Az idegenforgalomban már megkezdődtek az elbocsátások, a vendéglátás is bajban van, de a közgazdász szerint a többi ágazat sem ússza meg válságot. — Vannak olyan iparágak, ahol már most 85-90 százalékos süllyedés van, mondjuk a turizmus vagy a légiforgalom, és más iparágakban is, például akár egy autóiparban is, ha a beszállítói láncok összeomlanak, akkor adott esetben sok százezres vagy milliós nagyságrendű ember veszítheti el a jövedelmét. És azt is tudjuk, hogy a magyaroknak nagyon kevés megtakarítása van, tehát körülbelül a kétharmadának-háromnegyedének a magyaroknak pár hónapnál több megtakarítása nincsen – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász. Közben már az Audi és az Opel is bejelentette, hogy leállítják a termelést mások mellett a magyarországi autógyárakban is. Az elhúzódó járvány és az ezzel járó gazdasági válság hatásait egyes közgazdászok szerint csak az alanyi jogon járó alapjövedelem enyhítheti, és ezt gondolja hatékony segítségnek Boskovics Gábor is, aki online...

Forrás: hu.euronews.com
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
A koronavírus járvány miatt kihirdetett vészhelyzet óta csakúgy mint Európában, Magyarországon is ezrek veszítik el munkájukat, illetve küldik őket fizetett vagy fizetés nélküli szabadságra. Mostanra szinte teljesen kiürültek az amúgy zsúfolt belvárosi utcák, de üresek a hotelek, a kávézók és az éttermek is. Ez a jazzklub és étterem tizenöt embert foglalkoztat, az államnak fizetendő járulékok, adók és egyéb díjak másfél millió forintot tesznek ki havonta, és ebben a bérleti díj, illetve a munkabérek nincsenek benne. Boskovics Gábor tulajdonos nehéz döntések előtt áll.

— A forgalmunk az napról napra természetes módon csökken. Azt pedig, hogy hogy néz ki a jövő, azt senki sem tudja. Nagyon sok minden függ attól, hogy mennyi ideig fog tartani ez a helyzet. Tartalékaink nagyon nincsenek. Tehát csak napról napra látjuk, hogy hogyan tovább, vagy hogy egyáltalán tovább tudunk-e menni valahogy – mondta Boskovics Gábor, a Jedermann tulajdonosa.

A tulajdonos nem akar senkit elbocsátani, gyakorlatilag naponta ülésezik a munkaközösség tagjaiból álló saját operatív törzsük. A veszteség csökkentésére új utakat is kipróbálnak. Nem vág profiljukba de elindítják a házhoz szállítást is. Az idegenforgalomban viszont már elbocsátások is kezdődtek, több budapesti szálloda is megvált alkalmazottaimainak egy részétől. A közgazdász szerint ez csak egyre rosszabb lesz.

— Vannak olyan iparágak, ahol már most 85-90 százalékos süllyedés van, mondjuk a turizmus vagy a légiforgalom, és más iparágakban is, például akár egy autóiparban is, ha a beszállítói láncok összeomlanak, akkor adott esetben sok százezres vagy milliós nagyságrendű ember veszítheti el a jövedelmét. És azt is tudjuk, hogy a magyaroknak nagyon kevés megtakarítása van, tehát körülbelül a kétharmadának-háromnegyedének a magyaroknak pár hónapnál több megtakarítása nincsen – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász.

Közben már az Audi és az Opel is bejelentette, hogy leállítják a termelést mások mellett a magyarországi autógyárakban...
peterkelemen
Feltétel nélküli alapfizetést mindenkinek koronavírus idejére! Most! Itt írhatjátok alá a petíciót >>>> www.peticiok.com/feltetel_nelkuli_alapfizetest_mindenkinek_korona_virus_idejere_most

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.