Még nem tudni, melyik rendőri szerv nyomoz majd az ügyben, mert a mohácsi rendőrök kérték a kizárásukat az eljárásból.

Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomozás indult Mohács polgármestere ellen

Feljelentés alapján nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés miatt Mohács polgármestere ellen a város rendőrsége, erősítette meg a Pécsi Újság értesüléseit a 444.hu kérdésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a mohácsi rendőrkapitányság a nyomozás elrendelése után kérte kizárását, így az eljáró szerv kijelölése még folyamatban van.

A Pécsi Újság értesülései szerint Csorbai Ferencet, Mohács polgármesterét egy budapesti magánszemély jelentette fel azután, hogy Csorbai arról beszélt, városa járványgócponttá vált. Csorbai ezt arra alapozta, hogy a városban találtak egy igazolt fertőzöttet, aki

az elmúlt két hétben több mint száz emberrel találkozott, ezért a városban akár helyi karantént is elrendelhetnek.

Csorbai a járványügyi tapasztalatok alapján arra következtetett, hogy ilyen esetben hirtelen nagy számú megbetegedés is várható.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: a polgármester közéleti Facebook-oldala

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Mondjuk azt is fel kéne jelenteni aki feljelentette, az ellenkezőjéért. Ő a még felelőtlenebb, mert ő ezt kívülállóként uszításból teszi.
Béla333
Ez is amolyan jó kis pótcselekvés! Azt hiszik a Habonyék, hogy amíg ezen csámcsog a Fidesz szavazó, addig sem arról beszél a nép, hogy milyen mocskos játszmát játszanak a Fideszesek a járvány árnyékában...
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari genya!!!te meg közbe baszd szájba a retkes cigány anyádat te buzeráns!!!
Clavigo
@Shikari: Szarosnyelvű köpőcsésze... Te még a fitymasz-barmok között is extra- hülyének számitasz... Idióta lápi móc.
Clavigo
@Shikari: Fasz opó román anyagyász...
nezelodo
Régen a közegészségügynek, leánykori KÖJÁL, pontosan az volt a feladata, hogy az ilyen eseteket felderítse, és lokalizálja, és kiválóan el is végezték a munkájukat. Aki ezt akadályozta, mint most a vezetésünk, az okoz közveszélyt. Ilyenkor az oly sokszor hivatkozott személyiségi jogokat messze felülírják a közösségi érdekek. Persze akkor is jelen voltak azok a jelenségek, hogy más ügyekben azokat büntették, akiknek egy normális országban kitüntetés járt volna. Aztán halálra sértődik a vezetés, ha valaki a fülükbe súgja, "ezek ugyanazok"...
Béla333
@Shikari: 10.56
"Akiknek a magyarok élete nem számít csak a hatalom azok a magyarok ellenségei! "

