Úgy tűnik, a végleges közleményből kimaradt egy fontos információ.

Kozmetikázás után kerülhetett csak nyilvánosságra a koronavírusos szegedi rektor nyilatkozata – ezt vágták ki az eredeti szövegből

Rovó László magyarázkodásában eredetileg benne volt, hogy hol síelt, ám a közlemény szövege hamar megváltozott. Ez nem csoda, a megemlített osztrák települést, Söldent a koronavírus-fertőzés miatt végül teljesen lezárták, de már előtte felszólítottak minden ott megfordulót, hogy vonuljon karanténba. A szegedi egyetem rektora ezt nem tette meg, bement dolgozni, sőt műtött is, mielőtt kiderült róla, hogy koronavírus-fertőzött.

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora múlt vasárnap közleményben ismerte el, hogy koronavírus-fertőzött, és valóban nem vonult önkéntes karanténba, miután külföldről hazatért. Rovó az elszigetelődés helyett az egyetemi klinikán műtéteket is végzett, és az intézmény március 15-ei koszorúzásán is megjelent fideszes politikusok társaságában. Azt állította magyarázatképpen, hogy olyan helyen töltötte a szabadságát, amiről nem lehetett tudni, hogy „a koronavírus által veszélyeztetett területek közé” tartozik.

Az első híradások szerint Rovó Ausztriában síelt, a március 22-ei közleménye alapján viszont végül arra lehetett következtetni, hogy Olaszországban volt, mert a nyilvánosságra hozott szövegben – az ország és a település pontos megjelölése nélkül – Dél-Tirol szerepelt. (Tirolt az osztrák-olasz határ kettévágja, hivatalosan az itáliai részt nevezik Dél-Tirolnak.)

A 24.hu azonban talált egy másik verziót, ami arra utal, hogy a közlemény szövegét a közzététel után módosíthatták, és éppen az utazás helyszínét változtatták meg benne.

A Google által megőrzött eredeti változat szerint a szöveg első verziója így szólt:

… magáncélú külföldi utazáson vettem részt Tirol déli részén Sölden mellett a hónap elején.

Vagyis nem Olaszországban. Csakhogy az Ausztria egyik legnépszerűbb síterepének számító Sölden, ahonnan Rovó a közlemény állítása szerint március 8-án távozott, már március elején a vírusfertőzés egyik gócpontja lett. Söldenben olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy röviddel a rektor hazaérkezése után korlátozásokat vezettek be, majd március 17-én teljesen le is zárták a települést, a tiroli zárról pedig azokban a napokban már magyarul is lehetett olvasni. Söldent azóta egyáltalán nem hagyhatják el a lakosok és az ott rekedt turisták.

Kozmetikázás után kerülhetett csak nyilvánosságra a koronavírusos szegedi rektor nyilatkozata – ezt vágták ki az eredeti szövegből

Forrás: 24.hu

Kép:Koszticsák Szilárd /MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: Kinek? Ez egy nyíltan fideszes ember. Tudod, pártatlan és korrekt tájékoztatás...
Vagy inkább hazug bolsi propaganda mindenek előtt?
namihami
Az orbáni teljhatalom parlamenti szavazásáig (2/3 kell) feltétlenül ártatlan és egészséges. Utána pedig már rendeleti kormányzás---és úgyse tudunk meg semmit.
A 133 fideszes magyar hős szükséges a szavazás napjáIG. Utána már jöhet akár a halottaskocsi is.
ómió
@Aki Én: Tökmindegy, miféle ember! Szabályszegőknek bünti! Vagy nálatok ez még mindig pártpolitikai alapon működik?
Aki Én
@ómió: ...kérded ezt akkor, mikor éppen egy fideszközeli pártpolitikai alapon meghamisított esetről beszélünk?
Hát van te neked eszed? ...ja, nincs.
Eladott Ország
Ide kívánkozó történet a szocializmusból. Amikor a távol-keleti orosz orvosdelegáció egyik tagja a budapesti hotel fürdőkádját használta nagydolga elvégzésére, a takarítónő rémülten kérdezte, hogy ezt hogy gondolta, doktor úr?! Mire a válasz: nyet doktor, professzor! Nincs ebben semmi meglepő. A fidesz elhitette a katonáival, hogy nekik mindent szabad.
Kukac Kukac
Remélem, minden fideSSbarmot megfertőzütt, akivel csak találkozott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.