Értékelte a mai napot a miniszterelnök.

Orbán Viktor nyilatkozott arról, mi következik: "Ez hosszú lesz"

A mai napon a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében a kormány az országgyűléstől kapott felhatalmazása alapján elrendelte a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbítását.

A kormány az elmúlt időszakban több óvintézkedést tett a vírus terjedésének lassítására, melyek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.

Kedd este Orbán Viktor egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban üzent a magyar embereknek, miközben az akciócsoportok vezetőinek ülésére tartott. A miniszterelnök elmondta: a hatályba lépett rendeletek működnek és az ország védekezését szolgálják.

„Akciócsoport-vezetők ülése. Ez is hosszú lesz. Fontos kérdések is napirenden vannak, bár a legfontosabb döntéseket ma már meghoztuk. Az ellenzék nem szavazta meg a vészhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatunkat, ezért keletkezett egy patthelyzet, néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védekezésünk hajója. Ezt a léket ma sikerült befoltozni, és a hatályokat vesztett rendeleteket változatlan formában aláírtam és ismét hatályba léptek, működnek, segítik a védekezésünket”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Forrás: Blikk

Kép: Orbán/Facebook

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Orbán éppen irtja a magyar embereket. A magyar kormány egyáltalán nem törődik a magyar emberekkel, munkavállalókkal, családokkal, egyedülélőkkel, szegényekkel. Egy fillért sem garantál nekik. Most nem ígérgetések, nem holmi fizetési halasztások kellenének a magyar munkavállalóknak, családoknak hanem azonnal rendelkezésre álló "készpénz".

Íroroszág:
Ír miniszterelnök helyettes: "Nem teszünk különbséget azok között, akik már elveszítették a munkájukat, és azok között, akik két hét múlva fogják. Mi garantálni fogunk egy bizonyos jövedelemszintet minden ember számára az országban."

Az olasz kormány sürgősségi forrásokkal segíti a rászorulókat propeller.hu/nagyvilag/3518373-olasz-kormany-surgossegi-forrasokkal-segiti-raszorulokat

Japánban 880 ezer forintnyi készpénzt adnának a bajba jutott családoknak index.hu/gazdasag/2020/03/25/koronavirus_japanban_880_ezer_forintnyi_keszpenzt_adnanak_a_bajba_jutott_csaladoknak_jarvany_tamogatas/

3400 dollárt kapnak az amerikai emberek. Donald Trump aláírta a mentőcsomagot, aminek keretében az amerikai családok 3400 dollár azonnali készpénzt kapnak. A legutóbbi hírek szerint Steve Mnuchin pénzügyminiszter egyszeri, 3000 dolláros támogatást tervezett, de ezt az összeget megemelték az amerikai családoknak, valamint újabb, 4000 milliárd dolláros támogatást a vállalatoknak. A mai napon mind a demokraták, mind a republikánusok jóváhagyták. Ezelatt Magyarországon az Orbán-kormány egy fillért sem ad a már most bajba jutott családoknak, dolgozóknak. Fizetési halasztásokat adnak holott azonnali készpénzt kellene biztosítaniuk a bajba jutott magyar embereknek. www.afp.com/en/news/15/trump-signs-2-trillion-recovery-plan-us-virus-cases-skyrocket-doc-1q83164
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Gazdaságvédelmi akcióterv...
Vírus az várjon a sorára! Nem ér rá minden csip-csup üggyel foglalkozni...
Zsopiale
Persze, aztán szaladtál be az irodádba te náci hazaáruló féreg kiverni a gyönyörtől az ócska idióta dumádra...
tudode
A járvány idején lenne legnagyobb szüksége az országnak nyugalomra!
.
Rátesz egy lapáttal a pályatéveszett őfélesége azzal, hogy katonásdit játszik, még a kórral küzdő kórházakkal is. mert
.
---- MI SZÜKSÉG KÓRHÁZPARANCSNOKRA, MIÉRT NEM ELÉG AZ ORVOSIGAZGATÓ?
.
nepszava.us/mi-szukseg-korhazparancsnokra-miert-nem-eleg-az-orvosigazgato/
.
Minden jel arra utal, hogy leizéli a világjárványt magasról az, aki inkább szórakozna azzal, ami egyidős vele
.
------ Fontossági sorrend: Vakcina-kutatásra 100 milliót, a győri hittudományi főiskolának 1 milliárdot adott tegnap Orbán Viktor
.
168ora.hu/itthon/vakcina-kutatas-penz-osztogatas-egyhaz-koronavirus-fontossagi-sorrend-183232
.
No-mális!!!
tudode
Jawohl!
.
Biztos volt a cirkumparádéban, már meg is jelent a Magyar Közlönyben az, amit magának 15 napot adott, behúzva a parlamentet a csőbe a FELHATALMAZÁSI izéjével
.
magyarkozlony.hu/dokumentumok/a96e25d459b04cdd5d900c75fa4dbe0c1492f682/megtekintes
.
A jogi nyelvet csak azok értik, akik összekeverték a szezont az izéjükkel!!!
Nyírfa
Külön csatorna kéne Orbánnak, napi 24 órában, hogy kielégíthesse a szereplésvágyát. Ha ilyen rokonom lenne, letagadnám.
Sámannus
@Nyírfa: Csak abban téved, és mi is, hogy ezt ép ésszel meg lehet úszni. Sokan rá fogunk erre menni.
peterkelemen
Orbán éppen irtja a magyar embereket. A magyar kormány egyáltalán nem törődik a magyar emberekkel, munkavállalókkal, családokkal, egyedülélőkkel, szegényekkel. Egy fillért sem garantál nekik. Most nem ígérgetések, nem holmi fizetési halasztások kellenének a magyar munkavállalóknak, családoknak hanem azonnal rendelkezésre álló "készpénz".

