Áder János köztársasági elnök hétfőn kinevezte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) két új elnökhelyettesét: Csillám Katalint és Erőss Mónikát – tudatta az OBH a honlapján.

Áder János Varga Judit anyósát nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal egyik elnökhelyettesévé
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A két új elnökhelyettes kinevezése április 7-ével lép életbe. Az OBH két korábbi elnökhelyettese, Répássy Árpád és Vajas Sándor április 1-jétől ítélőtáblai tanácselnökként folytatja, Répássy Árpád Debrecenben, Vajas Sándor pedig a fővárosban.

A Kúria hétfőn közleményben tudatta, hogy miután Erőss Mónikát, a Kúria eddigi főtitkárát nevezte ki az államfő az OBH egyik elnökhelyettesévé, a legfőbb bírói fórum szakmai irányításában is változások történtek.

Mivel Erőss Mónika Varga Judit igazságügyi miniszter anyósa, az Index megkérdezte az OBH-tól, hogy pályázata nem sérti-e a hivatal függetlenségét, ám erre érdemben nem válaszoltak. Arra viszont igen, hogy nem merült-e fel az OBH elnökének felterjesztése előtt, hogy Erőss Monikával szemben összeférhetetlenségi aggályok vannak. Azt felelték,

nem, mivel Dr. Erőss Mónika érvényes pályázatot nyújtott be.

Darák Péter, a Kúria elnöke egyes igazgatási feladatokkal új vezetőket bízott meg. Ennek megfelelően Sperka Kálmán tanácselnök a Kúria főtitkári titkárságának működéséhez kapcsolódó egyes igazgatási feladatokat látja el, Suba Ildikó pedig főtitkárhelyettes, akinek vezetői megbízása a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodott.

A Kúria büntető kollégiumának irányításához kapcsolódó egyes igazgatási feladatok ellátásával Székely Ákos tanácselnököt, míg a Kúria polgári kollégiumának irányításával összefüggő egyes igazgatási feladatok ellátásával Orosz Árpád, illetve Böszörményiné Kovács Katalin tanácselnököket bízta meg a Kúria elnöke.

Az április 1-jén létrejött közigazgatási kollégiumot Kalas Tibor kollégiumvezető irányítja. Az április 1-jétől a Kúria polgári kollégiumán belül működő munkaügyi részkollégium vezetéséhez kapcsolódó egyes igazgatási feladatokat pedig Tánczos Rita bíró látja el.

Az igazgatási feladatokkal megbízottak megbízatása nyár közepéig, illetve végéig érvényes.

(MTI, Index)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zsopiale
Nah szóval akkor előkerült végre ez a bajszos-szaros hányadék... gondolom egy madárlesen volt pár hónapig ült egy mocsárban nyakig a fején egy fészekkel és várta a lelki-szellemi társait... lám visszatért és buzgón folytatja a hazaárulást, nemzetellenes bűnözést...
RonaGyuri
@RonaGyuri: Az ötlet persze populista, sőt egy kicsit demagóg is,

