Az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány a koronavírus-járvány közepette "aljas támadássorozatot indított az önkormányzatok ellen".

Keresztes László Lóránt hétfőn online sajtótájékoztatón azt mondta, akár az egyik legfontosabb közszolgáltatást végző szektort, a víziközmű-társaságokat is elvehetik a helyhatóságoktól.

Keresztes László Lóránt kijelentette: a kabinet megszorításokat vezet be a helyhatóságokkal szemben, bevételeiket és vagyonelemeiket is elveszi. Eközben pedig még az alapvető védőfelszerelések beszerzésében sem segítette "a védekezés elsőszámú bástyáit" – fogalmazott.

Az ellenzéki vezetésű Gödtől a kabinet elvette a bevételek jelentős részét, a szintén ellenzéki vezetésű Pécsnek pedig nem biztosítja az állam a korábban megígért támogatást a kulturális intézmények fenntartásához – mondta a politikus, aki szerint a kabinet szándéka hosszú távon ezen intézmények államosítása.

A frakcióvezető alapvető fontosságúnak nevezte, hogy az egyik legfontosabb alapszolgáltatást végző víziközmű-társaságok, amelyek bevételeik jelentős részét elvesztették, haladékot kapjanak a kormánytól a közműadó fizetése alól.

Keresztes László Lóránt szerint, ha a kabinet nem tesz eleget a Magyar Víziközmű Szövetség kérésének, az azt a szándékát vetíti előre, hogy ezeket a társaságokat is el akarja venni az önkormányzatoktól.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Bizony! Azzal kezdte, hogy a Böszmekorszak ezermilliárdos adóssághegyét "aljas módon" átvállalta tőlük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.