Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni – mondta.

"Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak" – közölte Gulyás Gergely.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
És a piaci légy reinkarnációi nem férnek a bőrükben, még járvány idején is tesztelnek, na nem azt, ami a dolguk lenne!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
És a piaci légy reinkarnációi nem férnek a bőrükben, még járvány idején is tesztelnek, na nem azt, ami a dolguk lenne!
Cicamama55
@Pegero: A környező településen nagyon felelősségteljesen teszik a dolgukat! Le a kalappal előttük!
Cicamama55
@Pegero: Na ezt most nagyon nem értem. Jobboldali polgármester mind...
Cicamama55
@Cicamama55: Bocs, van közte független is...
Cicamama55
@Pegero: 16.49 -e kiegészítést Neked szántam...
Cicamama55
@Pegero: A mi polgármesterünk is él-hal a városáért a képviselőkkel együtt, ezt teljesen komolyan mondom. Jobboldali városvezetés van nálunk.
Nyírfa
Megijedtek a Néppárti kezdeményezéstől és a politikai - egyben anyagi - karantén kilátásba helyezésétől.
De: hogy éppen az ellenzék kifogásolta a polgármesterek vészhelyzeti jogosítványait, s ezt kívánta volna orvosolni a kormány gyámsága, akkora s olyan átlátszó hazugság, hogy ezt bevállalni...milyen gumigerinccel kell ehhez rendelkezni?
Cicamama55
@silber13: Mint bárki mástól, emberi szavakat...Ha vicces valaki, azzal semmi gond! :))
SystemError
Olyan dologra készülnek, amiben még a sajátjaikban sem bíznak. Nem tudom mi indokolná, hogy egy helyi ember, aki ismeri a terepet félre legyen állítva és valami utasításvégrehalytó embert tegyenek oda, akinek fogalma nincs semmiről helyben.
Béla333
A kegyes nagyúr eltekint (most) a dádá-tól!
De azért lebegjen az a kard mindenki felett, ki tudja, mikor kel ballábbal...
kissé felnőttem
nem tudja a jobb kéz mit akar a bal ezt kb. nálunk röviden fogalmazzák : fejetlenség.
Eladott Ország
Dühít, hogy mindenhol a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényként emlegetik ezt, holott elsősorban nem erről szól, hanem a korlátlan idejű felhatalmazásról. A rossz megnevezés miatt nagyon sokan hajlamosak félreérteni, mintha bárki is a védekezés ellen háborogna, de hát erről szó nincs. Ha lehetséges, mi legalább nevezzük a nevén a gyereket.
"A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályok" Aha. Mindeközben, Semjén Zsolt benyújtott egy salátatörvényt. Mi fontos most a Karanténdemokrata Néppárt elnökének? Például ezek:
A bányászati törvény módosítása a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely és Máriapócs Nemzeti Kegyhely érdekében
Betiltani a transzneműek nemváltását
Módosítani a közös fenntartású színházak felügyelőbizottsági szabályain
Ingyen épületet adni Schmidt Máriáéknak
Mégis megépíteni mindent a Városligetben.
Mindehhez még hozzájön a polgármesterek jogköreinek elvonása is. Nem bírják elviselni, hogy a Soros-féle 1 millió dollárra nem tehetnék rá az enyves kezüket!
Edmond Dantes
Nem teljesen értem,hogy mit vontak vissza? Csak a polgármesterek intézkedési jogkörének elvonását,vagy mindent,amit éjjel meghirdettek.Mi van a Városliget projekt építési munkáival,Schmidt Mária újabb vagyonokkal való kitömésével...? Aki tudja,segítsen.
Rockxy
a pógármesterek mostan föllélegeznek és hosszan kifújják a levegőt.
szépazélet pont hu
polar450
Tipikus rezsimkapkodós elmebetegség, ötletelnek, mert a bosszú élteti a hordát október 13-a miatt!
2020 január 30.-ától március 11.-éig semmit nem tettek a járvány ellen , de a bosszúra van idő és pénz!
teuton
Cuki!!! A kegyes diktator eltekint a totalis diktatura es statarium bevezetesetöl, tessek terdeborulni es kezet csokolni neki! Ez ugye a kipcsak demokracia...
csak úgy....
a hibbant bagázs! miért a kórházak élére nevezett ki katonai parancsnokokat ,miért nem városparancsnokot csinát belölük!? ( lehet,hogy ezt nem szabadott volna mondanom mert...?)
Nyírfa
@Edmond Dantes: Csak a polgármesterekre vonatkozót. A többi marad a vészhelyzetre hozott salátatörvénybe bújtatva.