azonban ennél komolyabb gondok is vannak vele

Természetesen a szegedi polgi bombasztikus ötletéről van szó. Botka meghirdette a „NEMZETI SZOLIDARITÁSI PROGRAM”-ot a „A bajban van igazán szükség a szolidaritásra. A jövő építése azzal kezdődjön, hogy végre fizessenek a gazdagok” jelszó mentén. Mintegy 600 milliárdot nevesített, amit
egyfelől; azok „cégek, meylek 2010 óta több, mint 5 milliárd forint értékben nyert közbeszerzést”,
másfelől; azok „tőkések, akiknek 1 milliárdnál nagyobb a vagyona”
adnának össze.
Nos hic & nunc a dolog praktikus részeit nem taglom csupán két alapvető gondra hívom fel a b. figyelmet:
Egyfelől; Ezeknek a pénzeknek egy jelentős része – a kezdetekben Kósa Laláéknál ez 20% volt, ami (firkászoknak) az összeg 1/5-e - az un. alkotmányos rész, amit nem lehet kivonni. Egyfelől már le adták másfelől ennek mentén műx az egész. S ezen részesülők nem azon típusúak (retardált dagadt törpe biztos nem), akiket nagyon érdekelne, hogy van-e annyi nyereség az ügyletekben, mint amennyit ők elvesznek.
Másfelől; ezen a módón azt látszatot keltenénk, hogy ezek a gátlástalan tolvajok, akik szétlopták az országot jótékonykodnának! =))
balos
Amit nem maguktol adnak az érintett fideSSes csicskák az nem adómány,hanem egy vissz-adó!A lenyúlt pénz törvényes keretek közti elvétele!Persze ezt nem a fideSS érában kellene meglengetni,mert a folt pétertől bekezdve az összes érintett halálra röhögi magát egy védett helyen!
justhpeter
@simmering73: Semmi meglepő nincs benne, ezen a szinten működik az egész rendszer.
csipetke
Hápersze..Ez egy beltenyészet.Minden fontos dolgot-posztot egymás közt adnak-vesznek.Abszolut fidesz sajátosság.
kereső
Mi köze az összeférhetetlenségnek ahhoz, hogy érvényes pályázatot adott be? Az összeférhetetlenségnek ahhoz van köze, hogy dr.Erss Mónika Magyarország igazságügyminiszterének közeli hozzátartozója. Ennyike. Ez még "bikkfangos" jogász nyelven is igen csak sántitó érvelés.
vitriol
Nagyon helyes! Jöhet a többi rokon is! Így biztosan sohasem hal ki a fidesz. Várjuk a kisunokát is, képzettség nem szükséges, - viszont parírozni tudni kell!
Gyütt Mönt
@vitriol: dekázni tudással előnyt élvez.
illusion
Eccer vót, hó'nem vót, vót eccer egy Áder János, aki alig, de azt sokszor rosszul.
Aztán vótak még ám...
Vót pé'dáú'
az Csillám Katalin és az Erőss Mónika
az Répássy Árpád és az Vajas Sándor
az Darák Péter és az Sperka Kálmán
az Suba Ildikó és az Böszörményiné Kovács Katalin
az Varga Judit és az Tánczos Rita
az Székely Ákos és az Orosz Árpád
Ezek vótak Azasztánban az álnokok és ülnökök. Közülük sokan állva ülnökösködtek és ülve álnokoskodtak.
Be szép is lett vóna, ha csak vótak vóna...
Naaa, mindegggy!
Mindenesetre bódogan éltek, amíg orbán viktor. Aztán már nem annyira.
Itt a vége, told el a biciklit véle!
illusion
Mindenesetre, ha Áder Jánost a teljesítménye alapján fizetnék, akkor talán tejre és kenyérre telne neki. Ismétlem: talán!
Aki Én
Azt gondolom, ez nem lep meg senkit igazából, tipikus rezsimes lépés.
Még egy konzerv szerencsejátékára is rá van írva, hogy családtagok nem vehetnek benne részt.
Jozefina
Családi alapon működő igazságszolgáltatás???!!! Ez már messze nem szolgáltatás, főleg nem az igazságé!!!
És van képük hozzá!!!??
Ádernak is csak ennyire tellik???
illusion
Ennek a vén kurv... asszonynak nem kéne már nyugdíjban lennie, és a gégemetszést gyakorolnia a kedvenc szobanövényén? Van valami korhatár. Valahol.
Yoda69
Magyarok tizezrei vesztik el munkajukat a virus miatt, ezek a gecik meg most is uram-batyamoznak?!?
A golyostoll is elmehett a jo kurva tokjaba.
Kookas
@Yoda69: ez a tok az anyja ugye és tényleg elmehetne!!
ómió
Erre Varga Judit válasza az efftársaknak ajánlott olvasmány!
Eladott Ország
