Ezúttal a XV. kerületben diagnosztizálták a vírust egy ápolónál.

Újabb idősotthonban dolgozó kapta el a koronavírust – komoly tilalmak jönnek

Cserdiné Németh Angéla, Budapest XV. kerületének polgármestere Facebookon jelentette be, hogy szombaton a kerületben található Erdőkerülő utcában található Nyugdíjasház és Idősek Gondozóháza egyik gondozóját is koronavírussal diagnosztizálták, így az otthon teljes területére kijárási és látogatási tilalmat rendelnek el.

A polgármester vasárnap reggel azt írta, azonnal megkezdik a ház lakóinak és dolgozóinak COVID-19 szűrését, tesztelését. Hozzátette azt is, hogy a jogszabályok értelmében a 70 év feletti idősek ellátása továbbra is az önkormányzat feladata, így ezen idő alatt a bentlakóknak továbbra is biztosítják heti 1 alkalommal a bevásárlást – 10 ezer forint összegig és 7 kilogramm súlyhatárig. Ez magába foglalja az alapvető élelmiszerek, tisztálkodási szerek beszerzését, emellett pedig kiváltják a gyógyszereket és feladják a postai csekkeket is.

Az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a koronavírus sok szociális intézményt érint már, egészen pontosan 18 olyanról tudnak, ahol jelen van a fertőzés. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy az Erdőkerülő úti Nyugdíjasház már benne volt-e ebben a számban.

Forrás: Index

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
Már megint a budapesti otthonnal van a baj? Bezzeg a vidéki pártotthonok rendben vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.