Íroroszág:
Ír miniszterelnök helyettes: "Nem teszünk különbséget azok között, akik már elveszítették a munkájukat, és azok között, akik két hét múlva fogják. Mi garantálni fogunk egy bizonyos jövedelemszintet minden ember számára az országban."

Az olasz kormány sürgősségi forrásokkal segíti a rászorulókat propeller.hu/nagyvilag/3518373-olasz-kormany-surgossegi-forrasokkal-segiti-raszorulokat

Japánban 880 ezer forintnyi készpénzt adnának a bajba jutott családoknak index.hu/gazdasag/2020/03/25/koronavirus_japanban_880_ezer_forintnyi_keszpenzt_adnanak_a_bajba_jutott_csaladoknak_jarvany_tamogatas/

3400 dollárt kapnak az amerikai emberek. Donald Trump aláírta a mentőcsomagot, aminek keretében az amerikai családok 3400 dollár azonnali készpénzt kapnak. A legutóbbi hírek szerint Steve Mnuchin pénzügyminiszter egyszeri, 3000 dolláros támogatást tervezett, de ezt az összeget megemelték az amerikai családoknak, valamint újabb, 4000 milliárd dolláros támogatást a vállalatoknak. A mai napon mind a demokraták, mind a republikánusok jóváhagyták. Ezelatt Magyarországon az Orbán-kormány egy fillért sem ad a már most bajba jutott családoknak, dolgozóknak. Fizetési halasztásokat adnak holott azonnali készpénzt kellene biztosítaniuk a bajba jutott magyar embereknek. www.afp.com/en/news/15/trump-signs-2-trillion-recovery-plan-us-virus-cases-skyrocket-doc-1q83164
graycivil1
Ekkorát hazudni is csak ez a "Napóleon-komplexuszos pigmeus" tud!

Azért tényleg a legnagyobb tiszteletem a FIDESZ-híveké, hogy ilyen halálmegvető bátorsággal és a sarki medve kitartásával állják, hogy Vezérük tök hülyének nézze őket!
Nyírfa
@Sámannus: Neki már elment az esze, nem is érdekel, mikor, az számít, amit itt és most cselekszik, az pedig summa summarum: tragikus - nem kevesebbel játszik mint az életünkkel. Kevés vigasz, hogy a következmények utol érik, előlük nem menekülhet.
Zsopiale
@tudode: Szarbangecisztánban ahol a fehér az fekete, természetes, hogy ez a náci hazaáruló rablógyilkos putris anyabaszó emberevő végbéllény diktátor méginkább, mint ahogy szokott, hazudozva hergel és riogat...
solidedge
Nagyon sötét falu lehet ez a Felcsút ha ilyen sötét emberek kerülnek ki onnan.
SystemError
Az igazi sportember, soha nem hazuságokkal, csapdákkal vagy a bíró sajátjára cserélésével nyer. Szerencsére volt annyira suttyó, hogy megint behúzta 100%-ban szitut. Most viszont egy világ nézte ezt otthon... Jó visszhangja volt Viktor!:)))))
Yoda69
@peterkelemen: orban igy segiti azokat akik elveszitik a munkajukat: "Aki elveszíti a munkáját, az találjon gyorsan újat" - üzente a kormány
Yoda69
Orbán Viktor nyilatkozott arról, mi következik: "Ez hosszú lesz"

Ezt tudjuk, legalabb a valasztasokig fog tartani, meg akkor is ha mar nincs jarvany.
Csakugy mint a migracio. Migrans mar egy sem jon 5 eve, de azert orban es bakondi agyaban tovabb tart a veszelyhelyzet.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Totális blaszfémia

ráadásul maga a beszámoló ékes bizonyítéka annak, hogy ez a felhatalmazás milyen következményekkel jár

