"Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!" – mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva.

Az államfő a közmédiában sugárzott beszédében azt kérte,

most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk

Úgy fogalmazott, egy korlátok közé szorított húsvét közeleg, amely nem a közös ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről szól.

Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak

- hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Áder János Kalkuttai Teréz anyát idézve kezdte beszédét, aki – mint mondta – rengeteg fájdalommal, szenvedéssel találkozott, a jobb élet reményét pedig a személyes tettekben kereste.

"Minden embert cselekvésre hívott, azt üzente, hogy mindannyiunknak van tennivalónk, váratlan helyzetekben különösen"

Kiemelte:

az esztendő kezdetén senki nem gondolta, tavaszra feje tetejére áll a világ és rendhagyó húsvétra kell készülni.

"Márpedig 2020 tavaszán új időszámítás kezdődött a világban: újévi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok" – sorolta.

A köztársasági elnök aláhúzta, "már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak".

Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokaknak került veszélybe munkája, megélhetése, természetes, hogy az egyre csak gyarapodó veszteségeink szomorúvá, elkeseredetté tesznek minket

- fejtette ki Áder János.

Hangsúlyozta, "húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyanazt a misztériumot: kegyelem és áldás, szépség és öröm, ismétlődő szokások, ismerős ételek a terített asztalon, rokonok az asztal körül". "Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként" – tette hozzá.

Az államfő mindenkinek köszönetet mondott, aki felelősséggel végzi munkáját "ebben az embert próbáló időben".

Legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak jár a köszönet, "akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőkhöz" – mondta.

Áder János köszönetet mondott a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, valamint a szállítóknak és sofőröknek is.

"Köszönet a tanároknak, oktatóknak, akik lenyűgöző leleményességgel, felelősséggel, alkotó fantáziával és irdatlan mennyiségű plusz munkával alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez" – mondta.

Áder János megköszönte a katonák, rendőrök munkáját, akik esküjükhöz hűen védik a határokat, óvják a biztonságot.

"Köszönettel tartozunk azoknak, akik védőmaszkokat készítenek", továbbá, akik bevásárolnak idős szomszédjaiknak, támogatják a magányosokat, "akik megtalálják és megszervezik a tenni akarókat, összekötik a segítőt a rászorulóval" – fogalmazott.

Az államfő elmondta, köszönet illeti azokat is, akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak, és akik szállást adnak nekik, továbbá azokat is, akik felajánlásból néhány nap leforgása alatt új mentőkiállót vagy konténervizsgálót építenek a kórházhoz.

"Köszönettel tartozunk azoknak, akik lehetővé teszik, hogy az iskolák a virtuális térben, de nagyon is valóságosan tovább működhessenek, akik szívükön viselik az otthon maradók szellemi egészségét, és kulturális kincseket, irodalmat, képzőművészetet, zenét osztanak meg a világhálón, akik gondoskodnak a lélekről, és biztató szavakkal, a közösségek összetartásával, online istentiszteletekkel, közös imádsággal növelik a reményt" – fejtette ki hozzátéve, azoknak is köszönet jár, akik átállítják vállalkozásaikat és üzemeiket közcélú termelésre.

Áder János aláhúzta, a türelemmel mindenki kiveheti a részét a közösből, "ha elfogadjuk a ránk vigyázók figyelmeztetését, az új, és olykor nehéz szabályokat, mindannyian részesei leszünk a járványt leküzdő erőfeszítésnek".

Minden honfitársamat arra kérem, gondoljanak most azokra, akik a legközelebb állnak önökhöz, akikkel egy otthonban élnek és azokra is, akikkel már jó ideje nem tudnak találkozni

- mondta a köztársasági elnök.

Kiemelte, "gondoljunk arra, hogy életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat (...), ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz". "Hogy hamarosan mindannyian újra, együtt lehessünk egészségesen" – mondta Áder János, aki beszéde végén mindenkinek áldott húsvétot kívánt.

