A rendőrök a húsvéti hétvégén is ellenőrzik majd a szabályok betartását. Lehet számítani arra, hogy egy rendőr számon kéri az embert, miért tartózkodik kint. Lakatos Tibor közölte, ha valaki nem alapos indokkal hagyja el otthonát, akkor figyelmeztetésre, helyszíni bírságra vagy akár feljelentésre is számíthat.

A kormány védőeszközökkel segíti a fővárosi önkormányzatot – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a pénteki online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor elmondta: az eddig beérkezett szállítmányok lehetőséget biztosítanak, hogy az egészségügyi dolgozókon kívül máshova is juttasson a kormány védőeszközöket az operatív törzs javaslata alapján. A főpolgármesteri hivatalnak pénteken leszállítottak ezer védőoverállt, 20 ezer sebészi maszkot, 10 ezer vizsgálókesztyűt, 50 hőmérőt és 500 gyorstesztet.

Szólt arról is:

a húsvéti időszakra az önkormányzatok a kijárási korlátozás szabályait szigoríthatják.

Ennek célja megakadályozni, hogy egyes területek gyülekezőhelyekké váljanak, ahol a vírus terjedése felgyorsulhat, illetve olyan települések "fertőződjenek meg", amelyeken eddig nem vagy csak minimális számú fertőzött volt.

Lakatos Tibor a legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy megjelent az új kormányrendelet a kijárási korlátozás meghosszabbításáról, ez azonban nem meghatározott időszakra szól. A kormány hetente vizsgálja a meghosszabbítás feltételeit az operatív törzs jelentése alapján – tette hozzá.

A kormányrendelet másik fontos elemének nevezte, hogy a piacok nyitvatartásával kapcsolatos szabályokat a települési önkormányzatok, a fővárosban a kerületi önkormányzatok határozhatják meg, ugyanakkor biztosítaniuk kell a 65 évesnél idősebbeknek azt az idősávot, amelyben kizárólag ők vásárolhatnak ott.

A kormányrendelet gondoskodik arról is, hogy ne csak a helyben szokásos módon tegyék közzé a polgármesterek, az önkormányzatok ezeket a szabályokat, hanem olyan formában hirdessék ki, amely biztosítja, hogy a lehető legszélesebb körben megismerhető legyen.

Figyelmeztetett:

a korlátozó intézkedések továbbra is érvényben maradtak, csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat az emberek.

A kijárási korlátozások szabályait megsértőkről elmondta: az elmúlt 24 órában 1255 intézkedést hajtottak végre, ebből 665 esetben figyelmeztetést alkalmaztak, amit azzal indokolt, hogy továbbra is elsősorban az emberek együttműködésében bíznak.

Az ünnepek alatti ellenőrzéseket firtató kérdésre azt mondta: eddig is folyamatosan ellenőrizték a korlátozások betartását, így lesz ez most is. Megjegyezte: a húsvéti hétvégéken korábban is fokozott ellenőrzéseket tartott a rendőrség az ittas vezetők kiszűrése érdekében, ezúttal azonban a kijárási korlátozások betartatása a fő cél.

Hozzátette,

előfordulhat, hogy választ kell adni a rendőrök kérdésére: miért hagyták el az otthonukat az emberek?

Ha pedig ezt nem alapos indokkal tették, akkor figyelmeztetésre, helyszíni bírságra vagy akár feljelentésre is számítani lehet.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a péntektől hatályos kormányrendelet értelmében a dohányboltoknak is be kell zárniuk 15 órakor, erre a változtatásra azért volt szükség, mert azt tapasztalták, hogy a dohányboltok gyűjtőhelyekké váltak.

Szintén kérdésre megerősítette: nincs fertőzött fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézetekben.

Mivel kormányrendelet rögzíti, a rendőrség és a katonaság el fog járni a polgármesterek által hozott szigorúbb szabályok betartatása érdekében is

- válaszolta egy másik kérdésre.

Forrás: MTI, Origo

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Akárhány fotót látok a közutakról, parkokból, a rendőrökön nincs maszk.
Ezt azért nem értem, mert otthon is lehet varni akár háromrétegű, mosható-vasalható maszkot...még kalapgumi, vagy gatyagumi sem kell a fejentartáshoz, elegendő valamilyen vékony pertli.

Azért ilyen nagy a pofám, mert néhány feláldozható pólóból varrtam magamnak maszkot. Mellesleg megtanultam, hogy is kell varni.(nem volt egyszerű)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
Sántít a cím!...Megkérdezi, hogy miért hagytam el az otthonom,,és csak azután tudja meg,hogy alapos okkal
tettem-e! (;-))
1magyar
@jesz: A rendőrök maszk nélkül állíthatnak meg?
Eladott Ország
Szexelni lehet szabadban? Ha nem közös háztartásban élnek, akkor csak a 1,5 méteres távolságot betartva. Sőt, az alkalmi szex sem tiltott, és egyszerűen kivitelezhető. Egyszerűen b@szasd meg magad az árammal. Egy köhögő szexpartner meglepően pozitív élményt tud nyújtani. Ezért kell maszkban franciázni. De nyelvvizsga elhalasztva! A kormány viszont a nyelvvizsga mentességet megadta. Remélem az egész NER-t elsöpri ez a szarcunami amit dagasztottak 10 év alatt!
balos
A tilalom azért született,mert félnek,hogy eljön az idő,mikor megunjuk a szabad rablást még most is,mikor a szarba rántják a jövöt!
Lepényleső
Ez a valamikori történelem könyvekben úgy szerepelt mint a totális diktatúra egyik látványos eleme?
S ez most cizellálva van azzal,hogy büntetik a bűnteleneket nyakra-főre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.