Újabb családtag – nem az enyém – került a fazékhoz közel. Áder János végre kinevezte Erőss Monikát az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesi tisztségére. Ez már csak azért is érdekes, mert Erőss Varga Judit igazságügyi miniszter anyósa. Egy normális, demokraitkusan működő országban még csak hasonló sem fordulhatna elő, de mint jól látszik, itthon nem igazán vannak már határok. Anyósok, vejek és sógorok kerülnek vezető pozíciókba, amivel lényegében felosztják az országot családon belül. Az ugyanis nem fordulhat elő, hogy közpénzek kicsorogjanak valahol ismeretlenek számára, azok minden egyes fillére olyanok zsebébe kell, hogy kerüljön, akikkel jó viszonyt tart fenn a vezetés. De a pénz persze nem minden, hiszen hatalom nélkül fabatkát sem érne a dolog. Erőss kinevezése sem a közpénzek zsebretétele miatt történhetett meg, hanem vélhetően azért, hogy ne legyen olyan fontos pozícióban egyetlen nem kormánypárti szereplő sem, ami alkalmas lehet a felelősségre vonásra. Nyilván Polt Péterrel a főügyészség élén egyébként sem kockáztatnak túl nagyot, azonban úgy tűnik, kell a biztosítás, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő. fideszes családbarát kormányzás: milliárdokat a fideszeseknek!
ezalenyeg.hu/kozugy/a-magyar-csaladbarat-kormanyzas-avagy-milliokat-a-fideszeseknek-1329
polar450
"Senkit nem hagyunk az út szélén!"
Egy megrögzött hazudó anyósát meg főleg nem, aranyos kis pártanyós!
namihami
Egy újabb iskolapéldája a ""Családok éve"" program végrehajtásának.
Mert nemcsak Orbán család van...
KisGenyo2
Gondolom meghirdették és 200+ jelentkező közül éppen ő a legalkalmasabb... :-D
ómió
@Eladott Ország: Átnyujtottad a legújabb nagybolsevik hazugságcsokrot aljasságpántlikával átkötve? Tedd vázába és "gyönyörködj" benne! A tetü fajtádat biztos "feldobja"! Sőt! Ilyen nélkül nem is létezhet!
Rockxy
nemjó vazze!
a jakabpeti sógórát kellett volna!
hát ennyire mafla vagy?
CsipkeRózsa
Rokonok, kollégiumi társak, barátok, seggnyalók kormánya.
Nessy
@CsipkeRózsa: Ennyire nem adnak már a látszatra sem!
CsipkeRózsa
Mit akartok, hát mégsem az édesanyja kapott egy jó beosztást, csak az anyósa.
Aki Én
@ómidió: Te bolsizol, te szerencsétlen lúzer? Mikor ez egy tipikus bolsi-komcsi lépés, ami neked tetszik, mert ez a fajta vagy te is. Te tényleg ennyire nem érted mi történik körülötted, vagy ,,csak" egy aljas hazaáruló vagy?
ómió
@Eladott Ország:Ne hazudd másra a fajtádat, bolsijózsi! Vagy anélkül nem megy?
ómió
@Aki Én: Már megint magaddal chatelve próbálsz választ nem kapni, bolsijózsi?A tipikus, bolsiék fajkreténje, a népzsebitek, amit eddig még egyszer se múlasztottatok el hatalomhoz jutva! Meg, hogy azt követően mindig egy pénzügyi romhalmaz az ország! Bolsi tetü létedre hazáról makogsz? Internacionalisztán még nem létezik! Nem tudtad? Az a ti "hazátok"! Dobrev efftársnőd is azért "küzd"! Európai Egybesült Államok néven hozná létre!
volvós
...de hol maradt a szájmaszk és a védőkesztyű ???
tudode
És az óra körbejár, közepében Áder áll, mint a nemzet pecásKÁJA, bambán még a járvány idején is!
.
www.youtube.com/watch?v=uMFP5zlTmeI
.
És nem a homokzsák, a pénzes zsák repedezik!
Aki Én
@ómidióta: Buta bolsi, képtelen vagy megújulni. Olyan unalmas vagy, hogy az már fáj.
Nagyon buta és aljas hazudozó vagy, nem csoda, hogy elkerülnek az emberek, és szereted itt tölteni idődet, ahol mindenki látványosan megvet, kinevet. De még ez is jobb, mint a nyomasztó magány, amit alkottál magadnak.
Mi lenne veled nélkülünk...
Miért nem olvasol, tanulsz, informálódsz, fejleszted lebutult jellemed?
illusion
És ki az a kis pöcs a hátérben, aki qvára vigyázzban áll?
Annyira vigyázzban áll, hogy ha hirtelen valamiért oldalra fordulna, eltörne a gerince.
Sámannus
NO ő lesz aki a fiát védi nem a menyét, ez olyan biztos, mint ahogyan a tehén lepény mindig lapjára esik
csak úgy....
a fidesz,lassan egy családi vállakozás lesz és nem párt!
volvós
@illusion: 13:27 szerinted van gerince ennek a kis köcsögnek ???
ómió
@Eladott Ország: Ezt a Lenin összes hazudta neked, bolsiék fajbarma, vagy csak a bolsi aljasságlexikon írja?
Eladott Ország
@ómió: "a bolsi aljasságlexikon írja" Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök.- videó
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t=13s
A budapesti liberális világkonferencián készült riport Kövér Lászlóval és Orbán Viktrorral. Akik azót segget csináltak a pofájukból! Igazi politikai kurvák lettek! - videó:
youtu.be/crRGp7aL3Ow
vitriol
rájöttem: ádert azért tartjuk, hogy a sógor-koma-rokonság kinevezésére áldását adhassa! Köszönjük köztársasági elnök úr!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.