Ma 75 ezer nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítjük a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra – mondta az innovációs és technológiai miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

A kormány olyan válságköltségvetést készített, amely nem növeli hanem csökkenti a kitettségünket, saját forrásokból akarjuk megoldani a helyzetet

– mondta kedd délelőtti tájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics szerint az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy az önálló gazdaságpolitika ellenállóbbá teszi a gazdaságot.

Ha munka van, minden van

– tette hozzá a miniszter, aki szerint most is a munkahelyek megvédése és teremtése a legfontosabb.

A kormány arról is döntött, hogy

az a 75 ezer hallgató, aki eddig nem kapott diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt, azok most megkapják a diplomát.

Palkovics arról is beszélt, hogy az informatikusképzés tandíjának 90 százalékát átvállalja az állam, ez egy olyan terület, ahol a távoktatás gond nélkül működhet, ráadásul a piaci igényeknek is megfelelő képzésről van szó.

Az egyetemi hallgatóknak létrehoztak egy egyszeri, szabad felhasználású, nulla százalékos kamattal rendelkező, ötszázezer forintos hitelt, amelyet a Diákhitel Központtól lehet igényelni.

Forrás: ATV, 24.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
illusion
Vannak emberek, akik örülnek a koronavírus járványnak. Sőt, azt kívánják, hogy ez sokáig maradjon így.
Hogy hányan halnak bele, közvetlenül vagy közvetve, az nem érdekli őket. Ők csak örülnek a kialakult helyzetnek, a teljesítmény nélküli előrejutásnak.
Ők a jövő politikusai, jogászai, közgazdászai - országok helyzetét, jogrendjét, gazdaságát meghatározó döntéshozók.

Szép új világ
Jozefina
Hát ez a kapkodás, a hozzá nem értés dicső példája!!!
illusion
orbán csak másol - eddig mindent másolt, nem volt egy új gondolata sem -, de azt is rosszul.
namihami
És ezzel lazán szembeköpték azokat, akik erőt, energiát belefektetve, de a nyelvvizsgát letették a diploma megszerzése érdekében.
Vajon, hány olyan fideszes potentát és gyereke lehet, akinek a nyelvvizsga hiányának okaként nem adható ki a diploma. És ez a vírus szinte megváltásként jött (e célból is).
jesz
75ezer ember bont ma pezsgőt! A buli kezdetéig kell kigondolni, mire is isznak...a szerencsére, Orbánra, vagy a jókor jött koronavírusra...ennek túlélése csak könnyebb, mint egy lovári nyelv-vizsga.
Lepényleső
Hurrá! Most látom hasznát,hogy csehül álltam az orosszal? Ezért dobnak meg egy diplomával?
Pedig ha tudnák,hogy elemi másodikkal végeztem tanulmányaimmal?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.