Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezt posztolta a Facebookra azzal kapcsolatban, hogy a kormány tervei szerint az önkormányzatoknak a gépjárműadó bevételeit (ami összesen 34 milliárd forint) át kell irányítaniuk a központi költségvetésbe: „Orbán a bosszú embere. A kicsinyes bosszúé. Itt állunk a járvány közepén. Ezer milliárdok kellenének hatásai kezeléséhez. Neki meg mi jut eszébe? Elvenni az önkormányzatoktól 34 milliárd forintot. Azoktól az önkormányzatoktól, melyekre most csak úgy dőlnek a plusz feladatok. Büntetni Budapestet, büntetni az elvesztett nagyvárosokat. Elvenni a pártoktól pár százmillió forintot. Azoktól az ellenzéki pártoktól, amelyek egyébként is szegények, mint a templom egere, melyek a kivéreztetés határán vannak. Gondolja, tiltakozni úgysem fognak. Már csak jó ízlésből se. Pusztuljanak! Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg. Közben csak egy görcsrángatta útonálló. Nagyszerű dolgokat kellene...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"Görcsrángatta útonálló"- ez jobb mint az O1G.: )))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
És? Ez nem újdonság. Csak megerősíti azt, ami már közel 30 éve köztudott.
kereső
"Görcsrángatta útonálló"- ez jobb mint az O1G.: )))))))))))))))
dr. prédikátor
Ráadásul O1G egy NEMZETVESZTŐ HAZAÁRULÓ MAGYARGYILKOS PATKÁNY!!!
Nyírfa
Igen, Ferenc, ezt is túléljük, sőt, őt. is.
Talán könnyebben is, mint azt most gondolnánk. A bosszú lázában égve ,Orbán már nem látja a körülötte lévő világot, csak a vágyottat.
Pálinkás Pál
Ez velős,pontos jellemzése a csúti parazitának!!!
vacsi
No, és minek nevezzük azt, aki ilyen szavakkal illeti a politikai ellenfelét?! Van rá tippem, de akkor én is ilyenné válnék...
Málna
Elhiszem, hogy fájdalmasan érinti a pártpénzek elvétele. Megértem, hogy türelmetlen, mert már tíz éve vár a sorára és még mindig várnia kell. De azért még nem kellene lecsúszni a hívei szintjére.Maradjunk már kultúremberek...Legalább látszólag.
Eladott Ország
Amikor a Fidesz-, KDNP-, Mi Hazánk-bátrak megszavazták a koronavírus-törvényt a parlamentben, megtapsolták magukat: csupasz kézzel, maszk nélkül. Szánalmas és groteszk látvány volt ez a már régóta csak papíron lévő demokráciában, amelyikben egy világjárványt használtak fel arra, hogy mindenkit átverve szentesítsék a maguk teljhatalmát. Arra, ugye, nem számíthatott senki, hogy ilyen körülmények között és ilyen áron ér fel a mocsok Orbán Viktor feje tetejére. Pedig ő pontosan ilyen politikus: aljasságban kikupálódott diktátor lett belőle. Orbánnak akkor van szüksége minél nagyobb hatalomra a minél nagyobb hatalomért, amikor új gazemberségre készül. A hazája, a népe ellen. Különben nem kellett volna vírustörvény, elég lett volna a felelősségtudat, a szakmaiság és empátia. Csak mi itt sok millióan kesztyűk és maszkok helyett diktatúrát kaptunk – védekezésül a világjárvány ellen. Csak úgy eszembe jutott, hogy kik is és mikor tapsolták meg örökké önnön magukat és a torzan törvényes hatalmukat, ami viszont ellentmondott minden nemzetközi emberi jogi törvénynek. Kinek van még kételye, hogy kifelé megyünk az unióból. Szellemi-kolerának itt a fidesz, pusztítja is a társadalom arra fogékony részének az agysejtjeit, már harminc éve.
Nyírfa
@vacsi: Te már ilyenebbé váltál , és nem csak akkor adtad ennek tanújelét,amikor mocskos szemeteknek neveztél bennünket.
Nem felejtek, vacsi.
