A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Varju László DK-s országgyűlési képviselővel szemben a Fővárosi Törvényszéken – írja a 24.hu.

Megszorította a biztonsági őr vádliját – több bűncselekmény miatt emeltek vádat Varju László ellen

Az ügyészség közleménye szerint Varju képviselőjelöltjeként egy független jelöltnek anyagi juttatást ígért, hogy lépjen vissza a javára.

A garázdaság gyanúja pedig akkor merült fel vele szemben, amikor 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint a képviselő

nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Mindez a valóságban így nézett ki:

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
No azt az ügyészt,aki erre megírta a vádiratot,odaültetni polpot mellé majd a tárgyalásukon!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
polar450
"nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját."

Fúúú...VAZ+, ez minimum emberölés kísérlete...vagy kémkedés!
Qqberci
@polar450: És a biztonsági őrök vasalt bakancsát is lefejelte!!!...
Borsodi
Milyen alapon nyúlhattak egyáltalán egy országgyűlési képviselőhöz,mit tennének velük egy normális országban? Ezek nem is emberek,csak beöltözött bohócok.Mindet ki kéne rúgni egy ilyen intézkedés után.
solidedge
A Főügyészség Orbán szintjére süllyedt. Annál pedig nincs lejjebb.
Zsopiale
Hergeljetek csak NER-SSevik szarbángeci-cseléd patkányok, annál csúnyább lesz a végjáték...
justhpeter
Orbán talált még bátor embereket a fideSS-kdnp frakció mellé. Mindegy, hogy a parlamenti képviselőcsoportjáról az ÁSZ-ról, a Tákolmánybíróságról vagy az Ügyészségről beszélünk, egyforma gusztustalan csicskagyüjtemény az egész, akiknek az orbán rendszer végeztével a szégyenteljes karrierjük is véget ér.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. May 30., 18:45
Megvertek egy mentőst Budapesten
Sport - 2020. May 30., 18:27
Messit visszavárja gyerekkori argentin klubja
Szórakozás - 2020. May 30., 18:08
Mihalik Enikő meztelen fenékkel pózol