Üzbegisztán 500 ezer maszkot küld Magyarországnak, az ezeket szállító repülőgép kedd este érkezik meg – mondta a külgazdasági és külügyminiszter keddi online sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter videokonferencia keretében egyeztetett Szardor Uktamovics Umurzakov üzbég kereskedelmi és külgazdasági miniszterrel, miniszterelnök-helyettessel.

Kiemelte:

nagyszerű dolog, hogy ezekben a nehéz időkben is vannak baráti nemzetek, amelyekre számíthatunk.

Nagyon hosszú azoknak az országoknak a listája, amelyek Magyarországtól segítséget kértek – többnek segítettek is –, viszont nagyon rövid azon országok listája, amelyek segítséget ajánlottak – közölte.

Hozzátette:

közös bennük, hogy mind keletre találhatók Magyarországtól, és Kína kivételével mind tagjai a Türk Tanácsnak.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Milliós szállítmányokról beszélnek 2 hete. összesen nem él 10 millió ember az országban, de még a kiemelten veszélyeztetett és kapacításainkat veszélyeztető EÜ dolgozók is a mai napig problémákkal küzdenek..

Hol vannak ezek a milliós tételek, ha néhány százezer embert sem tudunk belőle 2 hét alatt ellátni.

Persze működnek a mutyi országokkal ilyenkor, hogy "kisegítjük egymást", csak kérdés, hogy nekünk magyaroknak segítenek vagy a fidesznek asszisztálnak és majd mi is...Küldözgetnek dobozokat, amit a kamerák előtt átveszünk, de hol a tartalom amit szinte már összeadni is nehéz annyi millió eszközt jelentettek be naponta..? Azt most hagyjuk, ha van is valami a dobozokban, akkor nagy részük abban a formában használhatatlan a külföldi beszámolók alapján.Ok egy félig szar maszk még jó valamire, de megbízhatatlan tesztekkel pl hogyan küldjünk vissza idős otthonokba embereket...

Jó lenne, ha egyáltalán ezeknek a minőségéről beszélgethetnénk, de hol a faszban vannak ezek a cuccok. Miért nincsenek annál, akinek szüksége van rá. A buta csirkeszar komoly mély hangon csak erre nem tudott válaszolni!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Azok a " segítséget " kérő országok pontosan tudják, mely országokat lehet fejni, tarhálni az ütődött vezetése miatt.
tudode
Debütál a lejárt lemezű frakcióvezető . a mai plenáris ülésen a kormány képviseletében, akit őfélesége hálából bársonyfotellal ajándékozott meg!!!
.
Azzal együtt őfélesége tanulhatna tőle, már ami a válaszadást illeti!
.
www.parlament.hu/plenaris-elokozvetites
.
IIIII
Eladott Ország
nepszava.us/orban-letagadta-az-unio-2000-milliardos-segitseget-es-a-turk-tanacsot-eltette/?fbclid=IwAR3COBPORTU_i3IWO7LPzXK_COYE6yFvj3aF7rc4sog8fO35ToMHBgctNTg
Orbán Viktor letagadta az unió 2000 milliárdos segítségét és a türk tanácsot éltette ! HAZUDOTT! Az Európai Unió 2000 milliárd forinttal, 5,6 milliárd euróval segíti Magyarországot a koronavírus elleni küzdelemben. Ezt szavazta meg az Európai Parlament. Orbán rá egy nappal azt hazudta a propaganda céljára fenntartott rádióban, hogy az Unió nem segít Magyarországnak. Egészen pontosan ezt mondta: “Kínától és a Türk Tanácstól kaptunk segítséget. Így áll ebben a pillanatban a helyzet. Ettől mi még maradunk az EU tagjai. Ez az otthonunk, de látni kell, hogy most nem innen jön a segítség.”
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90842626_2809490319120168_843473285638258688_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=UiG2GJVLobIAX-GFPNo&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=85bb428b7bc58baa0f57fe4377224c24&oe=5EA4ABB1
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91269396_2989930061069718_7751665028608032768_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=ca434c&_nc_ohc=AoOpKZiHydEAX9he7i9&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=9c232d06c1251a9d9a8d84db284688b7&oe=5EA4DF9B
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/03/90721939_507496326598961_5433256199216693248_o.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91397458_1379196525620287_2245307197523230720_o.png?_nc_cat=109&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=nUJYB0izCYAAX_D0jTJ&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ee420ed94d675aacee312d610dc875e6&oe=5EAA3DB9
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/90910217_1456180981253298_1913434215567851520_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=iwpzXddhRPgAX_D2CXC&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=d44077cc2f1f016d740151c9f3c7a69a&oe=5EA9E97C...
illusion
És nem szégyelli magát.
Tudod, marad, ami volt - csak egyszer kerüljek a közelébe...
De az a baj, hogy olyan messzire elkerülöm ezeket, akiket majd a történelem, de inkább, ISTEN fog megítélni, amennyire csak lehet - így esélyem sincs, hogy a közelükbe kerüljek ezeknek a romlott, magyar-vesztő, hazaáruló, magyar emberek gyilkosainak.

