebben. Remélem egyszer te is rá jössz,hogy rossz oldalon állsz. Persze a te dolgod,tölem úgy gondolkool ahogy akarsz.
Csizmás Kond
@cikicakk55: ...rossz oldal...tudod ezt megmagyarázni lehetetlen...mit jelent neked a jó oldal, hogy az elkerdetett kormányfőt visszasírod, gogy az azok hazudozásai máma nem is hazugságok ?
Nem Orbánpárti vagyok hanem lelkiismeretes állampolgár aki törvénytisztelő és nem a meghozott határozatokban keresi a hibát hanem azok betartását igyekszik becsületesen elvégezni. A ti orbánellenességetek csak korusmű, egyik megadja az alaphangot és a többi sikolt ahogy a torkán kifér holott tudja mindenki hogy soha nem a makrancoskodás oldott meg semmit azért csak szaggatjátok a farhámot.
Ha most ebben a világjárványban nem Orbán lenne a kormányfő neked mennyivel lenne jobb, mennyivel lenne több pénzed, mennyivel lennél egészségesebb, mennyivel lennél fiatalabb, szebbb, okosabb, vagy megfontoltabb ?...esetleg egy darabig nem sírnál de ismerve a nagy forradalmi rögeszméteket alig várnátok hogy felszbaduljon a kijárási tilalom hogy kiabálhassátok a takarodjat...
És hogy megnyugtassalak sem fideszes sem egyetlen párt tagja sem vagyok és soha nem is voltam, kivéve azt a két éves kisztagságot a középiskola utolsó két évében amikor azért volt szükség rá mert az beleszámított a továbjutáshoz, és nem voltan soha politikai vezető sem.
cikicakk55
@Csizmás Kond: Akkor legalább egy valamiben hasonlítunk egymásra. Én sem voltam és vagyok egyik pártnak sem a tagja. Én is voltam KISZ tadmde nem politikai meggyözödésböl,haem a közös jó programok miatt. Jól éreztük magunkat áro takarítás közben épp úgy mint játszótéri padok és játékook festése közben. Nem sírom vissza az elkergetett kormányfőt,bár az biztos,hogy a rendszerváltásig sokkal nagyobb anyagi biztonságban éltünk és nem borzolta a kedélyünket,hogy a párt sportcsarnokokra,kisvasutakra,luxus jachtokra és utazásokra szórja el a pénzt. 30 év óta mindegyik párt csak is a saját zsebét tömte,az volt a legfontosabb programjuk,de ilyen aljasul és pofátlanul még egyik sem rabolta ki az országot. Amit orbán művel a hatalma megtartása érdekében az már tényleg nagyon tűrhetetlen. Lenyúlta a MANYUP pénzt,az uniós pénzeket a saját haverjai túlárazott projekreire költi. Dörgölözik az Oroszokhoz,pedig valamikor Ő ordította,hogy " Tavaris Konyec" Ugyan így a papoknak is a "térdre csuhások" volt az üzenete,még most kerestényebb a kereszténynél is. Tudod Kádárnak is rengeteg hibája volt(bár én a durva részét nnem éltem át),de Ő végig hű maradt a Demokratikus eszmékhez,törődött az ország jövőjével,és biztosította az emberek megélhetését. Orbán csak a holdudvarának biztosítja a luxust,még a mélyszegények száma egyre gyarapodik.
Csizmás Kond
@cikicakk55: ...országkirablás...
Ez is mese...képzeld el amikor az ország gazdasági mutatója, ipara ezerszer jobb volt a mainál, amikor minden ember dolgozott, mekkora bevétel születhetett akkor és mi volt az amiből több volt valakinek ?