Ebben látod egyetértünk.
Clavigo
@Shikari: Esetleg a maszkok,védőfelszerelések,stb. kiosztásában lennél ilyen aktiv,,te idióta román buzi házmester- tanonc...
Yoda69
orbanekat mikor kerik szamon hogy nem teszteltek a virus megjelensetol kezdve, es igy hagytak eszkalalodni a helyzetet. Fogalmuk sincs valojaban mennzi fertozott lehet az orszagban. Mindenhol lehetnek potencialis gocpontok. Ez orban bune!
Megvolt minden lehetosege is ideje hogy felkeszitse az orszagot a jarvanyra. Kinaban mar januar ota ez megy, az olaszoknal tobb mint 1 honapja.
Ezzel szemben elegendo maszk sincs az orszagban. Katasztrofalis az egesz.
Es akkor maganszemelyeket kezdenek uldozni?!?
O1G eddig 14 ember halal szarad a lelkeden, es meg csak most jon a java.
vacsi
"közveszéllyel fenyegetés miatt" indult eljárás.
"Csorbai a járványügyi tapasztalatok alapján arra következtetett, hogy ilyen esetben hirtelen nagy számú megbetegedés is várható."
Ezek szerint senkit nem fenyegetett, hanem aggódott - azért a kettő nem ugyanaz!
Yoda69
@vacsi: Igy van. Nem is ertem hogy a hatosagok hogyan indithatnak eljarast ellene. Mint polgarmesternek kotelessege a varos lakossaganak vedelme. Ha Mohacson talaltak egy igazolt korona virus fertozottet, akkor az nagy valoszinuseg szerint sok mas embert is megfertozott, akiknel a virus jellege miatt meg nem jelentkeztek tunetek, viszont 2 het mulva ugrasszeruen nohetnek az esetszamok. A polgarmester johiszemuen jart el, es fel kell deriteni kik erintkezhettek a fertozottel, es szukseg eseten karantent elrendelni. Jobb felni mint megijedni.
Ha orbanek is hasonlo felelosseggel jartak volna el a virus megjelenesekor akkor most nem lenne katasztrofalis helyzetben az orszag.
lusta
@Yoda69: Jobb országokban az ilyen esetekben a médiát is kihasználva keresik azokat a személyeket, akikkel kapcsolatba kerülhetett az illető. Ehhez a rendőrséget is igénybe veszik. Náálunk pont fordítva megy minden.
nezelodo
@Clavigo: ma 11:12. Mit osztott volna ez a pártpropagandista, a nem létező, de a pofánkba hazudott tizenegy néhány millió nem létező maszkot? Hiszen még a járványkórházak is a dakota törvénnyel üldözött civileknek könyörögnek adományért a fb-on.
justhpeter
@Shikari: Látom megint szerencséd volt, lábon hordtad ki az agyhalált.
Yoda69
@Shikari: Milyen intezkedesre mondott nemet az ellenzek?
Peldat mondj, ne csak hablatyot.
simmering73
Csorbainak egyetlen nagy bűne van. Nem a fidesz szekértolója.
relatív
Minden veszteség (?) fáj a regnálóknak, és nyomulnak, mint a talajvíz a ' mások ' ellen !!!
nezelodo
A Müller Cili egy tollvonással elrendezte azt, amiről Orbán azt hazudta, hogy csak felhatalmazással teheti meg, és telesírta a lakájmédiát, hogy nem szavazta meg a "magyar ellenes" ellenzék.
Nem azt nem szavazta meg, hanem az indokolatlan teljhatalmat. Mellesleg kíváncsi leszek, meddig lesz Cili asszony a helyén, és mikor veszik elő a Mikolát, hogy segítsen, mert amúgy ő is jó szakember a járványügy területén, bár lehet, már kevésbé ájul el Orbán nagyszerűségétől.
Nyírfa
A kínai orvos jutott az eszembe, aki már novemberben szólt, hogy baj van, és ezt közhírré is tette. A következménye az lett, hogy a rendőrség kötelezte a "rémhír" nyilvános visszavonására, az orvost bebörtönözte, majd, amikor az beteg lett, kezelés nélkül hagyta. Amikor végre kórházba került, már menthetetlen volt, a vírus elvégezte a dolgát. Márciusban a rendőrség bocsánatot kért, és rehabilitálta a halott doktort.

