A 444.hu többször próbált választ kicsikarni a kérdésre. Az (el)hallgatás falába ütköztek.

A kormány körömszakadtáig titkolja a fertőzött egészségügyi dolgozók számát

Az egészségügyi dolgozók kulcsfontosságúak ezekben a hetekben, hónapokban – írja az oldal cikkének írója. Ezután kézenfekvő a kérdés, miért titok Magyarországon az, hogy hány egészségügyi dolgozók fertőződött meg a vírussal?

Próbálták megtudni az Operatív Törzstől több alkalommal is, de nem válaszoltak. Sokadik kísérletre vasárnap Müller Cecília annyit mondott,

vannak egészségügyi dolgozók is, akik pozitív leletet produkáltak, természetesen az ő szoros kontaktjaik jelen pillanatban nem dolgoznak.

Konkrét számokat nem árult el.

A kormányinfóra is elküldték a kérdést, hogy hány egészségügyi dolgozó lett fertőzött, de a kormányszóvivő ezt nem olvasta be Gulyás Gergelynek, így válasz nélkül maradt. Nem kaptunk választ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól sem erre a kérdésre. Ahogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától is hiába vártunk tájékoztatást.

Az egészségügyisekre vonatkozó legutolsó, összefoglaló hivatalos adat nem éppen a legfrissebb, még március 17-i. Ez sem a fertőzöttek számáról szól. A járványügyben feltűnően ritkán megszólaló egészségügyi államtitkár, Horváth Ildikó a parlament népjóléti bizottságának ülésén árulta el, hogy 45 egészségügyi dolgozó volt karanténban éppen akkor. Őket azért kellett megfigyelés alatt tartani, mert nem megfelelő védőöltözetben kezeltek koronavírusos beteget.

Nem tudni, közülük végül hánynak lett pozitív a tesztje.

További részletek itt: 444.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Nem csak az egészségügyieket titkolják, hanem a többit is. Ahol kevés a teszt, ott kevés emberről derül ki, hogy fertőzött, és, hogy mért halt meg pont tüdőgyulladásban. Sok olyan fertőzött van, akinek alig van tünete, de attól keményen fertőz, nem lenne szabad szabadon járkálnia. Ausztriában naponta többet tesztelnek, mint nálunk összesen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
Aki itt a válaszokra vár az még mindig álmodozó.
Józsipapa
ORSZÁGOS KÓRHÁZ FŐPARANCSNOK tart
tájékoztatót...
RÖHEJ !!!
Aki Én
@ómidióta: De így inkább olyan "tüchtig bolsi" módon lehet eltitkolni, tagadni, félreinformálni, hazudozni...
Yoda69
Muller a tisztiforvos megint bebizonyitotta mennyire nem ert hozza:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200330/tisztifoorvos-a-teszteles-nem-befolyasolja-a-jarvany-terjedeset-a-negativ-teszt-sem-garancia-semmire-422888

Kerdezze mar meg Del-Koreai kollegajat, ok hogy tudtak ilyen gyorsan megfekezni a jarvanyt.
De segitek neki: teszt, teszt, teszt MINDENKINEK
Rockxy
de az mekkora élvezet má, hogy a kormánynak leszakatt a körme!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.