Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy segítsen a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeknek a munkabérek kifizetésében és vállalja át a fizetések legalább 80 százalékát – szorgalmazták az ellenzéki párt vezetői szerdán az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke közölte, a magyar dolgozók nem kérnek többet, de nem is érik be kevesebbel, mint a szlovák, a román vagy a cseh munkavállalók.

Hozzátette: a magyar emberek esélyt kérnek, ezért a miniszterelnöknek nem gazdaságélénkítő, hanem esélyprogramot kell hirdetnie, hogy az emberek túléljék a munkanélküliség szörnyű hónapjait.

Az esélyprogramnak tartalmaznia kell a munkavállalók fokozott védelmét bérátvállalással, valamint a munkájukat elvesztők pénzügyi támogatását – mondta.

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő azt mondta, a környező államokban az állam mindenhol vállalja, hogy megfizeti a bérek egy bizonyos százalékát – Ausztriában a legtöbbet, 90 százalékot – azoknak, akik akarnak dolgozni, csak nem tudnak a gazdaság jelenlegi állapotában.

Hozzátette: a magyar munkavállalók is akarnak dolgozni, csak nem tudnak, mert a kis- és közepesvállalkozásoknak nincsenek megrendelői, beszállítói, ezért nem tudnak elegendő munkát adni, vagy a munkavállalóknak otthon kell maradniuk a gyermekükkel.

Szerinte nem a cégeknek, hanem közvetlenül a munkavállalóknak kell odaadni a megélhetésükhöz szükséges pénzt.