Ha nem értenéd, fideszes gyökér: Ezek magyar ebereket gyilkolnak tömegesen, és ellopják a pénzünket. Ezek kommunisták voltak, de most nácik. Semennyire nem érdekli őket az ideológia. Ezek a véresszájú keresztények nem hisznek semmiben - pusztítanak természetet, állatot, embert - istentelenül.

Ezt gondolom ezekről - és szerintem nem rosszul.
SystemError
Milliós szállítmányokról beszélnek 2 hete. összesen nem él 10 millió ember az országban, de még a kiemelten veszélyeztetett és kapacításainkat veszélyeztető EÜ dolgozók is a mai napig problémákkal küzdenek..

Hol vannak ezek a milliós tételek, ha néhány százezer embert sem tudunk belőle 2 hét alatt ellátni.

Persze működnek a mutyi országokkal ilyenkor, hogy "kisegítjük egymást", csak kérdés, hogy nekünk magyaroknak segítenek vagy a fidesznek asszisztálnak és majd mi is...Küldözgetnek dobozokat, amit a kamerák előtt átveszünk, de hol a tartalom amit szinte már összeadni is nehéz annyi millió eszközt jelentettek be naponta..? Azt most hagyjuk, ha van is valami a dobozokban, akkor nagy részük abban a formában használhatatlan a külföldi beszámolók alapján.Ok egy félig szar maszk még jó valamire, de megbízhatatlan tesztekkel pl hogyan küldjünk vissza idős otthonokba embereket...

Jó lenne, ha egyáltalán ezeknek a minőségéről beszélgethetnénk, de hol a faszban vannak ezek a cuccok. Miért nincsenek annál, akinek szüksége van rá. A buta csirkeszar komoly mély hangon csak erre nem tudott válaszolni!!!
kereső
Hazudsz toprzék. Nektek nem elég az Eu - rajtunk kivüli 26 tagországa- amely nem csak ajánlott segitséget, hanem segitett is?/igaz nem egyenként- hanem kollektive, mint Eu./
Az olaszokat értem, és respekt. De a többi?? Ilyen jól el van látva a háziorvosi, kórházi,mentős-és szociális ápoló személyzet, a lakosság- hogy adunk fűnek fának, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt "ajándékot"??? Itthon nem lenne helye?
Szóval kifelé farol akormány az Eu-ból, és bennünket visz vissza a szovjet tagállamok közé???Erre kellett a teljhatalom, meg az idősek-betegek kinyirásához?
Zsopiale
Annak listája pedig immár végtelen amit a NER-SSevik maffia falka hazudozott dicső fennállása során... értelmes ember azt sem hiszi el, amit fingotok náci hazaáruló patkányok..
Sámannus
Pille könnyű vagy pubi, aljas játékra használod csak a posztodat. Csak szégyent hozol a magyar diplomáciára.
A legócskább szélhámosok vagytok a pohossal, és bajszos fosos kumiszvedelővel együtt.
Jozefina
Szerintem a kispadon is hosszú listát fog hallani a bíró szájából, ha eljön a számonkérés!!!??
namihami
Tényleg már ilyen sz@rul állunk a világban, hogy ezek a ""türktanácsországai""-féle basilandok segítenek rajtunk? Azok az országok, ahol a legfőbb Hadúr mindig egy olyan ""basi"", akinek a rangja még az Orbáni Isten szintjét is meghaladja? Ahol, ha a helyi ""orbán"" csak egy szót szól, megáll a vírus a határaikon? Nehogy a végén még az is kiderüljön, hogy nem az Orbán menti oda a nemzetiből már saját vagyont, hanem azok adják az Euromilliárdokat nekünk.
(bocs a kifejezésért) De, ne bassza már meg az isten, hogy azok a diktatúrák egyáltalán HIVATKOZÁSI alapok lehetnek!!!
luiz
Nagyon rendesek ezek a türk országok, jó lenne, ha ők is kapnának szavazati jogot nem?
nezelodo
Hát kitől kérjenek segítséget azon a bizonyos listán szerepló országok? A gyenge gazdasággal rendelkező németektől, vagy az élhetetlen angoloktól, esetleg a szerencsétlen franciáktól? Egyik sem hirdeti hosszú évek óta, hogy lekörözte Európát, csak mi, hát logikus, hogy a kontinens legstabilabb gazdaságával rendelkező Magyarország tud csak segíteni!
illusion
Nagyon hosszú azoknak az országoknak a listája, akiktől SEMMI nem kell !!!