Mottó:
Ennyiszer átrágott, finomított felelősséghárító cirkalmakkal telitett
cikket a létezőben sem sokat lehetett olvasni

A derék napi.hu „Orbán Viktor Achilles-sarkáról beszél egy amerikai szakértő” cikkében számol be – igencsak óvatosan fogalmazva, többször hangsúlyozva, hogy ez nem az ő véleményük – a reakciókról arra, hogy „a magyar parlament gyors államfői szignóval konkrét határidő nélkül felhatalmazta a kormányt a rendeleti kormányzásra.”!
Nos az igencsak zavaró szóvirágszerű „eposzi jelzőkön” – mint pl. „A BBC kormányhoz közeli közvélemény-kutató intézetként említi a Nézőpontot” - tól az igazi gond a címadó megfogalmazással van.
Nem találtam meg így csak a portálra vagyok utalva, mely szerint „a Magyarországot jól ismerő Kim Lane Scheppele amerikai jogász professzor ” nyilatkozott az NPR-nek.
Állítólag azt mondta, hogy: „miszerint az egészségügyi rendszer gyengesége Orbán Viktor hatalmának Achilles-sarka”, majd „Hirtelen egy óriási nyílvessző csapott le az égből és elérte a kormányfőt éppen az Achilles-sarkánál”!
Nos a dolog úgy áll, hogy ez így nagyon nem stimmel;
ab ovo az „Achillesi sarok” egyértelműen egyedi, kizárólagos még a legtökéletesebben is vannak rések megfogalmazása. Nos Orbán esetében – bár kétség kívül az egyik fontos hiátusa – de messze nem egyedi, sőt még az sem biztos, hogy a legnagyobb gaztette!
Ráadásul Orbánt Achilleshez hasonlítani? No ez nagyon durva!
„Szép, bátor és erős, lázasan szeret és szenvedélyesen, irgalmatlanul gyűlöl. Ha haragja lelohadt, nemes és méltányos”! Nos ezekből az Achilles-i erényekből talán a mértéktelen gyűlölet jellemző rá, bár az indítékai nagyon mások ebben is!
Pálinkás Pál
@division: ugye azt tudod hogy ez a gideon gyerek újságíró inkább ,mint tudós???, ha linkelsz valamit,előtte nézz a dolgok után...persze a "szeretlek orbánisztánnál" ez nem szokás...
Pálinkás Pál
Nem lesz ez olyan hosszú viktor...a hosszú az a böri lesz amit kiszabnak neked!!!
justhpeter
Orbánnál már régen elmentek otthonról, de most már kezd elborulni az elméje is. Kinyitja a száját, a hergelés gomb automatikusan bekapcsol.
SystemError
Nem lesz hosszú Viktor, hanem addig fog tartani, amíg vészhelyzet van. Gondolom közben rájöttél, hogy a világban nem úgy sült a kis minidiktatúrád, mint ahogy szoktak az ilyen eldugott sunyi dolgaid. most mindenki ezt nézi, hogy ebben a helyzetben ki mit csinált. Hát te a hatalmaddal foglalkoztál napokig!
flex
Már mindenhol segítenek a munka nélkül maradóknak, illetve azoknak, akiknek lecsökkent a bérük, itt valahogy ez nem sikerül. Orbán csak a szájával magyar emberezik, de a tetti azt mutatják újra és újra, hogy semennyire nem érdekli a magyar emberek sorsa.
Persze a sajátjait folyamatosan tömi pénzzel, mert tőlük függ a hatalma, de ez Orbán egy másik fajta aljasságát mutatja.
tudode
Hogy mit sürgőlődik, forgolódik egész nap!
.
Még mindig azon, hogy AKI NEM DOLGOZIK NE IS EGYÉK!
.
Rongy'Ő, mongy"Ő aki a melóban olyan lett mint egy kifordított suba!
ómió
Meghosszabbította az eddigi intézkedések hatályát? Hallatlan! Akkor ez már maga a "diktatúra"?
division
@Pálinkás Pál: Az a baj, hogy a tudósok is hasonló állásponton vannak lassan, csak mivel te nem vagy az, hanem csak Orbán fóbiás, így nem tudhatod mi is a valóság. Egyébként figyeled, hogy már tizenéves gyerekek is kezdenek megbetegedni, nem is kicsit?
Komoly a baj, de sajnos vannak, akik képtelen ezt felfogni.
Pálinkás Pál
@division: tényleg???, nos, a fiatalon elhúnyt lány rákos volt...de nem vitatkozok,adatok a neten,megnézheted... melleslewg vazze...ez eddig nem érdekewlt titeket!!! ...varosikurir.hu/harom-masodpercenkent-hal-ehen-egy-gyerek/
division
@Pálinkás Pál: Ez nem tartozik a vírushoz.
Pálinkás Pál
@division: de az igen hogy a vírus ürügyén diktatúrát akartok létrehozni,csak az nem fog sikerülni!!!
division
@Pálinkás Pál: Mi az, hogy akartok? Ki akar itt diktatúrát? Mi a faszért kell állandóan többes számban beszélni? Olyan vagy már lassan, mint RonaGyuri, vagy az is te vagy?
Pálinkás Pál
@division: nem vagyok róna gyuri...de te is nagyon jól tudtad mire megy ki ez az áterőszakolt törvény...és nem nagyon láttam hogy bárhol tiltakoztál volna miatta! Ergo egyetértettél vele...szerinted mit kéne gondolnoom??
division
@Pálinkás Pál: Miért, mit tudok ellene tenni? Engem sokkal jobban foglalkoztat az, hogy legyen vége ennek a vírusnak, és menjen minden tovább ahogy eddig is.
Pálinkás Pál
@division: utópiában élsz??? mondjuk nem szavaztatok volna erre a patkányra,főleg úgy hogy meglegyen a csalással a kétharmada...de ezen már kár rágódni...és semmi nem fog tovább úgy menni...az unióban már nem lesz helye ennek a parazitának,így vagy kivezeti az országot az unióból,/abból balhé lenne/ vagy brüsszel kicsinálja...kicsit ingoványos talajra lépett ezzel a felhatalmazással,főleg úgy hogy még két nap sem telt el és máris olyan fontos törvényeket alkot a vírus miatt,mint a nemváltoztatás tiltása,meg a ligetprojekt folytatása...
ezt most már nem lehet elmaszatolni,mindenki látja...még megveszekedett fideszfanok is azt mondják,ez már azért sok!!!
division
@Pálinkás Pál: Igen, van amire én is azt mondom, hogy kezdik kissé eltúlozni, speciel a nem változtatás tiltása nem kifejezetten érdekel, aberrált, beteg emberek állatságait sosem díjaztam.
Pálinkás Pál
@division: én sem...csak nem fér bele abba ,amiért a felhatalmazást akartátok!!!
flex
Orbánnak kevés volt a kétharmad, neki teljhatalom kellett.
Megkapta mint üveggolyót.
Orbán egy fékevesztett beteg ember. Egy őrült.
Magyarország jelenlegi teljhatalmú miniszterelnöke, egy őrült.
flex
Ezt az embert bántani kell. Csányán.
Zsopiale
Képtelen úgy megnyilatkozni ez a náci hazaáruló rablógyilkos anyabaszó patkány, hogy jóérzésű embernek a bele azonnal ne forduljon tőle ki...
Kookas
@division: ha nem díjaztad akkor a fürjet miért is díjjjjazod???
flex
Orbán Viktor nyilatkozott arról, mi következik: "Ez bosszú lesz"
polar450
A drága miniszterelnökúr soha nem tár elénk teljes, valós képett az adott helyzetről, ami azt jelenti, hogy elhallgat, hazudik!

