Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban.

Szijjártó Péter a szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.

Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik –, amelyik Hongkongból tart Budapestre – éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így maszkban egy olyan nagyságrendet érünk el, ami komolynak mondható – tette hozzá. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Érdekes... Szijártó 2020. márc. 27-én kötött szerződést Kinával 500 db lélegeztető gép legyártására, melyet jun. végéig szállitanak le. Aztán márc. 30-én azt mondta: "2000-nél is több lélegeztetőgép érkezik a héten"... Ehhez képest ma -- a hét közepén! -- jön 140 db. Egyébként én nem hiszem el, hogy ma a járvány idején -- amikor minden országnak égető szüksége van ezekre -- képesek a gyártók ennyi gépet előállitani. Először is az egész világon nincs sok gyártó, továbbá időbeli korlátja is van a gépek előállitásának. Szóval nem tudom mit gondoljak ezek után...
Clavigo
Legalább lesz mit tovább ajándékozni ..
Pálinkafőző Rézüst
Aztán adják tovább jó nagy nyereséggel a trutymók... A határon belüli magyarok meg dögöljenek meg...
Sámannus
Borsodban azért nem terjed a járvány, mert még nem is tudnak róla.
szegfue
Érdekes... Szijártó 2020. márc. 27-én kötött szerződést Kinával 500 db lélegeztető gép legyártására, melyet jun. végéig szállitanak le. Aztán márc. 30-én azt mondta: "2000-nél is több lélegeztetőgép érkezik a héten"... Ehhez képest ma -- a hét közepén! -- jön 140 db. Egyébként én nem hiszem el, hogy ma a járvány idején -- amikor minden országnak égető szüksége van ezekre -- képesek a gyártók ennyi gépet előállitani. Először is az egész világon nincs sok gyártó, továbbá időbeli korlátja is van a gépek előállitásának. Szóval nem tudom mit gondoljak ezek után...
illusion
Dobálóznak a nagy számokkal, amivel a kisemberek úgy sem tudnak mit kezdeni.
Van az a több száz -, a sok ezer -, a sok millió izé, a kormány, Orbán Úr (Orbán, az Úr), biztos jól csinálja.
Menjünk el kedveskéim szavazni a zOrbánra újra, me' megérdemli... Mert megérdemeljük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.