Aki 2000 milliárdot ad, az semmi, aki ötszázezer maszkot ad, az valami.
Aha.
Honnan is van 500 ezer maszkja csak Magyarország számára, Üzbegisztánnak?

Hiába hypolod őket, meg mantrázod, hogy "kelet", meg Türk faszom, a fideszes birkákon kívül senkit nem tudsz behülyíteni!
Üldözik, betiltják, börtönbe csukják a keresztényeket. Innentől kezdve nincs miről beszélni.
Sámannus
Petyuska te arrafelé csak egy hitetlen pöcs vagy akit lenéznek. Te azért hajbókolsz nekik mert az uniót vered szét számukra ezt jó szemmel nézik azért úgy tesznek hogy hajbókolhass nekik.
Ha elkészültök a művetekkel titeket lehúznak ott a klotyón. Téged ott a maffia kibelez ha másképpen teszel.
Csak azt meséld el egyszer, hogy húztak ott csőbe amiért eláruljátok az országot?
kokopelli
@illusion: . jó.pár éve nyugatabbra megismertem egy pár ott született török srácot amatőr focizás közben.Ők mesél-
ték utána a sörözés közben,hogy moszlem-török igérete a kersztény gyauroknak nem kötelezi őket annak betartá-
sára! Ők "dzsaúrt" mondtak "gyaúr" helyett! .,hogy van az a mozdonyszőke magyar "emberekkel"? Ök sem tarják be?
Joker
Lexarnak b...meg nyugaton mert túl nagy volt a pofátok :-(((((((
surdilloFUJT
@luiz: Hova lett az orbán által feldicsőitett türk ajándék hetekkel ezelőtt???Aljadékok!!!
terlasz
Nálunk jó volt a termés segítségből. Jutott belőle még a Zöld-foki Köztársaságnak is. A magyar, munkájukat elvesztő vírusáldozatok viszont érdemtelenek ilyen nagylelkűségre. Aki nem tapsol ehhez, az magyarellenes hazaáruló!
Yoda69
Nem kell körbe könyörögni a világot te szarjanko, csak használjátok fel jól azt a 2 ezer milliárd forintot amit az unió adott.
evacica
Petike! Jó lenne, ha legalább most nem hülyítenétek a népet, ha nem segítenétek a bajbajutottakon. Jut eszembe a te és tehetős családot mennyit ajánlott fel a rászorultaknak?! Tudom a választ semmit!
kokopelli
@Joker: ...nem elég a ß@rháziaknak amit az EU-tól kapnak,ill. amit a "plebs" előtt letagadnak, és maguknak lenyul-
nak!? A Lölö,a Vejko a pelenkás nejjel,és a "futottak még narancsszinben"! Olyanok mint a sáskák!Eszik a zsét és szót
"foschnak,mint a murányikutyák"! (:-()
Joker
@kokopelli: Na ja, ennek nemsokára vége !
Lepényleső
...s vélhetően legalább annyira demokrata államok,mint amennyire azok a fydes álmok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.