A koronavírus járvány idején minden lélegeztetőgépre szükség lehet, ezért az Egészségügyi Szakmai Kollégium traumatológia- és kézsebész tagozata új ajánlást tett közzé a törések és egyéb baleseti sérülések ellátására – írta meg az Index.

Ha a járvány kiterjed, az ajánlás szerint ahol lehet, kerülni kell a műtétet. A kevésbé bonyolult, nem nyílt töréseket az orvosok legfeljebb helyre rakják, majd sínbe teszik és rögzítik. Ha csavarozásra, lemezek beépítésére vagy egyéb helyreállító műtétre lenne szükség, azt a járvány utáni időre halaszthatják.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ honlapján megjelent dokumentum szerint a tagozat új eljárásrendet javasol a baleseti sérültek ellátásához, ahogy mostanra az összes orvosi szakma elkészítette új protokollját a halasztható beavatkozásokról a koronavírusos időkre.

Első lépésként olyan korlátozásokra van szükség, amelyek csökkentik a fertőzésveszélyt az orvos-beteg és a beteg-beteg kapcsolatok során

- olvasható a dokumentumban. Ennek érdekében a nem nyílt és komolyabb csontelmozdulással nem járó bokatöréseket és csuklótöréseket az orvosok legfeljebb kézzel teszik helyre, majd a hagyományos módon sínbe helyezik, rögzítik, gipszelik.

Kivételt jelentenek ez alól az idős korosztályt érintő csípőtáji törések. Az ajánlás szerint a 65 évesnél idősebb korosztályt különösen veszélyezteti a fertőzés és egyéb szövődmények, ezért náluk minden más esetben a műtét elkerülését javasolják – teszi hozzá a lap.

Forrás: Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
@Jozefina: Hát, ha a műtétek gyakori kísérőjére, a húsevő baktériumokra gondolok - van benne logika!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.