De azt sem, ahogyan a kormány viselkedik, és aminek titulálja az ellenfeleit. legyen az a hazai ellenzéke vagy az EU, amely anyagilag lehetővé tette a garázdálkodását. De ismered a mondást: csak addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
kereső
Ó azok az eltartott kisujjak. Milyen megható a finnyáskodás- vagy az m ilyen "vicces" is volt, amit gyurcsány kapott minősitésben-és emberi mivoltának megalázásában az emutt tizenegynehány évben. Milyen jókat lehetett röhögcsélni meg élcelődni rajta, idézni úton útfélen. Vagy amit szabad Jupiternek???
Eladott Ország
@Málna: Olyan országban élek, ahol ezeknek a mocskoknak immár harmadszor adott kétharmadot a szavazati joggal rendelkezők egyharmada. Másik egyharmada meg a valagát sem emeli fel, hogy elmenjen szavazni. Szerencsére most már ezzel sincsen gond, mert;
1) minden választás a vészhelyzet végét követi napig elmarad
2) a vészhelyzet vége pedig egyszerűen nincs definiálva* ( * ennyit Gulyáskommenista elvtárs nyilatkozatáról )
az ellenőrizhetetlen elektronikus választási rendszer pedig jelentős mértékben hozzájárult mindehhez és már nem először.
A kérdés lesz- még szavazás ? Bizti nem. A trottyos tejhatalmat kapott. Azt pedig nem engedi ki a mancsából... és még hozzá kell adni az informatikai rendszer leállását.
kereső
@Málna: Nem hinném, hogy túlságosan a pénz miatt akadt ki. De azért nem egy szemét dolog, hogy orbán amint szerét ejtheti véglegesen kiiktatja az ellenfeleit. Nincs parlament- 2800000 embernek nincs képviselete, az ellenzéki pártok mind ellehetlenülnek a pénzhiány miatt. Bár én nem vagyok hive a pártok állam általi támogatásának, de ezt igy meglépni csakis kizáróllag bosszúból lehet, mert racionális érv nem szól mellette, mintahogy nem szól az önkormányzatok bevételeinek elvétele miatt sem. és végső soron kitől veszi el orbán? Tőlünk a lakosságtól.Ami meg a hatlami ambiciókat illeti- " a haza nem lehet ellenzékben"(orbán 2002- mint BUKOTT!!! miniszterelnök)
Csizmás Kond
...valahol az elevenjébe talát Ferinek hogy ennyire visít...
Amúgy az ilyen nagypofájú politikia szarságok arravalóak, hogy leplezze vel a maga és brüsszelbe kiküldött ne igérgetéseit.
Jozefina
Nagyon tetszik:
"kicsinyes gazember, egy görcsrángatta utonálló"
Mindent überel!!!
Nyírfa
@Horizont: 16.39

Az. Egy tipikus rendpárti szavazó, aki az Orbán-féle munkaalapú társadalom elkötelezett híve, s ha a törvények megkövetelik, szívesen vállalja a " házmester "szerepét. Az ilyenek szokták kirúgatni a munkatársaikat, jóindulatúan tanácsot adva a főnöknek, kitől kéne megválnia, hogy aztán nagylelkűen felajánlja, átmenetileg, de csakis átmenetileg akár el is vállalja annak munkakörét. Az ilyen embert messzire el kell kerülni.
kereső
@Málna: Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” – mondta külföldi diplomaták előtt Orbán Viktor még 2007-ben.
kereső
@Nyírfa: 17:15 ezért "veszek fel én lila ruhát, piros kalappal és zöld cipellővel"- az ilyen emberek miatt, a "rendpártiság" miatt- még ha csak virtuálisan is:))))))))
luiz
Csak egyszer focizhatnék a görcsrángatta útonállóval, olyan piros lapot kapnék, mint ide Záhony
Nyírfa
@kereső: Nem mindig voltam/vagyok olyan bátor mint Te! :))
nezelodo
@luiz: Nem félnél, hogy a meccs után meg leüt hátulról egy székkel?
kereső
@Nyírfa: Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935...
kereső
@kereső: József Attila : LEVEGŐT! ( amig be nem tiltják)
vacsi
@Nyírfa: Én sem felejtek! De hogy válaszoljak: igen, a rendet pártolom, mindig, minden körülmények között. Természetesen a munkaalapú társadalom híve vagyok, na, nem az Orbáné, hanem még a Kádáré... A "házmester" szerepét soha nem vállaltam. Mindig szerettem dolgozni, a munkatársaimmal soha, semmi bajom nem volt, nekik sem velem. Soha, senkit nem rúgattam ki, a főnökkel soha nem tárgyaltam, csak szakmai kérdésekről. Ráadásul, soha, senki munkáját, még átmenetileg sem vállaltam volna el, annyit nem tudtak volna fizetni.
