Az én lelkiismeretem tiszta – mondta Boldog István fideszes országgyűlési képviselő pénteken. Hozzátette: ezért maga kéri mentelmi joga felfüggesztését, hogy az igazságszolgáltatás előtt tisztázhassa magát.

Boldog István: az én lelkiismeretem tiszta

A Legfőbb ügyészség csütörtökön közölte, hogy Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Boldog István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint jogellenesen befolyásolta uniós pályázatok elbírálásának eredményeit.

A Központi Nyomozó Főügyészség

hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat eljárást

- írták –, mert felmerült, hogy a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyes pályázataival összefüggésben bűncselekményeket követtek el.

A nyomozás során Boldog István országgyűlési képviselő érintettsége is felmerült – közölték. Hozzátették: az eljárás adatai szerint az országgyűlési képviselő a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.

Boldog István 2018-ban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. számú egyéni választókerületben szerzett parlamenti mandátumot.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Egy ember a fideszben, akinek "tiszta" a lelkiismerete, boldog ember lehet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
polar450
Azannyát!
A tök ártatlan(?) Simonka is ezt a védekezést választotta!
Ezt tanítják a csordában?
Béla333
Nyilván abban bízik, hogy a maffia társak kimentik a szorult helyzetből, hiszen parancsra dolgozhatott...
CsipkeRózsa
Egy ember a fideszben, akinek "tiszta" a lelkiismerete, boldog ember lehet.
Zsopiale
Hát persze náci hazaáruló kollaboráns szarbángeci cseléd rablógyilkos tolvaj patkány... mert azt képzeled a beteg náci korcs agycsökevényeddel, hogy neked ez járt...
SystemError
Ilyen jogi környezetben fideszesként én is ezt mondanám. A többi elintézik a srácok, ahogy szokták, csak most röhögve!
namihami
Pontosan ezért vagy fideszes. Mert még ezek után is ""tiszta"" a lelkiismereted. Egy EMBERnek már nem lenne, de fideszesnek még patyolattiszta vagy. Ezért vagy abban a pártban, mert ott ilyenek az ártatlanok.
csak úgy....
míg boldognak tiszta a lelkiismerete,közben az m.ricsi még mindíg nyugiban festeget...
polar450
Simonka, Mengyi, Boldog és ez csak a vízfelszín molekula vékonyságú hártyája!
Mi lehet még a mélyben...ártatlan NER-vitézek!
justhpeter
Csak egy kérdés merülhet fel ezekkel az "ártatlanokkal" kapcsolatban:
Vajon mikor érünk el a NER-lovagrend végére, amikor más az összes NER-lovag egy helyen lesz ?
Nincs kétségesm, az összesnek egy helyen kell lennie: a börtönben.
Sámannus
Tyerekek ez egy makulátlan fideszes, és feddhetetlen? Meghiszem azt! A haja szála sem görbül.
dr. prédikátor
Te faszjankó!!! NINCS IS LELKIISMERETED, FITYMASZOS VAGY!!!
görbetükör
A mondás szerint csak annak lehet tiszta a lelkiismerete, aki nem használja...
Eriksson
@Horizont: 11:34 Senki nem mondta, hogy hazudsz, egyszerűen nem tudod mit beszélsz.
A tények nem ismerete viszont nem ment fel a mellébeszélés vádja alól.
Eriksson
@Horizont: Éppen azt mondom, hogy legtöbbször nem tudod. :)))
Eriksson
@Horizont: Engem nem érdekel Boldog, sem nem rokonom, sem nem ismerősöm, semmi dolgom vele. Miért foglalkoznék vele?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.