Közölte azt is, hogy ma Magyarországon öt családból négynek nincsenek megtakarításai, számukra a folyamatos jövedelem biztosítása létkérdés.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
A vállalkozók, cégvezetők, munkaadók ebbe ugyanúgy segítsenek bele, azaz ők is vállalják minimum két hónap erejéig a fizetett szabadságra küldést. Minden valamirevaló vállalkozás, stb. meg tudja ezt tenni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
A vállalkozók, cégvezetők, munkaadók ebbe ugyanúgy segítsenek bele, azaz ők is vállalják minimum két hónap erejéig a fizetett szabadságra küldést. Minden valamirevaló vállalkozás, stb. meg tudja ezt tenni.
kereső
@division: Osztozzanak: vállalkozás 60%- kormány 20%+ szochó+szakképz.- a dolgozó meg vállalja be a 20%-t.
division
@kereső: Kivételt képezhetnének azok a vállalkozások, akik eddig is nyögvenyelősen, de ki tudták termelni a béreket. Ebben az esetben más megoldásra lenne szükség, ami jobban a kormányra hárulna.
vacsi
Ezek vészhelyzetben így akarják a nép támogatását megszerezni. Én undorítónak tartom. Sokkal jobb lenne, ha inkább az albérleti árakra lenne moratórium, hogy akik albérletben laknak, ne váljanak hajléktalanná. Aki kiadja a lakását albérletbe, az úgy sem akarja használni, tehát a bérre tud várni.
kereső
@division: Természetesen ez nem "szabvány"- azon kicsi/pici néhány fős vállakozás, amely nem is tőkeerős- nincs tartaléka, az kapjon segitséget más formában- bértámogatás+adókedvezmény (0% adó a bérekre) + kamatmentes hitel( közepes lejáratú:3-5 év) -ami csupn a bérekre forditható.
Véleményem szerint a munkahelyek megőrzésének a kulcsa a munkavállalók megtartása, amelyhez elengedhetetlen az állam támogatása jelen helyzetben. A gazdasági válság még csak ez után jön- a pangás most még csak a járványnak köszönhető. És ez mindenképpen motiváló lenne a munkavállaló számára is- nem hiszem, ha tömeges elbocsájtásokra kerülne /kerúl!!! sor, akkor a munkanélküli támogatás +közmunka kevesebbe kerülne az államnak. Ráaadásul, amint ismét lehetőség lesz rá, a meglévő munkahelyeket nem kell /kellene újjászervezni.
division
@kereső: Kénytelen vagyok egyetérteni:-)
Eladott Ország
@division: Te biztosan át tudod vállalni a bérköltségeket, mert olyan kurvára tehetséges fidesz bérenc vagy b+!
Az állam által átvállalt bérköltségek Európában:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90828776_2684947411622504_1596541104583344128_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=ca434c&_nc_ohc=FgR0BD3Xk74AX-qgph3&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=2e5da879146a515d11537589f6f4e026&oe=5EA0C492
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/03/91406009_2756803664432558_2923749272505548800_o.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91127144_2988147351247989_8292447393094303744_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=ca434c&_nc_ohc=OBLHLFs21fEAX9Ro7Ve&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ce70a31e70a6c7c4b54b8df38f75b830&oe=5EA7F34B
A konzultációra szánt milliárdokat, fordítsák az otthon maradt szülők bérkompenzációjára, és ne a bűnöző csúti cigány lányának (Récsöl) és a nemzet vejkójának, turizmusára, üdülőépületeire, kastélyaira, és az általa megvett Balatonra!:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/p960x960/90542841_116851609924338_2895716446166319104_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=110474&_nc_ohc=6qP2w0OyzbIAX-6IabS&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=d9228f059b21eb9faa4f653f2d275772&oe=5EA467EF
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/p180x540/89656551_116276313315201_121685374207524864_o.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=110474&_nc_ohc=F7GAVGoKy80AX-TxGC-&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=56f4589fd9411ddf48763b799da40531&oe=5EA7D0EF
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/p600x600/89543307_115989013343931_1891659182348697600_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=110474&_nc_ohc=3egf23c_5JkAX8KAjqQ&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=aa5edd29505e7ea173550026167c68f0&oe=5EA45E9E
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/p600x600/89316781_115900803352752_402025341385703424_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=110474&_nc_ohc=fcpNvM0bplAAX-3jW9s&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=0fb1219727c4bd7874c54a37f0a8ce82&oe=5EA4C53D
Nyírfa
Elvárjátok a kormánytól? Ez most komoly? Semmibe vesznek Titeket, kizavarnak benneteket a bizottsági ülésről, nem mehettek be a Parlamentbe, és Ti elvárjátok a bármit?
MSZP! Térj már magadhoz! Ti 30 éve nem vagytok szocialisták!
Eladott Ország
Támadt egy sanda gyanúm. Az ugye, nyilván való, hogy az ország gazdaságának jelentős részén a fideszes oligarchák, sógor, koma és egykori iskolatárs uralkodnak, ők birtokolnak termelő üzemeket, feldolgozóipart, mezőgazdasági területeket, állattenyésztést, erőművet és sok más mindent.
kanadaihirlap.com/2020/04/01/tamadt-egy-sanda-gyanum/
csak úgy....
@Nyírfa: attu még elvárni tudnak...,ezek sem különbek a deákné vásznánál!
Nyírfa
@Eladott Ország: Ez is igaz. Meg az is, hogy a gazdasági bűncselekmények által felhalmozott vagyonok visszavétele közügy és nem einstandolás. Azon kívül küszöbön áll egy generációváltás, egy új szemlélettel, modern gondolkodással, kreatív, haladó , tudásalapú társadalomépítésben érdekelt korosztály startvonalhoz állása - nem fogják megkérdezni, hogy szabad-e versenyezni, s hogy milyen múltbeli szabályok között. Ille azzal számol, hogy Mészárosék nem vonulnak ki a színházból, csak letelepednek a nézőtérre, és az összeharácsolt közvagyonnal a zsebükben jót szórakoznak a mi száz sebből vérző előadásainkon. Az én felfogásom szerint Mészárosék egészen másutt lesznek. Nem utolsó sorban mi maradunk az EU-ban, és meg fogjuk kapni az újrakezdéshez a bizalmat és az anyagi támogatást is.
lusta
Tulajdonképpen nem a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk adná a pénzt. Ez a pénz ugyanis az adófizetők pénze. Ők kérik a redisztribúció változtatását.
Nyírfa
@csak úgy...: Sajnos, a szocik nem. Persze, kivétel náluk is van, csak olyan kevés hogy együtt sem tudnak nyarat csinálni.
tudode
Az a pikantériKÁJA őféleségének, hogy közjogilag nemisminiszterelnök, csak egy ... ki hogy gondolja:
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t=446s
.
A teteje az a fityisz bt-nek, hogy AKI NEM DOLGOZIK NE IS EGYÉK!
division
@Eladott Ország: Most van némi igazság abban amit írtál, és ha mindezt sikerült volna alpáriasság nélkül is leírnod, akkor még dobtam is volna neked egy lájkot, kedvet Tomika.:-)
kereső
Ettől az érzéketlen, a társadalom bajaira problémáira teljességgel magasról lexaró gárdától mit vár az mszp? És miért is "pitizik" még most is a fidessnek és orbánnak?
ómió
Az efftársak hány %-ot is "vállaltak" a fizetés- és nyugdíjlenyulásuk évadaiban?
Zsopiale
Azt nem lehet kérem, arra nem jut... egy jó maffia amit már elrabolt, ahhoz nem nyúl... az nincs is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.