Nem zavar, ha messzire elkerültök, nem fogom sajnálni. Tudod már, kiket tartok mocskoknak?
Borsodi
Akkor mért nem állítják meg? A feleségével lehet hamarább célba érnének.
Nyírfa
@kereső: Ennél a költeménynél csak a Dunánált szeretem jobban. A Nolblogon viszont a Levegőt utolsó sorait választottam mottómul, mert semmi nem tudja jobban kifejezni az életszemléletemet.
A zseni mindig attól az, hogy örökérvényű: az önkény korszaktól függetlenül önkény, mint ahogy a szeretet is bennünk él, míg világ a világ. Kit érdekel Orbán, amikor volt, van és lesz József Attila, Ady és még sokan , akik ugyan nem ősmagyarok, de magyarabbak a mellüket döngetőknél.
Nyírfa
@Nyírfa: Hoppá, Attila, bocsánat! A Dunánál.
Nyírfa
@Borsodi: Sajnos, egyáltalán nem biztos. Azt szokták mondani, hogy minden férfi mögött egy asszony áll. Én úgy hallottam, a felesége nagyon szerette a földet. Nem művelni, szerezni.
csipetke
Ez mekkora?! És milyen igaz!
Gyurcsány most telibetalált...
polar450
Gy. fején találta a szöget, Orbán egy gazember, mindig is az volt!
Nagy nemzethy humbuk fedésében csapolják az uniós lét, a maguk javára!
Lásd OLAF-jelentés, a vörös gyereknek is kifizettünk 13 milliárdot, csak az unió ne kérdezgesse!

Székház ügyek:
nol.hu/archivum/20130525-eroterv_es_kaszino_volt_botrany_lett-1388633

nol.hu/archivum/20130525-az_artatlansag_elvesztese-1388627
csipetke
@vacsi: 15:53 Te háttal ülsz a mozinak, vagy mi?
Vagy amikor orbán az EU-t köpködi, azaz oda sz@rik,ahonnan enni kap. Vagy pl mikor az ellenzéket kisnyilasozza, vagy még mindig az előző kormányra mutogat, holott 10 éve garázdálkodik a nyakunkon. Ha neki szól be valaki, az gond? Ez ilyen műfaj, adok-kapok
Rockxy
a zorbánta görcsrángattya, a fletót mega pia.
decsak prímszámok esetében!
dr. prédikátor
@vacsi: tegnap 15.59 re ne védd az O1G-t mert szerintem is egy rángatózó idegbolon d!!!egy hazug nocskos tolvaj egy rabló!!! Ráadásul egy nemzetvesztő magyargyűlölő hazaáruló szemét tróger!!!
flex
orbán óta új értelmet nyert a "magamhoz nyúlok" kifejezés
Aki Én
@vacsi: @Málna: Azért talán megnézhetnétek a fidesz megmondóembereit, fideszes propaganda médiát, milyen stílusban kommunikálnak. Vagy akár a ,,házmestert".
Olyan durva a kettős mércétek, hogy csak na. Egyébként meg a többség, ahogy akár ezen az oldalon is, osztja ezt a véleményt.
vacsi
@Aki Én: Amit írtam, az természetesen rájuk is vonatkozik...Nincs kettős mérce!
vacsi
@csipetke: Nem azt mondtam, hogy nekem minden tetszik, amit tesznek. De most nem annak van itt az ideje, hogy egymásra köpködjünk. Sajnos, a "kisnyilasozás" - bármit jelent is, elképzelhető, hogy igaz. Nem az egyik fő Jobbikos köpött a Duna parton örök emlékként kiállított cipőkbe?! Ennél undorítóbbat elképezni sem tudok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.