Az iskolában riasztó volt felszerelve, ami megakasztotta a betörők terveit.

Nekiálltak kirabolni egy járvány miatt bezárt iskolát Szegeden, de erre nem számítottak

Letartóztatta a bíróság azt a két férfit, akik több betörést is elkövettek Szegeden március 29. és április 1. között.

A többszörösen büntetett előéletű férfiak először két magánszemély lakásába surrantak be Szegeden. Ellopták a lakók pénztárcáit a bennük levő okiratokkal és bankkártyákkal együtt.

Ezt követően több boltban cigarettát és más egyebek mellett energia italt kíséreltek meg vásárolni a lopott bankkártyákkal, volt ahol sikerrel is jártak, de előfordult, hogy a terminál elutasította a tranzakciót.

Március 29-én átmászak az egyik belvárosi iskola kerítésén, majd egy betondarabbal betörték a karbantartó épület ablakát, és értéktárgyak után kutattak az iskola épületében. A riasztó megszólalt, így a férfiak az összekészített konyhai szagelszívókat hátrahagyva elmenekültek a helyszínről.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a Szegedi Járási Ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a két férfi letartóztatását.

Forrás: 24.hu

Kép: Pixabay

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ronin2
No,akkor MOST jöhet a TASZ,meg a Helsinki Bizottság.
Statáriumot kéne hirdetni,aztán ajvékolhatnának az önjelölt próféták.
Esetleg a Magyar nevű hiéna megnézhetné,hogy eléggé napfényes-é a cella?!
S ott is tartanám .
bencemacska
@Ronin2: Veled egy cellába zárva én is aláírnám az ítéletet mindhármatok számára.
Ne hagyjuk ki a tippadót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.