Szlávik János szerint antibiotikumokkal és malária elleni gyógyszerekkel megelőzhető a betegség súlyossá válása, így a halálos kimenetel is.

Magyar infektológus: vannak olyan gyógyszerek, amikkel életet lehet menteni

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak nagy része az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek közül kerül ki – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A műsorban felidézték a koronavirus.gov.hu-ra feltett legfrissebb információkat, amelyek szerint meghalt újabb két, 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg a koronavírus-járványban Magyarországon, az azonosított fertőzöttek száma pedig 447-re nőtt.

Szlávik János az adatokra reagálva elmondta, a járvány kibontakozásával az enyhe tünetekkel rendelkezők otthon is gyógyulhatnak. Ilyenkor néhány hét alatt enyhülhet a láz és a köhögés – tette hozzá.

A kórházban csak a súlyos, sokszor életveszélyes állapotban lévőket kell kezelni; közülük körülbelül 10-15 százalék szorul gépi lélegeztetésre – mondta.

Szlávik János felhívta a figyelmet: megállapították, hogy a koronavírus a már teljesen gyógyult, s már jó állapotban lévő betegek szervezetében is kimutatható. Ezért azoknál, akik már három napja jól vannak, további, kéthetes otthoni karanténra van szükség, hiszen csak így lehet biztosítani, hogy nem adják tovább a kórt.

Hozzátette, vannak olyan gyógyszerek, amelyekkel a betegség súlyossá válása megelőzhető, ezek között vannak különböző malária elleni készítmények, antibiotikumok és más vírus elleni gyógyszerek. Ezek kombinációjával – úgy tűnik – Magyarországon is sikerül a súlyosabb szövődmények kialakulását csökkenteni. A betegek 30-40 százalékánál alkalmaznak ilyen készítményeket – mondta Szlávik János.

Valódi gyógyszer a koronavírus ellen egyelőre csak kísérleti stádiumban létezik – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Most tényleg ez az új "Nemzeti" karantén közmédia, hogy azt sejtetjük, hogy mi fedeztünk fel mindent. Teszem hozzá ez igaz, de nem szép más tollával ékeskedni.

Szóval lehet ezt "Magyar infektológus" mondta el, de nem hazai kutatás eredménye... Gondolom a nyilatkozat tevő orvos szakmailag korrekt volt, hiszen ő "Magyarországon is"-t használt.

Ugyanez volt a "Magyarországon sikerült izolálni a vírust" ami szintén azt a látszatott keltette, mint ha nem sokadik országként "külön is" sikerült volna.

Azt gondolom, hogy ilyen kritikus helyzetben a közmédia, mint közfeladatot ellátó szerv különös felelősséggel rendelkezik! Ráadásul ilyen erős szakmai körökben és alapvetően minden tudományban rettentő "gáz" ilyen érdemeket eltulajdonítani vagy annak a látszatát kelteni..

"Hozzátette, vannak olyan gyógyszerek, amelyekkel a betegség súlyossá válása megelőzhető, ezek között vannak különböző malária elleni készítmények, antibiotikumok és más vírus elleni gyógyszerek. Ezek kombinációjával – úgy tűnik –
Magyarországon is sikerül a súlyosabb szövődmények kialakulását csökkenteni. A betegek 30-40 százalékánál alkalmaznak ilyen készítményeket – mondta Szlávik János."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.