Ezek a síródumák csak emlékezetkiesőknek való, aki akkor is élt és dolgozott tudja milyen volt mi volt és mire számíthatott. Ma ebben a nagy demokratikus lószarban csak követelőzni tud mindenki és azt lesni hogy ki mit csinál,
Azt hiszel amit akarsz és abban hiszel akiben akarsz de engedtessék meg hogy nekem is legyen ebben szabad akaratom. Tőlem addig Orbánoztok amíg bírjátok de ma még nincs egy olyan vezetőnekvaló a láthatáron akivel én lecserélném és ha az ellenzéknek nevezett egylet folytonosan csak ilyen sehonnai károgó egyedekből próbál építkezni akkor nem is tudnak soha megfelelni még a saját köreiknek sem nemhogy a választóknak.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: Magyarország jobban teljesít mint Bulgária és senki másnál.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/85245086_134550304763478_5664663844509712384_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=gAH5teaGKhQAX-ufg4r&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c56641451b2592ff42c13a3b5688d467&oe=5E929880
Az államadósság csökken mi?! Lófaszt!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/89933286_2510719045847839_8227093628825108480_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=416reRu4rNkAX-a47vT&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=568f4e3f655e88c91fc9b7bba9e5cfa3&oe=5EA21DD9
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/89769554_2510718589181218_3654339105229111296_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=YjEydmBTDnoAX82sH3n&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d8274aa01f9bda169aef48085d4b710f&oe=5EA3F91A
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/89825676_1343613872514265_7028657445249482752_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=1CDj9Mr4r1QAX86oQV7&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=42e245f0418586238601ac5f2070338e&oe=5EAAF453
Magyarország erős és büszke ország, a csúti bűnöző cigány szerint.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/83519064_133826854763781_3819048073078767616_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ohc=Abv_anxAt10AX_QOYa3&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=bd51a2420354c0eeb9ff9e0a16df70ff&oe=5ECE22A5
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90356684_1351189478423371_486965844446806016_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=MiDCyV_8p78AX8twkfD&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=39a9ce3913de36ab34f69b4320985a2e&oe=5EAC0F73
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90428630_1351189978423321_4368751707409088512_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=r7rvVFNTuKAAX_rzsWw&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=5497b00484c0fe1f8d45bd2f0a4405d3&oe=5EAAB21D
Az eurót 400 forintig erősítjük!...
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...hacsak nem érzel kényszert ne strapáld magad mert úgysem nézem meg a marhaságaidat.
tudode
Nagy szavaknak tűnik, de ha már az áldozatok nem is, a világjárvány után a túlélők jól belegondolnak,
.
A VILÁG POLITIKUSAIT nem a választók, A VILÁGJÁRVÁNY BUKTATNÁ MEG!!!

Miért is:
.
A magyar orgánumok közül egyedül a MAI NAP hozta le, hogy
.
----- Milliókat megölő járvány jöhet belátható időn belül
.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/milliokat-megolo-jarvany-johet-belathato-idon-belul.698838.html
.
És láss csodát Kína KÉT HÓNAP ALATT kipiszkálta a koronavírust, és nem csak az ELFŰRÉSZELT matyar ÓRIÁS várt ki, április 4-re a bevallottan meghaladta az áldozatok számát az EGYMILLIÓ FŐT!
.
TEHÁT ELŐRELÁTÁSBÓL A VILÁG POLITIKUSAI MEGBUKTAK amiatt, mert miközben a vírus tarolt már egyesek, kettesek osztogattak és fosztogattak saját hasznukra!
szegfue
Amikor O.V. a kórházak "élére" katonákat nevezett ki, mondván: óvják, vigyázzák a készletet, ill. ezek felhasználása ne legyen pazarló... na nem szó szerint, de ez volt a lényege. Nekem ez azt jelenti: van védőfelszerelés és minden, ami a gyógyitáshoz kell, u.akkor az e.ü-ben dolgozók meg mondják, hogy nem kapnak szinte semmit, ill. nem elegendőt. Az a gyanum -- O.V. "lesz még nehezebb" nyilatkozata után --, hogy ezeket most inkább "tartogatják" a valóban tömeges megbetegedésekre, igy jelenleg takarékoskodnak vele. Egyszerüen nem tudom másképp elképzelni, hogy tonnaszámra jön be a védőfelszerelés, u.akkor az e.ü. intézményekben meg általában nincs, vagy kevés.
kokopelli
@Eladott Ország: .az Orbán-féle egybites politikusok nem tudják elképzelni az idő folyását az ő vezetésük nélkül!
Ez olyan,mint a "nem tudja,de tanítja" komcsi niemand a országvezetőknél! Örökség?Ott kell kell neki(k) pl. virítani az
árviznél a gáton is ,és minden ß@rnál promt szakérteniök kell ! A "schlepp" pedig tapsol! Erre lesz jó az Onkel Adolf
egykori "Ermächtigungsgesetz"-e",mint minta az egykori szövetségesek országában!Lenéz fentről a vén tömeggyilkos
és mosolyog:"Minden csak idő kérdése,mivel nincs új a nap alatt! Heil Viktor!" (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.