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Gazember vagy, nem köztársasági elnök!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/84190345_134485314697935_1619225107501154304_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_ohc=_rjAQXBUQwMAX893LeH&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=cc946e76775b594eb77a74011e5b0db5&oe=5EC0CA6B
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90663570_2518707821715628_1767526278077874176_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=R-PVnyWSfJ0AX8k5USJ&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=16143ef839b32cef286e129a60026065&oe=5EA2AE0C
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90918527_2949145378482830_680093545742204928_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=6Wi5C67Z8iIAX_Rfoo0&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f23b1982eb104bc0e79d48a547f6b96f&oe=5EA151E3
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/90631946_1563138813849738_3495960064475267072_o.png?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=dlXGK4HKkrYAX_S_jqq&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=df7b016e99856a4f1ad124ae0133073c&oe=5EA64169
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/03/90676883_2872886182789862_2996456226943926272_n.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90636189_2319400921697030_1667288308394229760_n.png?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=xghjx1P53w4AX9HgNPm&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6fcf86e458e8216314fc22c083bf1e8f&oe=5EA772B1
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91168621_237860823929305_3865175888693821440_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=jDh3WhOqgHwAX8z03Gq&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=234f1e20c83a5c849a664f8a766af1e7&oe=5EA92B21
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91143384_1458201051051291_1885546103856693248_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=GSWBiYlVuWsAX-JY3BF&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d7b4dcfa3ca62044f7e75ea2ecc5c08f&oe=5EABEF42
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91282868_2557074284554190_3982292220857286656_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=U-W5zdYhYy8AX8xYNcy&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=bdceb537fdc773f3f8426e1456fafff9&oe=5EAED70E
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
illusion
Áder? Inkább hagyjuk. Szóra sem érdemes!
balos
Az áder félék megszólalnak és sír a "Sherwoodi erdő"!Hol vagy Robin Hood?
Nessy
Ez így nagyon megható! Van egy bökkenő, amit a Várban nem vesznek észre a szép szavak elmondása közben! Ahogy telnek a hetek, a munka nélkül maradtak, az eddig is nyomorban élők segítség nélkül, nehezen kérhetők lesznek türelemre, szolidaritásra! A mostani "segítség" minden, csak nem az!
kolnidre
Az,hogy Ő mit mond vagy a balástyai rém,teljesen mindegy
tudode
Nahát!
.
Megszólalt őexelenciája is akkor, amikor azt írja az újság, hogy függetlenül a koronavírustól
.
EDDIG IS TÖBBEN HALTAK MEG KÓRHÁZI FERTŐZÉSBEN, MINT AUTÓBALESETBEN
.
www.google.com/search?q=T%C3%B6bben+halnak+meg+k%C3%B3rh%C3%A1zi+fert%C5%91z%C3%A9sben,+mint+aut%C3%B3balesetben&sxsrf=ALeKk00bNp689ShfpQEFrbp6uZFJYHnk-Q:1586517409376&ei=oVWQXrqkFofrrgT6_Yn4AQ&start=60&sa=N&ved=2ahUKEwj6-PX03d3oAhWHtYsKHfp-Ah84WhDy0wN6BAgBEDs&biw=1157&bih=543
.

