Húsz pontból álló átfogó gazdasági és szociális javaslatcsomagot jelentett be a DK elnöke. Húsz pontból álló átfogó gazdasági és szociális javaslatcsomagot jelentett be a DK elnöke. Gyurcsány szerint a 3000 milliárdos csomag elég arra, hogy pótolja a kieső fizetéseket, megmentse a kisvállalkozásokat és segítse a nyugdíjasokat. Íme, a pontok: 1. A legsürgetőbb feladat a munkahelyek megmentése, a kieső bérek, jövedelmek pótlása. Javasoljuk, hogy mindazok számára, akik a veszélyhelyzet kihirdetése óta elveszítették az állásukat, vagy azóta fizetés nélküli szabadságon vannak, a kormány korábbi bérük 80 százalékának megfelelő keresetpótló támogatást fizessen. A támogatás felső határát a nemzetgazdasági átlagkereset másfélszereséhez kell igazítani. 2. A járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt állásidőre az állami és önkormányzati közszolgálatban, intézményekben, valamint a köztulajdonban lévő cégekben dolgozók a teljes alapbérüket megkapják. Ahol a...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Lári-Feriék 2008-ban már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot: megszorításokkal, adóemelésekkel, bércsökkentéssel és IMF-hitellel.
polar450
@verőce21: Szenvedj! Amikor a gazdidból kitör a tudatalatti valóság!

Abból az Orbán Viktor-interjúból, amelyet a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölt, feketén-fehéren kiderül, hogy a Bajnai-kormány munkájával kapcsolatos fideszes állításokból az ég világon semmi nem volt igaz..., hacsak a magyar miniszterelnök nem hazudott a tekintélyes német napilapnak, amely lehetőséget azonban az ismert okok miatt el kell vetnünk.
„A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymás utáni kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egyhavi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességükben többet tesznek ki, mint amire bármely európai ország vállalkozott – mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen.” No, már most, normál viszonyok közepette az az eszmefuttatás a kutyát nem érdekelné, végtére is a világ legtermészetesebb dolga, ha egy kormányfő elismeréssel szól az elődje tevékenységéről, ám idehaza, ahol az ellenzék 13 hónapon keresztül pillanatnyi szünet nélkül ócsárolta a válságkezelésre vállalkozó Bajnai Gordonékat, elég furcsán csengenek Orbán Vitor szavai.
Mert hiszen miket is hallottunk a mai kormánypárt tagjaitól a 2009. április 20. és 2010. május 29. között működő Bajnai-kabinetről? Hát, például azt, hogy egy bábkormány, amelyet a háttérből továbbra is Gyurcsány Ferenc irányít, hogy nem kezeli, hanem csak tovább mélyíti az múgy is rendkívül súlyos pénzügyi-gazdasági válságot, hogy családellenes politikát folytat, hogy szétveri az egészségügyet, hogy értékelésként egy jókora 1-est kell beírni a bizonyítványukba, és így tovább, és így tovább, és így tovább. De nyugodtan idézhetném akár Orbán Viktor jobbkezét, Szijjártó Pétert is (ja, elnézést, ez a kitüntető cím már Matolcsy Györgyé), aki nem csupán azt mondta, hogy a...
verőce21
Böszméék 4-szeresére emelték a gáz és villanyárakat.

-Stagnált a nyugdíj.
-Meg akarták adóztatni a nyugdíjat
-Meg akarták adóztatni a családi pótlékot
-Be akarták vezetni az általános ingatlanadót; az ingatlan aktuális forgalmi értékének évi 2%-át kellett volna fizetni. Egy 50 nm-es panel akkor 11 millió volt. Az évi 220.000.-Ft, havi 18.000.-Ft-jával.

– Százezreknek fizettek ingyen segílykét.

-Dúlt az “öregezés”; Kuncze rászabadította az idősekre a cigányghordákat, “megélhetési bűnözésnek” definiálva, 20 ezer Ft értékig szabad zabrálást engedve.
verőce21
@polar450: Fenti neked, "bele a pofádba"!
Rockxy
hátmán a fletó zsebbe nyúlna, ha hagynák neki.
de kiébe?
polar450
@verőce21: - Ó, te szellemi roki, az "akarták meg az "akarták" meg az "akarták" a nulla véleményt takarják!
- 1526-ból még nem hoztál semmit picinyem, mennyi volt az Euró Gy. alatt?
- Mos is van gazdasági világválság?
- nem szégyelled magad, 11 év elteltével is a tatárokra és a törökökre mutogatsz?
- Mit monditt a gazdád 2010. novemberében a FAZ-nak adott nyilatkozatában a Gy-Bajnai kormányról?
"Na ugye" csak kínlódsz, kapirgálsz, izzadva keresed a támaszod!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.