Az Orbán-kormány kísértetiesen hasonlít a kínaihoz. Az a budapesti magánszemély? - bárki legyen is - meg viselje a tette folyományát.
Jozefina
A poginak valószínűleg igaza is lesz!!!
nezelodo
@Nyírfa: ma 13:45. Nyugodt lehetsz nálunk kicsit tovább tart majd az esetleges keresztényi bocsánatkérésre való felkészülés, ld. inkvizíció.
Nyírfa
@nezelodo: Cili asszony nagyon gyengén muzsikál. Én még emlékszem arra az időre, amikor a KÖJÁL-nak, ÁNTSZ-nek megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélye volt, olyan felhatalmazásokkal, amelyek ma garantáltan meg tudnák fékezni a járványt. Ennek a világnak már régen vége, Magyarország közegészségügye nem különbözik az általános egészségügytől.
El tudod képzelni, hogy Orbán akarata, engedélye nélkül bárki tehet bármit is? Cili asszony felolvassa, amit elé tesznek.
Egyébként nekem úgy tűnik, nincs túl jó állapotban.
nezelodo
Nálunk ha jól emlékezem a nyolcvanas évek elején egy nagy baráti körrel bíró fazon fertőző májgyulladást kapott. Az akkori KÖJÁL bizony feltérképezte, hogy kikkel érintkezett, és vagy 250 embert beoltatott. Volt jó néhány aki, ha teheti, nem vallja be, hogy "érintkeztek" de mégsem hozakodtak elő a személyiségi jogaikkal
Nyírfa
Mikoláról hogy elfeledkeztem! Nyilván, mert felejthető. Ez vonatkozik az egész fidesz-állományra, miután megkapták, amit megérdemelnek.
Nyírfa
@nezelodo: Én egy olyan tisztifőorvos keze alatt dolgoztam, aki tényleg senkit nem hagyott az út szélén. Akkoriban még nem volt jellemző, hogy tele lett volna a város hajléktalanokkal, de már épültek szállók, nálunk is.
Az utcáról a büdös, láthatóan elhanyagolt, beteg embert elszállíttatta a központba, ahol az illető fertőtlenítő fürdőt kapott, tiszta ruhát, orvosi ellátást, illetve a megfelelő szakrendelőbe vitték. A főorvos úrnak még arra is volt gondja, hogy utána nézzen, a hajléktalan hová tudott menni.
Mindent és mindenkit, üzleteket és orvosi rendelőket, kórházat rendszeresen bejárt, bejáratott, a mi kerületünk volt az egyik legtisztább, legbiztonságosabb a fővárosban.
Sokak begyében volt, a rendszerváltás után megpróbálták kicsinálni, de, mert szakmailag nem tudták, végül, nagy kerülőkkel, de a pályán tudott maradni.
Kevés embert tiszteltem annyira mint őt.
CsipkeRózsa
Akit fel kellene jelenteni, az a kormány és annak feje, akik lerohasztották az egészségügyet, nem látták el a szükséges eszközökkel, hagyták a szakembereket elmenni az országból. A járvány kitörése után is késlekedtek a hatásos intézkedésekkel.
Ők nem közveszéllyel, hanem életeket veszélyeztettek.
tudode
Előfordulhat, minden bizonnyal a mohácsi polgármester cselekedett idejében, szemben azzal, aki kivárt, ácsingózva a feltétel nélküli felhatalmazásra:
.
Tanulságos:
.
--- Hogyan kerülte el Tajvan a tömeges fertőzéseket?
.
444.hu/2020/03/28/hogyan-kerulte-el-tajvan-a-tomeges-fertozeseket-elo
.
• A következő napokban külföldön élő magyarokkal beszélgetünk arról, hogyan érintette az országukat a koronavírus járvány?
• A szombati vendégünk Zsellér Máté Tajvanról, ahol annak ellenére is alacsonyan tudták tartani a fertőzések számát, hogy közel vannak Kínához. A 23 milliós államban szombatig 283 koronavírusos beteget regisztráltak, miközben több mint 29 ezer tesztet végeztek el.
• Ezért sokak szerint a tajvani intézkedések mintát jelentenek arra, hogyan kell védekezni a járvány ellen.
.
Sötét, kihalt az utca. kihalt a város koronavírus lecsengése után dönthető el, ki tette életszerűbben a dolgát!
teuton
Müködik a nacik altal elismeressel emlegetett magyar-nyilas nevtelen besugo.ragalomhadjarat, lejaratas, spicliskedes. Erdekes, hogy az orszagos tisztiföorvos (Fidesz) ellen nem indul eljaras, holott ö meg rosszabbrol beszelt, szerinte a következö 2 hetben jön az igazi feketeleves.
Hascsikari meg csak röfögjön magaban, a mohacsi rendörseg kilepett a dologbol, mert egyszerüen nevetseges...
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Ez a Győrfi Pál nekem olyan unszi.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Ő nem politizál, jól tud beszélni, érti amit csinál, meggyőző a szövege. Én őt inkább elviselem, mint akármelyik szóvivőt a kormány területén.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Operettmentősnek érzem. Az egy dolog , hogy szóvivő, de kinek a szavát viszi?
CsipkeRózsa
@Nyírfa: A mentősök fő szóvivője, többnyire a balesetekről, az ottani intézkedésekről hallani őt. Most a járvány terjedése óta, az azzal kapcsolatos tudnivalókat mondja a reklámokban. Szerintem, ezt a kormány fizetheti. A mentésekben valóban nem vesz részt, ahogy látom, láttam.
Lepényleső
A feltételezés miért számít állításnak? (Pilátus kézmosása magyar módra?)
levarosbukta
Ez olyan feljelentő lehet mint a polgármesterné a boltbezárás szavazásnál. Valakinek a valakije utasításra felnyomta.
levarosbukta
@Nyírfa: Nem vagy egyedül, igazi pojáca a tag.
Nyírfa
@levarosbukta: Illik Orbánhoz. Egyik kutya, másik eb.
solidedge
Gondolom a Fidesz emlőin csüngő hülye gyerek jelentette fel aki nem bírja elviselni hogy a városban nem a Fidesz embere a polgármester.
Yoda69
@Shikari: Ez nem intezkedes te balfasz! Ez a teljhatalom torvenyesitese, ami demokraciaban elkepzelhetetlen. Ilyet adolfhitler csinalt utoljara 1933-ban. Es tudjuk mi lett a vege.
A jarvanyuggyel kapcsolatos intezkedeseket mind megszavazta az ellenzek is.
Yoda69
@Shikari: Te mocsok hazaarulo! Fuhrered lelken mar eddig 14 ember elete szarad, es ki tudja hol all meg a szamlalo. Elbasztatok, geci!
nezelodo
Nem jelentette volna fel az a budapesti "magánszemély" ha ez a polgi NER társ lenne. Amúgy van neve annak a magánszemélynek, vagy amolyan Dunyhás tesó?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.