Az angyalföldi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy nőt az M3-as metrón.

A térfigyelő buktatta le a metrós rablót

Egy nő tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságán, mert 2020. április 7-én este 8 óra körül egy ismeretlen férfi lépett oda hozzá a 3-as metrón, a Lehel téri és a Dózsa György úti megállók között és megpróbálta kitekerni a kezéből a telefonját. Amikor a nő nem engedte el a mobilt, a férfi többször hasba ütötte őt, majd elvette tőle a telefont, a Dózsa György úti megállónál leszállt a szerelvényről és elmenekült a helyszínről.

A rendelkezésre álló kamerafelvételek és a személyleírás alapján a térfigyelő központ munkatársai április 8-án hajnali 1 óra előtt ismerték fel a feltételezett elkövetőt, aki éppen a Nyugati téri aluljáróból sétált fel a lépcsőn.

A fővárosi járőrök a 34 éves budapesti N. Csabát végül a Teréz körúton fogták el, majd előállították őt a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol a kerületi nyomozók rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.