"Az ellenzék nem szavazta meg a vészhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatunkat, ezért keletkezett egy patthelyzet, néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védekezésünk hajója. "

Az vajon miért maradt ki, hogy az ellenzék nem a veszélyhelyzeti elrendelésen problémázik, hanem a sunyi, korlátlan felhatalmazáson, amire valójában semmi szükség, hisz az tákolmány, az Eü-i -törvény, a Katasztrófavédelmi törvény, valamit az önkormányzati törvény szépen, érthetően tartalmazza mindazt a jogosítvány-halmazt, amelyek eleve maximális jogot adnak/biztosítanak a hatásos intézkedések megtételére!

Miért kell hazudozni, ha amúgy elég hamar kiderül?
flex
www.youtube.com/watch?v=AM4nWq6mU9k

Sajnálom, hogy dugig vagyok érzelmekkel!
Nem tudok szeretni - nem értem a fogalmat sem (amit nem értek, azt nem tudom), de mégis dugig vagyok érzelmekkel.
Az a sok érzelem a semmiért...
flex
@polar450: Sajnos, Ujhelyi is csúsztat.
Miért kell hazudni !!!???

Elegem van a hazugságokból !!!
Az ellenzék erkölcsi fölényét játssza el Ujhelyi.
Miért kell ez?
Mire való ez?
polar450
@flex: Nem jöttem rá, hogy hol csúsztat Újhelyi. Mutasd meg. Kösz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.