Az a baj, hogy a koronavírust egy olyan egészségügyi fogadta, hogy a koronavírusosok szervezetének meg kell küzdenie egyéb betolakodókkal is!!!
.
!!!
Eladott Ország
Gazember vagy, nem köztársasági elnök!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/84190345_134485314697935_1619225107501154304_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_ohc=_rjAQXBUQwMAX893LeH&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=cc946e76775b594eb77a74011e5b0db5&oe=5EC0CA6B
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90663570_2518707821715628_1767526278077874176_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=R-PVnyWSfJ0AX8k5USJ&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=16143ef839b32cef286e129a60026065&oe=5EA2AE0C
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90918527_2949145378482830_680093545742204928_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=6Wi5C67Z8iIAX_Rfoo0&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f23b1982eb104bc0e79d48a547f6b96f&oe=5EA151E3
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/90631946_1563138813849738_3495960064475267072_o.png?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=dlXGK4HKkrYAX_S_jqq&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=df7b016e99856a4f1ad124ae0133073c&oe=5EA64169
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/03/90676883_2872886182789862_2996456226943926272_n.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90636189_2319400921697030_1667288308394229760_n.png?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=xghjx1P53w4AX9HgNPm&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6fcf86e458e8216314fc22c083bf1e8f&oe=5EA772B1
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91168621_237860823929305_3865175888693821440_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=jDh3WhOqgHwAX8z03Gq&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=234f1e20c83a5c849a664f8a766af1e7&oe=5EA92B21
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91143384_1458201051051291_1885546103856693248_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=GSWBiYlVuWsAX-JY3BF&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d7b4dcfa3ca62044f7e75ea2ecc5c08f&oe=5EABEF42
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91282868_2557074284554190_3982292220857286656_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=U-W5zdYhYy8AX8xYNcy&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=bdceb537fdc773f3f8426e1456fafff9&oe=5EAED70E
Eladott Ország
Janókám nem hallottuk a hangodat!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91186814_2555999884661630_6774059235710861312_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=NIEk5vCXvHUAX-hlvqa&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=dea9560fdadd0a7073d8d0376ca9f342&oe=5EB18963
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/p960x960/82167953_708705746202828_5774671430272679936_o.jpg?_nc_cat=107&_nc_ohc=eOb1IG5dEX0AX_FsBz3&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=1002&oh=3132228b01808044948a96d7511e2618&oe=5ED6BFF8
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/03/90700494_2073359032809489_8298505994221125632_n.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91276502_2950555478327604_3483960814908473344_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=LclZtWhFsXcAX9gWJ89&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=8148f88aff0887f4fd6e4336574bc8d9&oe=5EB00F3C
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90764064_2947265278656624_2413528246030172160_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=2d5d41&_nc_ohc=boYdA2ojhv8AX-AIsjG&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=aa9bc165e532336d3c76ac792ec575ed&oe=5EB279CA
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91294837_1574012679429018_8052171894465495040_o.png?_nc_cat=104&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=zmByZFNjTsYAX8gu-WW&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=84e83a7663661b0c01af717cb11d2ec3&oe=5EB4E294
2.bp.blogspot.com/-w0y_HfV65TU/WO29gbiJ0TI/AAAAAAAAjM4/nCcuoXQD7pkhKr9xkw1nX7uFsfRjyrhygCLcB/s1600/ADER.jpeg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90663570_2518707821715628_1767526278077874176_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=owniWv4mW-wAX-Aq3af&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=9eebe454d0ef2a3daa0fd2f03be3fde8&oe=5EA6A28C
csak úgy....
könnyü a jól fizetett magányos horgász élete!
CsipkeRózsa
Azt hittem, a türelem rózsát terem. Életmentésre nem biztos, hogy elég lesz.
Jozefina
Mennyire elkeseredett lehet a nemlétező köztársaságnak az elnöke???
"sokaknak került veszélybe munkája, megélhetése, természetes, hogy az egyre csak gyarapodó veszteségeink szomorúvá, elkeseredetté tesznek minket"
Mennyi a havi fizetés??? Abból mennyit ad a rászorulóknak???
polar450
Idióta pártcsicsicska, takarodj és molesztáld a halakat!
Zsopiale
Hát ti speciel nem voltatok túl türelmesek náci hazug hazaáruló országromboló rablógyilkos NER-SSevik patkányok a kurva anyátokat, mivel 10 év alatt egymillió magyart irtottatok ki...
lampa laz
Még hogy ke. ez a fszkalap!? Orbán golyóstolla, semmi egyéb. Nagyobb ünnepekkor elmondja a kötelező beszédeit, amit sokan leszarnak, mert semmi értelme annak amit elhablatyol, aztán visszabújik a palotájába mint csiga a házába. Legközelebb majd az új év első percéiben megint megjelenik a sunyi dög, közben csak akkor hallunk róla ha aláírja orbán baromságait.
tudode
Ország, világnak feltűnt, hogy megszólalt őexelenciája
.
---- ÚGY LÁTSZIK, ÉL MÉG A “BAJSZOS SZAR”, MEGSZÓLAL A JÁRVÁNY MIATT
.
nepszava.us/ugy-latszik-el-meg-a-bajszos-szar-megszolal-a-jarvany-miatt/
.
Ajvé!
Qqberci
Mindenki nyugodjon le és menjen horgászni!...
Főlökött
Ki ez a fickó ??? Mivel én nem szavaztam meg, pártegységben dotálták azok, akikre nem szavaztam, illetve egy alkotmánybíró általi nyilatkozat alapján, egy illegitim törvényhozás megszavazta beosztásába, valahogy nem zavar akkor, mit mond, mit ténykedik.
Az már jobban zavar, hogy ezt közpénzből teszi, a káromra. A megélhetését - életvitelét és minden többit is én és Magyarország dolgozói fizetik és állják úgy, hogy ezen fickó van, de minek is. Az ország adófizetői nem szavazták meg, hogy regnáljon. Nincs megerősítve a fidesz pártegységi szavazatuk, tehát ezen fickó nyilatkozzon magába, de engem mocskosul nem izgat - érdekel.

Ugyanolyan mint a plegibá -> naná, hogy nem mondott le önként. Ugyanolyan élősködő, mint a többi, azon kiegészítéssel, hogy olimpiai bajnok csak a kispadon sikerült számára, de most zongorától kezdve a megélhetésig és utazásáig mindent elvár az adófizetők pénzéből. Na ilyen egy pártegységben megszavazott tisztségviselő, mely nem a nép, hanem saját érdekeit képviseli ! Ez most sem történik máskép...
namihami
Ha a pecateljesítménye is olyan, mint a politikusi, akkor a halaknak nem sok félnivalójuk van.
Borsodi
Szóval ne gondolj arra,amid nincs ezután még ennyid se lesz. A biztonsági érzetünket már régen elvesztettük, a munkahelyünkről meg nem is beszélve.Gondolhatunk gyerekeinkre akik a jobb élet reményében külföldre mentek,és azokra akik azért kénytelenek messze a családtól dolgozni,hogy ne veszítsék el a házukat és megtudjanak élni.Most köszönet azoknak is akiket eddig emberszámba se vettek,most szükség van rájuk. Néha kérdezem magamtól minek nekünk köztársasági elnök?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.