A korlátlan hatalommal korlátlan felelősség is jár – jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, aki a felhatalmazási törvényre utalva arról beszélt: minden felelősség Orbán Viktoré és kormányáé azért, ami az országban történik.

A kormány felelősségének nevezte, hogy "egy leromlott immunrendszerű egészségüggyel vesszük fel a harcot a járvánnyal szemben", akárcsak azt, mennyire tudják hatékonyan segíteni a magyar embereket, garantálva megélhetésüket a járvány alatt és után.

Az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: a miniszterelnöknek tisztában kellene lennie a magyar egészségügy és kórházak siralmas állapotával, a felszerelések elavult voltával, az ágazatban uralkodó munkaerőhiánnyal, akárcsak azzal, hogy megfelelő ellátás híján évente 30 ezren halnak meg Magyarországon.

Hozzátette: sokkal nagyobb szükség volna ezen emberek megmentésére, mint hasonló méretű stadionokra.

Szilágyi György arról beszélt: köztudomású, hogy az egészségügyi dolgozók védőfelszerelése hiányos, ugyanakkor a lakosságnak nem jut elég megvásárolható maszk.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@fergeteg: Akkora suttyó vagy, hogy nem lógsz ki a fideszesek agyatlan, unintelligens, tanulatlan és tájékozatlan sorából.
Mond meg, hogy van a tuti, mi az igazság, miben tévednek. Nem a gazdádé a felelősség? Csak a hatalom az övé? Hogy is van ez akkor?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Hülye baljobbikos ! Kapd be a f...unkat.
Aki Én
@fergeteg: Akkora suttyó vagy, hogy nem lógsz ki a fideszesek agyatlan, unintelligens, tanulatlan és tájékozatlan sorából.
Mond meg, hogy van a tuti, mi az igazság, miben tévednek. Nem a gazdádé a felelősség? Csak a hatalom az övé? Hogy is van ez akkor?
Borsodi
A felelősségre vonásnál úgy kell eljárni mint a háborúban.Ha kellett az egy személyes tejhatalom az azzal járó rossz döntések esetén a felelősségre vonást is vállalni kell ez egyértelmű még az agyhalottaknak is.
Sámannus
Hülyeség kisfiaim. A korlátlan hatalomhoz csak korlátlan felelőtlenség járhat. azzal csak a visszaélés korlátlan. Lássuk be most az zajlik hazudik aki mást beszél. A felelősség emlegetése jogállamban létezne, ha volna.
terlasz
Még a korlátolt felelősséget sem ismerik csak a hatalmat.
ómió
Összeszedettebben kéne hazudozni, efftársak!
nevemnick
Ott a bibi, amikor korlátlan hatalmat adnak egy korlátolt, nem tiszta elmének.
Nessy
@nevemnick: Mikor vállalt akár Orbán, akár valamelyik általa kinevezett főmókus bármiért is felelősséget? Minden ostobaságukért ," Soros, Gyurcsány, ellenzék, Brüsszel" a felelős! A hívek meg boldogan gyűlölnek bárkit, akire a O.V. rámutat!
nevemnick
@Nessy: ami késik az eljön. Előfordulhat, hogy a kórházakból mostanság kipaterolt súlyos, további életmentő kezelést, ápolást igénylő betegek hozzátartozói már készíttetik a beadványt a Emberi Jogok Európai Bíróságának.
Aki Én
@ómidióta: úgy mint te? Olyan szánalmasan, bután, bolsisan, semmitmondóan?
Lepényleső
...vélhetően élethosszig,vagy dinasztián át?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.