Joguk nem volt, nincs és nem lesz megváltoztatni a fővárosi közgyűlés döntéseit, de ezt majd Karácsonyék rendezik.
Rockxy
nemvonhassa visszaja zorbán, merakkor vége a diktatúrának, osztakkor hogy és miként lesz kirúgva a néppártbúl?
nehogy már ő mongya meg hogy mit von vissza meg mitnem, ittvagyunk mink, és majd mi eldöntsük! zum!
ja, nem. bum!
lusta
Csak ezt. A többi, mint pl. a Városliget beépítése maradt. Csak azt nem értem, mi köze van a városligeti építkezésnek a koronavírushoz?
kereső
Vonja vissza az egész salátatörvényt. Az abban foglaltak nem a járvány elleni védekezésról szólnak, hanem a közvagyon átjátszása magám-és egyházi vagyonná, orbán nem király, nem kegyúr ne épitsen rendi társadalmat! Vonják vissza az egészet!
kereső
És ha már olyan törvénykezhetnékje van orbánnak, követelem ,hogy a TAO Tv. látvány-csapatsportokra vonatkozó kedvezményeit azonnali hatállyal szüntesse meg a kormány=orbán, az igy felszabaduló forrás kerüljön az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, és munkabér támogatás kasszájába!
tudode
Nem azért, csak úgy!
.
Van az az orgánum, amely NEVÉN NEVEZI a kódis hatalom, és pénzéhes falusi gyerököt:
.
--- ORBÁN DIKTATÚRÁJA MOST HATÁLYTALANÍTJA AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT – FRISSÍTVE!
.
nepszava.us/orban-diktaturaja-most-hatalytalanitja-az-onkormanyzati-valasztas-eredmenyet/
.
Hírös emBŐRKE fidelnek sec/perc!

.
Józsipapa
Ezt ferdítést amit gulyás a bevezetőben levág, hát nem semmi...HAZUGSÁG !!!
Béla333
Most beszélt Kovács szóvivő az ATV-ben. Bár vagy háromszor rákérdeztek, hogy miért vonták vissza az önkormányzatok megregulázásáról szóló Semjén javaslatot, de szokás szerint nem volt egy értelmes válasz sem.
Teljesen felesleges ezekkel bármiféle párbeszédet kezdeni!
Mocskosok, aljasok, hazug tolvajok!
Cicamama55
@Mirabilis: Nem tudom, én nem érzékeltem ilyet.
Cicamama55
@Mirabilis: Nem írtál te sértő dolgot, legalábbis én nem találkoztam olyannal, igaz minden hírt nem szoktam elolvasni, csak ami érdekel. Sokszor nyomdafestéket nem tűrő szövegek vannak itt, azokat sem törli ki senki.
Cicamama55
@Mirabilis: Igazán nincs mit megköszönni, ez az igazság!
polar450
@Mirabilis: Az Orbán-banda 2020. január 30.-tól március 11.-éig semmit nem tett a vírus ellen, a rezsim szerint az unió hivatalának vészjelzését várták, viszont Cecilke meg azt mondta, hogy a WHO jelzését várták!
Ennyire nem egyeztették a hazugságot.
A WHO egyértelműen jelezte, hogy terjed a vírus, már akkor 18 országban tombolt, Orbán meg ültek nyugodtan, mint nyúl a hurokban!
kereső
Vonják vissza az egészet. Semmi közük a virushoz. És sziveskedjenek "átnevezni" a koronavirus Tv.-t, mert az nem az. Az a korlátlan hatalom megszerzésének törvénye.
Jozefina
Ez is a határtalan kapkodás jele és a hozzá nem értésé!!!?? orbán rájött, hogy ez a falat már igen kemény lenne, inkább visszavonta oitbuljait!!??
flex
@polar450: Az Orbán-banda 2020. január 30.-tól március 11.-éig semmit nem tett a vírus ellen
Ez egy nagyon fontos mondat! A válság után lehet számon kérni.
polar450
@Pegero: Meg a 100 államtitkárét és az 50 helyettesét is, nem beszélve kakadu 14 fős futsalos cimbikéjéről, akikből közpénzen csinált külügyi szendvicsvásárlókat!
polar450
@flex: Nézd csak meg a híradásokat. Hol lehet azt megtalálni, hogy mit tettek a jelzett időintervallumban? Sehol.
flex
@polar450: Még azt is kitörölték egyes helyekről, ami "úgy" volt.
