Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1190 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg. Ezzel 77 főre emelkedett az elhunytak száma. 112 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.

Covid-19: robbanásszerű a növekedés, csütörtök reggelre 11 ember halt meg

A Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzött van és 7 elhunyt. A fertőzöttek száma várhatóan magasabb lesz a több mint ötszáz fős idősotthonban, mert a laborvizsgálatok még jelenleg is tartanak – írja a hivatalos honlap.

Az előző naphoz képest 210-zel emelkedett a nyilvánosságra hozott fertőzöttek száma, ami eddig nem látott, kiemelkedően magas növekedési ütemet jelez.

Az impresszuma szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott honlap kezdetben nem közölt részletadatokat az elhunytakról vagy a fertőzések területi adatairól: az Operatív Törzsnél arra hivatkoztak, hogy a részletes adatok közlésével adatvédelmi rendelkezéseket sértenének meg.

Később mégis megyéket és azok fertőzöttségi adatait feltüntető térképet kezdtek naponta frissíteni, illetve közölték az elhunytak életkorát és más betegségét. A megbetegedések konkrét helyét (településnév, intézmény) azonban nem jelölték meg.

A pénteken élesedett posztban a koronavirus.gov.hu napi közleményében már megjelölték a Pesti úti idősek otthonát, ahol immár 7-re emelkedett a halottak száma.

A Pesti úti idősek otthonának a Fővárosi Önkormányzat a fenntartója. A héten a kormányhoz közelálló, általában a Fidesz álláspontját szajkózó sajtó élesen támadni kezdte a Fővárosi Önkormányzatot, és Karácsony Gergely főpolgármester személyes felelősségét kezdték firtatni az intézményben kialakult helyzetért.

Mint ismert, 2019. október 13-án az összellenzék jelöltje, Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Karácsony már régen kérte, hogy teszteljék az idősotthon lakóit, azokat mindenféleképp, akik esetleg korházból tértek vissza az otthonba és biztosítsanak kellő védekezési eszközöket!!! Ha valaki felelős lehet az az op. törzs és személyesen orbán!!!??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Rövidesen a világsajtó címoldalára kerülünk.
verőce21
Az emberek egyre jobban sz@rnak bele, azzal, hogy bejelenti, legyen szíves mindenki maradjon otthon csak azt éri el, hogy kiröhögik a prolik. A prolija csak erőből ért...
Jozefina
Karácsony már régen kérte, hogy teszteljék az idősotthon lakóit, azokat mindenféleképp, akik esetleg korházból tértek vissza az otthonba és biztosítsanak kellő védekezési eszközöket!!! Ha valaki felelős lehet az az op. törzs és személyesen orbán!!!??
Béla333
Annyit hazudoztak már vírus ügyben az embereknek, hogy már minden újabb bejelentést kételkedve fogad...
Itt is előjön: azt sem tudjuk már elhinni, amit kérdeznek...
(Lásd még: Ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem hogy mit teszek!)
Béla333
Miért hírszerkesztő az ilyen? Nem csütörtök reggelre (gondolom), hanem péntek reggelre...
magyarbakancs
Mire készültél fel Orbán úr?
Mert a világ járványra nem az biztos-
Nessy
@verőce21: Hát, azért a videókat, képeket elnézve nem éppen a "prolik" piknikeztek a múlt nap a Szigeten, tartottak traccs partit a Normafánál! És nem is öregek! Kor és státusz független az önzés, az önfejűség.
laszlobihari
@magyarbakancs: lopásra készült nem védekezésre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.