Ahogy azt szerda reggel megírtuk, elvenné a kormány a választott önkormányzatok, polgármesterek önálló döntési jogát a veszélyhelyzet idejére. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az éjjel nyújtott be erről egy salátatörvény-tervezetet. Ferencváros polgármestere a törvényjavaslatról közösségi oldalán azt írta: "kezdődik".

Több törvényjavaslatot is benyújtott a kormány kedden a parlamentnek. Ezek közül az egyik csökkentené a polgármesterek veszélyhelyzetben egyébként megnövelt jogköreit. A kormány most benyújtott javaslata a polgármesterek döntési jogkörét a megyei és fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyásához kötné. A védelmi bizottság a javaslatról öt napon belül köteles dönteni, a határidő jogvesztő.

Ellenzéki polgármesterek szerint azon túl, hogy antidemokratikus, még meg is nehezítené a járvánnyal szembeni védekezést a kormány új javaslata, miszerint a veszélyhelyzet idején a védelmi bizottságoknak kellene jóváhagyniuk az önkormányzati döntéseket

- írja a 444. Ezek a bizottságok a kormánynak vannak alárendelve, elnökeik a megyei kormánymegbízottak, Budapesten például Sára Botond korábbi fideszes józsefvárosi polgármester – teszi hozzá a lap.

Demokratikusan megválasztott döntéshozók feje felé akarják kinevezni Sára Botondot, ami nyilván elfogadhatatlan. Az csak egy extra, hogy egy salátatörvényben terjesztették be

- mondta a 444-nek Soproni Tamás 6. kerületi polgármester.

Szerinte az a legnagyobb baj a javaslattal, hogy lelassítaná a döntéshozatali folyamatot. Mivel a védelmi bizottságnak öt napja lenne jóváhagyni egy-egy önkormányzati döntést, Soproni szerint olyan fontos intézkedéseket is késve hozhatnának meg, mint például egy nagyobb értékű maszkbeszerzés, a koronavírus-alap létrehozása, vagy a szociális rendelet módosítása, amire éppen most készülnek a kerületben.

Őrsi Gergely 2. kerületi polgármester szerint is a késlekedés jelentheti a legnagyobb veszélyt, hiszen a védelmi bizottság túlterhelt lesz, ha minden egyes döntést jóvá kell hagynia a zárszámadástól a védőfelszerelések beszerzésén keresztül a díszpolgári cím kiosztásáig.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a Facebookon közölte:

Benyújtottak egy törvényjavaslatot tegnap, ami a veszélyhelyzet idejére gyámság alá vonja a polgármestereket.

Ha ezt elfogadja a parlament, Sára Botond, a bukott polgármester, a honvédség, a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek vezetői fogják átvenni a hatalmat a kerületekben.

Engedélyt kell majd kérnem például ahhoz a most tervezett lépéshez, hogy 100 000 maszkot vásárolhassak a kerület lakóinak.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a hodpress.hu-nak azt mondta:

Ez minden eddigi logikának, kommunikációnak ellentmond, és a védekezés hatékonyságát is rendkívüli mértékben rontja

Forrás: 444, 24.hu, Index

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
Hahó, bevezették tegnap a hitlermintájú totalitarius személyi kultuszos önkénydiktatúrát... Eddig mondjuk 80%-ban csináltak amit csak akartak, most már 110%-ban... nem most utólag kell rinyálni, hanem már akkor és ott meg kellett volna akadályozni bármi áron... ott ültetek mint szar a fűben, most már kuss... most tessék tapasztalni, milyen az amikor egy ország előbb a XX század közepére majd középkor poklába süllyed...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zsopiale
Hahó, bevezették tegnap a hitlermintájú totalitarius személyi kultuszos önkénydiktatúrát... Eddig mondjuk 80%-ban csináltak amit csak akartak, most már 110%-ban... nem most utólag kell rinyálni, hanem már akkor és ott meg kellett volna akadályozni bármi áron... ott ültetek mint szar a fűben, most már kuss... most tessék tapasztalni, milyen az amikor egy ország előbb a XX század közepére majd középkor poklába süllyed...
Eladott Ország
A magyar javaslathoz hasonló nincs sehol egész Európában. Ugyan van példa több helyen is arra, hogy a katonaság bevetésére kényszerültek, mégsem szüntették meg a parlameti demokráciát. Spanyolországban is működik a Parlament a mai napig (ott nem megugorhatatlan akadály az elektronikus szavazás), pedig a helyzet már elég súlyos Madridban, ahol a katonaság segíti a rendőrök munkáját abban, hogy betartassák a kijárási tilalmat az emberekkel. A logisztikában is segédkezik a katonaság, sőt: több képviselő tesztje is pozitív lett, ennek ellenére sem szüntették be a Parlament működését. Tényleg érdekelne, mégis melyik államra gondolt Hidvéghi? Olyan ugyanis, amit Orbán tervez bevezetni jövő héttől, tudomásom szerint példanélküli egész Európában. Már csak emiatt is érthető az, hogy miért emelték fel ellene szavukat európai politikusok. Az Európa Tanács főtitkárának kioktatása helyett, szerintem Orbánnak inkább arra kellene magyarázatot adnia, hogy miért nem hajlandó belemenni a hatalomátvétel időbeli korlátozásába? Ha nem a diktatúra bevezetése a célja, akkor nyugtassa meg az embereket azzal, hogy csak bizonyos időre szerzi meg a teljhatalmat.
És, ha már ilyen súlyos a helyzet, akkor bejelentik, hogy megvették a havertől az erőművet, amiből az kivette a 11 milliárd eredménytartalékot. scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/88240513_135122111363758_6806591843451535360_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=meP2VovZksIAX_jm_eP&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=9538ca4739b4baa872d24eed61482bb4&oe=5EA4DADB
Macskaszem
@Zsopiale: Mégis hogyan tudták volna megakadályozni? Mondjuk leütnek egy két fidesznyiket?
balos
Még hány rémhírre ébredünk a maffia államban?
luiz
Eljött az összefogás ideje, ki kell baszni az összes fideszes beteget a kórházakból, dögöljenek meg egy stadionban
namihami
Lassan ideje megkeresni a fegyverszobák kulcsát.
Hosszú ideje az a véleményem, hogy csak a ""Causescu-szisztéma"" lesz a végső megoldás (Endlösung).
Érik a dolog...
tudode
Úgy tűnik ebben a kavarodásban, hogy az EU bacilusa koronavírusnak ítéli meg az ellenzéki önkormányzatokat!
justhpeter
Azért kell a védelmi bizottság, hogy elkenjék a felelősséget a kormány felől.
Eladott Ország
@luiz: Azt nem lehet, azért van kivezényelve a hadsereg és akik elbírálják, hogy a lélegeztető gépeket kik kapják.
flex
Remélem, akik kinyírja, előtte úgy megkínozza, hogy összeszarja-hugyozza-hányja magát. Ez nem érdemel irgalmat. Már semennyit sem. Mostanra teljesen felszínre tört az istentelen aljas romlottsága.
ómió
Na, ne! Még a sajtócenzúrának is annyi lenne?
Lepényleső
Teljesen mindegy mit mondanak,gondolnak? Ez ortodox demokrácia,ahol lehetőségek csak egy embernek vannak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.