A történelemhamisítók már csak így nyomják.
kissé felnőttem
@Eladott Ország: meg ujabb rénszarvasra vágyakozást is emlit? vagy arrol lapit?sumák
flex
@Pegero: Ne fenyegetőzz, te kis geci !!!
kereső
Visszavonta. A mostani, és a tervezett "gazdaságvédelmi" ( vigyázz lopok!!!) intézkedésekkel meg padlóra küldi, és kivérezteti az önkormányzatokat, és az ott lakókat.Ennyike.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Aha, aha... és mit fognak ezzel kezdeni a polgik pénz nélkül? Hm?
Sámannus
Április hatodikára is jut a tréfából.
Most nem a jogköröket vonják el, hanem a pénzt. Kell is a lóvácska a kupihajókra meg a kártyabarlangokban kokóra, csámpás focira, meg hazaárulásra. Jobb nekünk ha a farkatokat veritek ti is szarjankók.
Eladott Ország
@Pegero: scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/87394418_2641181799263693_8933035529000189952_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=EAX-divCxP0AX8Rycwj&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6d6542520b1bc5eb801c0d73738c1c63&oe=5EAD25C6
Nagy kérdés, hogy a birkák meddig hagyják hajtani magukat, valamint az is, hogy akik látják, hogy ez már az őrület, mi tesznek. A szociopaták ott gyűlnek a nárcisztikus megváltó fenekénél, és irigységükben nem veszik észre, hogy mennyire elcseszik közben a jövőre vonatkozó kilátásainkat. A jelent már nem is említem. Guano. Pedig rajtuk meg tudna fordulni a dolog: ha nincsenek birkáid, csak magadat vezeted. Ha valaki valami észt tudna plántálni beléjük, a horda elhagyná a gazdát
Láttál már igazmondó fideszest?!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91913890_2779107599042401_423558001010409472_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=QBUMGIbx9k8AX9EP2PM&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=94ba3486eebc38c4cc1d448235989e5e&oe=5EAF7660
fidesz rövidítése:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91195901_2891730680908838_1554047746128740352_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=oBUX2sCnrLAAX_TUxWs&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=a9cee82e108b0589f4c0de3304e2d716&oe=5EB1412B
Egyébként te továbbra is csak a csúti cigányodat kényeztesd b+!
www.generadormemes.com/media/created/xgsm37hp2xl5u1s0o7klh7z9el612h4zrvkvd5j5r8kg1g6jj090gngb2mosevva.jpg.pagespeed.ic.imagenes-memes-fotos-frases-graciosas-chistosas-divertidas-risa-chida-espa%C3%B1ol-whatsapp-facebook.jpg
Zsopiale
Nah sikerült felfogni a felelősség súlyát a náci hazaáruló rablógyilkos maffiakormánynak, gyorsan próbálja is áttolni, mert még ahhoz is idióták, hogy értsék, hogy HIÁBAVALÓAN!!! A teljes felelősség szarbángecié, ha tótágast áll akkor is...
Eladott Ország
@Pegero: "Joga van a népnek elkergetni a kormányt" - mondta OV 2007 március 15.-én. Most kivételesen egyetértünk.
youtu.be/kQld6YVgmDs
Eladott Ország
@Pegero: Nálatok aljasabb embertelenebb banda kevés volt a világtörténelemben!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/82180988_164230484921341_7467661385606889472_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_ohc=dhH2i4SedMoAX89mC88&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=747623638edeef2c51300ea2f5aee4d2&oe=5EA1BED8
A fidesz az első olyan szervezett bűnözői csoport, amely nem az állammal vívott harcban szerzi meg a köz vagyonát, sarcolja meg az adófizetőket, hanem magát az államot foglalta el, és az állami pozícióból rabolja szét Magyarország vagyonát. Az állam szervezetébe bújva tartja fenn és működteti a maffiát. A magyar “Don Corleone”-t Orbán Viktornak hívják és a miniszterelnöki posztot bitorolja. Pontosan úgy, mintha Al Capone amerikai elnök lett volna. A különböző maffiák csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy megvásároltak korrupt rendőrt, ügyészt, bírót, politikust. Az Orbán vezette fideszes maffia új fejezetet nyitott a szervezett bűnözés és a kriminalisztika történetében, hogy a világon egyedüliként magát az államot foglalta el a maffia, és az államot működteti maffiaként. Ez a maffiaállam, amelynél azért nehéz korrupcióról is beszélni, mert ennek a fogalomnak is új jelentést adott, miszerint a korrupció maga az állam működési és létezési módja. scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90522055_3005452386348729_5423656741151703040_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=DWKHA_W4wDwAX8oJyAx&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=774dc89cf6c3332b7b727efb3ffd15c9&oe=5E9EB7E5

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.